.
Tavaly kezdtem el ilyen képeket varrni. Az egyik patchwork lapban láttam, "Welkommen" felirattal hasonlót. Akkor gondoltam milyen jó ötlet a kisbaba születését így is megörökíteni.
Először két kislánynak varrtam "Subonet Sue" figurákkal. A barátnőm nagyobb unokáinak annyira tetszett, hogy ők is kértek ilyet.
Decemberben a barátnői körben a kislányok után végre született egy kisfiú, Levente. Végre csinálhattam egy fiús varriációt is.
.
2012. február 27., hétfő
2012. február 23., csütörtök
Szeretem a zseniliát.....
.
Ezen a héten végre megint zsenilia párnákat csináltam. Nagyon szeretem ezt a technikát.
Ezt a fuksziás anyagot egyszerűen nem tudtam otthagyni. Imádom a fuksziákat, van is vagy 10 cserepem belőle. Szóval esélyem sem volt, hogy ne vegyem meg. Rögtönl láttam magam előtt zseniliásan megvarrva és pont olyan lett amilyennek elképzeltem. Halvány sárga és pink anyag van a felvágott rétegekben és nagyon jól mutatnak.
Ja és közben azért folyamatosan kötök is.

2012. február 20., hétfő
Hány éves az agyad......
.
Barátnőm blogján találtam ezt a bejegyzést, hogy hány éves az agyad?
Naná, hogy mindjárt kipróbáltam. És nagyon büszkén mondhatom, hogy majdnem félidős az igazi kormhoz képest. 31 évesre jött ki (csak zárójelben jegyzem meg, hogy kétszer is buktam a feladatot mert a 0-t nem vettem figyelembe..... )
Érdemes kipróbálni egy kis kikapcsolódáként is.
Hajrá!

2012. február 18., szombat
Varrjunk együtt.....VI. katedrál ablak vagy titkos kert....
.
Ismét olyan mintát varrtunk ezen a héten, amilyet még nem csináltam.
Bár hasonló párnákat már varrtam és akkor meg voltam győződve, hogy katedrál ablak a mintája. Mint utóbb kiderült, az japán technika és a neve atarasii.
A katedrál ablak nagyon szép, de jó sok öltögetést igényel.
Az atarasii mntával készült párnák:

2012. február 16., csütörtök
Ismét "pusesalg" volt...........
.
A napokban bezár Sandefjord egyik legrégebbi textil boltja a "Kristofferson" A fenti képen lévő házak, már nincsenek meg, Az üzlet egy részét tartalmazót már évekkel ezelőtt lebontották, a hátsót, ami a Kristofferson család háza volt, meg pár hónapja, miután leégett a ház nagy része. Már több éve csak egy pici üzlet működött a házzal szemben. A régi generáció által megteremtett boltot már senki nem akarta tovább vinni. Így aztán mindent kiárusitanak. Igaz csak nagyon érzéssel vásárolgattam idáig, mert alapból drága üzletnek számitott. Viszont a végkiárusítás itt is eljutott a "pusesalgig", ahol 100.- koronáért egy nagy zacskó anyagot, függönyt, cérnát, stb lehetett venni.
Azt hiszem egy időre most visszafogom magam az anyagok terén, mert lassan nincs hova tennem......

Anyagok, függönyök |
Minta anyag kollekció |
Komplett 3 részes karácsonyi függöny és díszek |
Még nem tudom hova kerül ez a függöny |
Azt hiszem egy időre most visszafogom magam az anyagok terén, mert lassan nincs hova tennem......
.
2012. február 14., kedd
"Sokoldalú bloggel" díjat kaptam ...
.
Ancsa megint gondolt rám amikor megajándékozott evvel a díjjal, amit nagyon köszönök.
A díjjal járó teendők:
- Köszönd meg a díjat, akitől kaptad Megtörtént...
- 7 dolgot írj magadról:
1. Szeretek kötni
2. Patchwork - szerelem első látásra
3.Imásdom a gyerekeket
4. Szeretek örömet szerezni, de nem szeretem ha kihasználnak
5 Jó ha van! - alapon gyüjtögetek
6.Szeretek sütni, főzni
7. Szókimnondó vagyok, utálom a hazugságot
(Elsőre ezek jutottak eszembe...., meg az, hogy Ancsa megint megelőzött több barátom blogjánál :))
- Küld tovább 15 bloggernek, akiket kedvelsz és értesítsd őket
Jó kikapcsolódás titka a foltvarrás
AZ ÁLMOK VALÓRA VÁLNAK
TücsökBogár konyhája
Hopi-Patch foltvarró műhelye
BAJAI KREATÍV FOLTMŰHELY
彩色的世界 Színes a világ
Szépecskék
abeva foltjai
Álomjáró-Bozsomati
Amy-kreatív
Lonci (Győr)
Marica-folt
Angel patches
Kötöttcucc és Xszemes
"Szebb a foltos mint a rongyos"
Böbe Morzsák
Szeretem ezeket a blogokat olvasni és úgy gondolom ők is megérdelik, hogy díjat kapjanak

