2016. február 21., vasárnap

A kötött zsák elkészítésének leírása




Többen jeleztétek, hogy szeretnétek a kötött zsákot megcsinálni. Miután nem találtam meg a minta leírását, így a kép alapján készítettem el. Valószínűleg szerencsém is volt, hogy szinte azonos vastagságú fonalat kaptam. Mert a minta és a méretek szinte egy az egyben stimmeltek. 

A zsák kötésmintái: lusta kötés
                             csavart kötés
                             patent kötés 2sima, 2fordított

A csavart minta 10 szem,  1 fordított, 8 sima, 1 fordított. A 8 sima 4-4 szemes csavart mintát ad, ahol 2 szemet először jobbra, majd 2 szemet balra keresztezünk


A zsákhoz kb.  20 dkg (4 motring) középvastag gyapjú fonal szükséges és  3 1/2-es vagy 4-es kötőtű. (Ha nagyon szorosan kötsz, akkor érdemes a nagyobb tűvel kötni) 8 db nagyobb gomb
A zsák mérete: 0-3  hónapos korig (de 6 hónapig simán jó)

A zsákot az elején kezdjük kötni. 50 (48+2 szélszem) szemet felszedünk és a 2s, 2f patentmintával 9 cm-t kötünk. (A szélszemekről annyit szeretnék mondani, hogy én mindig az utolsó szemet kötöm le fordítottan és a következő sorban csak leemelem az első szemet.Így nagyon szép lesz a kötés széle.) Ezután mindkét oldalon felszedünk még 9-9 szemet és elkezdjük kötni a mintás részt.
1. sor:1 szélszem, 9 sima(ezt a 9 szemet kötjük lusta kötéssel, tehát minden sorban simán) 1 fordított, 8 sima, 1 fordított(ez a minta) 10 sima, minta, 10 sima, minta, 9 sima(szintén a lusta kötés ) 1 szélszem.
2. és minden páros sorban az első és utolsó 9 szemet kivéve  fedetten kötünk, ahogy látszanak a szemek
3. sor mint az első
5. sorban csak az első mintánál kötjük a csavart mintát. 1 szsz, 9s, 1f, 2 szemet jobbra keresztezünk 2 szemet segédtűre szedünk és a munka mögé tesszük, lekötünk  2 szemet, majd a segédtűn lévőket. Azután 2 szemet megint segédtűre szedünk és a munka elé tesszük. Lekötjük a hátul lévő 2 szemet majd a segédtűn lévőket, 1 f,  10 sima, minta (csavarunk), 10 sima, mita (csavarunk) 9s, 1 szsz
Innentől a 8 soros csavart mintát kötjük, ahol minden  7 sorban csavarjuk a szemeket.


A kötésmintákat ismételve kb. 38-40 cm kötünk. Ez lesz a zsák eleje.
Az utolsó csavarás után még kötünk 4 sort a 1szsz, 9 sima, minta, 10 sima, minta, 10 sima, minta, 9 sima, 1szsz
Amikor a 4. sor végére érünk, készen vagyunk a zsák elejével.










Ezután megkötjük a zsák hátát. A hátát  2 sima, 2 fordított patent kötéssel kötjük. Az eleje folytatásaként a háta első sorában ismét felszedünk mindkét oldalon 10-10 szemet, most ezek lesznek a lusta kötéssel kötött részek 
Tehát, 1 szsz, 9 sima, 2 sima, 2 forditott váltakozása.
Ha nem baba ülésbe készítjük a zsákot, akkor így kötünk az elejével megegyező hosszúságig (38-40cm). De minden 24. sorban gomblyukakat készítünk mindkét oldalon. A lusta kötés középső 3 szemét leláncoljuk, majd a következő sorban újra felszedjük a 3 szemet. 4 gomblyukat készítünk. Amikor elérjük a megfeleő hosszúságot a lustán kötött szél 9-9 szemét befejezzük és tovább kötjük a kapucni részt. A kapucni szélein 1-1 csavart mintával  és a 2 sima,  2 fordított mintával 28 cm-t (az volt a tapasztalatom, hogy szebb lett a kapucni széle, ha a szélszem után nem 1 hanem  2 fordított szemet kötöttem a mintában. Ez az jelenti, hogy egy szemmel kevesebbet kell befejezni a lusta szélnél), majd leláncoljuk a szemeket és összevarrjuk. A gombokat felvarrjuk és elkészültünk a csodás zsákunkkal :))



Amennyiben baba ülésben is szeretnénk használni a zsákot, akkor a háta részénél meg kell csinálnunk a biztonsági öveknek a lyukakat.
A hátát 14 cm magasságig megkötjük. Ide kerül biztonsági öv zárjához szükséges lyuk.  Ehhez a tűn lévő 70 szemnek a középső 12 szemét leláncoljuk és a következő sorban felszedjük ismét a 12 szemet.
Innentől 20 cm kötünk. Ebben a magasságban megkötjük a vállaknál lévő lyukakat. Ezeket nem keresztbe készítjük, mert akkor nagyon megnyúlna a zsákunk. Ezek a lyukak hosszában lesznek. Három részben készitjük el.
Lekötjük lusta részt, majd kötünk 19 szemet és fordulunk. Összesen 4 sort kötünk így. Ezután megkötjük a középső rész 22 szemét  4 soron keresztül, majd a háta utolsó 19 szemét + lusta részt kötjük 4 soron keresztül. A következő sorban ismét egy tűn van a 70 szem  és folytatjuk a kötést