2012. február 13., hétfő
Akció a koraszülöttekért..........
.
A dolog evvel a blog bejegyzéssel kezdődött. Az fb-n működő kreatív csoport több tagja, rögtön nekiállt varrni, kötni. Rengeteg segítőkész emberrel találkoztak. A blog bejegyzésében szereplő kórház koraszülött osztályán gyorsan megteltek a szekrények. Viszont több kórház is bejelentkezett, hogy ők is szivesen vennének ilyen adományokat. A kis sapkák és ruhák méretét szemléltetve mondta az egyik doktornő, hogy az osztályukon ápolnak olyan icuripicuri babát is, akinek a fejecskéje mandarin nagyságú......
Szóval én is úgy éreztem ebből nem maradhatok ki. Első nekifutásra kötöttem. Volt itthon bébi fonalam, a barátnőim unokáinak kötött pulóverek maradékai.
De tervezem még, hogy varrok is majd. Már elő is kerestem a baby born baba szabásmintáit.
Szerintem más városok koraszülött osztályai is szivesen fogadnának ilyen felajánlásokat. :)

A méreteket a papirzsebit szemlélteti |
A kedvenceim |
Szerintem más városok koraszülött osztályai is szivesen fogadnának ilyen felajánlásokat. :)
.
2012. február 12., vasárnap
Anyák napja van ma nálunk....
.
Anyák napja van nálunk. Amig a gyerekek kicsik voltak mi is a májusit ünnepeltük. Amikor elkezdtek iskolába járni, akkor megemlékeztünk mindkettőről. Az utóbbi években ez a nap maradt meg. Februás második vasárnapja.
A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik, de nagyon sok országban más napon ünneplik.
Szeretem a primulát. A pirosnak nagyon finom illata van.
.
Egyik kedvenc képem |
Anyák napja van nálunk. Amig a gyerekek kicsik voltak mi is a májusit ünnepeltük. Amikor elkezdtek iskolába járni, akkor megemlékeztünk mindkettőről. Az utóbbi években ez a nap maradt meg. Februás második vasárnapja.
A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik, de nagyon sok országban más napon ünneplik.
· február második vasárnapja: Norvégia
· március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia)
· március 25.: Szlovénia
· május első vasárnapja: Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia
· május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország
· május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (például Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Malajzia, Pakisztán, Szingapúr
· május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország
· december 8.: Panama
Tamástól kaptam |
Nóritól kaptam |
.
2012. február 10., péntek
Varrjunk együtt.....V. 3D szélforgó minta
.
Elkészült az e heti varrjunk közösen feladatom. Most 3D-s szélforgót varrtunk. Érdekes ez technika is.
Gondolkodtam azon, hogy a több forgós variációt csinálom, A blokkjaim mérete 22 x 22 cm. A több forgóhoz a 11 x 11 cm négyzetet kellene négy részre osztanom, akkor pedig nagyon picik lennének a szélforgók. Majd legközelebb......

2012. február 9., csütörtök
Erzsi takarója 2
.
Ahhoz, hogy összeállitsam a takarót, szét kellett kapnunk a nappalit. Az első nagy takarót a hangárban raktam össze. De Zoli akármilyen gondosan mosta fel a betont, csak sikerült összekenni valamivel a hátlapot. Ráadásul betonon térdelve összefércelni elég fájdalmas dolog. A következő nagy takarót fércelését a nappaliban csináltam, de olyan körülményes módon, hogy így most nem akartam.
Már régen készülök kimosni az asztal alól a szőnyeget, hát most itt a volt a ragyogó alkalom, hogy ezt is megtegyem.
Megpróbáltam tűzőpisztollyal rögziteni a három réteget, de végül a fércelés mellett döntöttem, mert nem fogta rendesen össze a takarót. Most már csak le kell tűzni és kész is......

Az azstlat a nappali közepére húztuk |
Erre a helyre volt szükségem |
Összevarrásva várva |
A fáradozás erednye |
Megpróbáltam tűzőpisztollyal rögziteni a három réteget, de végül a fércelés mellett döntöttem, mert nem fogta rendesen össze a takarót. Most már csak le kell tűzni és kész is......
.
2012. február 5., vasárnap
Thai ízek.....
.
Szeretjük a thai ételeket. Nagyon finom ebédet csináltam ma, sült csirkemell csikokat satay szósszal és mazsolás rizzsel. A satay tulajdonképpen földimogyorós szósz.
Először a barátnőmnél ettünk és nagyon-nagyon ízlett. Nem teljesen úgy csinálom, ahogy ő, de így is szuper finom. A rizst két részre osztom, mert a család egy része mazsola nélkül szereti. Pedig szeritem nagyon jól kiegészitik egymást az ízek.
Csirke csíkok satay szósszal:
Hozzávalók:
1 kg filézett csirkemell
2-3 gerezd fokhagyma
kevés vöröshagyma
só, bors, grillkeverék
mogyoró vagy dió olaj (olívaolaj)
satay szósz
2 dl kókusztej vagy tejszí
csili paprika(elhagyható)
4-5 dl rizs
2 marék mazsola
A vékonyra felcsíkozott csirkemellett és a hozzávalókat az olajon világos barnára piritjuk a hagymával és a fokhagymával meg fűszerekkel. Aztán felöntjük a satay szósszal és a kókusz tejjel, majd összeforraljuk.
Barátnőm tejszínnel készitette, de Zolinak több kollegája is van, akiknek thai vagy fülöpszigeti felesége van, akik szinte mindenhez kókusz tejet használnak. Így cseréltem én ki a tejszínt kókusz tejre. Nem bántam meg. Enci eredetileg csipósre sütötte a húst, tett az olajba csili paprikát.
Amíg készül a csirke megfőzzük a rizst és rögtön belekeverjük a mazsolát.

2012. február 4., szombat
A hétvégi desszertek: feketeribizli krémmel töltött kosárkák és répatorta
.
Sikerült ma sokat dolgoznom. Az utóbbi időben úgy szerveztem a szombatokat, hogy ne a konyhában töltsem a nap nagyrészét, de ma nem sikerült. A dolog úgy kezdődött, hogy tegnap vettünk egy egész, csontos karajt, ami közel 6 kg volt. Nálunk s városban nincs hentesüzlet és a boltokban előrecsomagolva, felszeletelve árulják a húsokat. Nem szeretem azt megvenni, mert nem szedik le róla a zsirt. A hús darabolása is érdekes az otthonihoz képest. Csak karaj van és tarja, azonkivűl a combnak a diója(az egyik legdrágább része) és a vesepecsenye(ez a legdrágább) Szerintem a hasaalját nem is ismerik, a lapockáról már nem is beszélve. Amikor akcióban olcsóbban adják, mindig veszek egy teljes karajt és azt kedvem szerint szeletelem, szortirozom. Ma is ez történt, de ez azért nem megy gyorsan.
Ilyenkor szoktam a zsiros részéből töpörtyűt is sütni.
Közben rengeteget mostam. Nóri rendet csinált a szobájában, amitől már majdnem megtelt a szennyestartó. Ehhez hozzájött még Tamás cucca, ami szintén sok volt, mert múlt a héten elfelejtette hazahozni........ Időnként tele van a dióm a gyerekeimmel :)
Na, de foglalkozzunk inkább a kosárkákkal. Itt homokozós süteménynek hivják, ami elég találó kifejezés rá.
Már régen kacérkodom a sütésével. Vettem is hozzávaló formákat, de sosem került rá sor. Zoli viszont erre vágyott, mert a múlt héten vettem készen a boltban és szederkrémmel megtöltve nagyon finom volt.
Töltött kosárkák (Sandkaker):
Tészta:
200 gr vaj
250 gr liszt
100 gr darált mandula(héj nélküli)
1 tojás
100 gr cukor
Töltelék:
3 dl tejszi
pici cukor
tetszés szerint turmixolt gyümölcs
A vajat a liszttel összemorzsolom, beleteszem a cukrot, a tojást a mandulát és összegyúrom. Hűtőben pihentetem kb. 20-30 percet. A formák nagyságától függően golyókat csinálok a tésztából és vékonyan a formákban nyomkodom. Amig sül az egyik adag, a golyókat visszateszem a hidegre. 170 °C-on előmelegitett sütőben kb. 10 percig sütöm.
A töltelékhez a tejszínhabot a cukorral kemény habbá verem és belekeverem a turmixolt gyümölcsöt. Ízlést szerint édesítem. Ma mélyhűtött(felengedett) feketeribizlit turmixoltam össze kalóriamentes cukorral.
A megsült kosárkák jól záródó dobozban sokáig elállnak. Gyors sütinek kiváló. Már ha meg tud menteni belőle az ember egypárat a dobozba.....
Általában úgy szoktam süteményt csinálni, hogy Tamás tudjon belőle vinni magával. A kosárkák nem éppen szállitásra való sütikék, így fiam egyik kedvencét a répatotát is megsütöttem.
Répatorta:
Hozzávalók:
3 tojás, 20 dkg cukor, 25 dkg liszt, 3 tk. fahéj, 1 tk vaniliás cukor, 2 tk. sütőpor, 1 ek. reszelt citromhéj, 1 dl napraforgó olaj, 30 dkg reszelt s.répa(apró lyukon), és 15 dkg mazsola (elhagyható)
Krém a tetejére:
Cukormáz vagy 12,5 dkg tejszines sajt, 10 dkg porcukor, 1 ek méz és 1 ek citromlé (mindkettővel nagyon finom)
A tojásokat a cukorral kikerverjeük, majdt hozzátesszük a többi adalékot a legvégén a répát. Sütőpapirral kibélelt tepsiben 180 (160 légkeverésnél) fokon 1 órát sütjük.
Amikor kihűlt megkenjük a krémmel.

elég pici formáim vannak |

ma nem torta forma lett |
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)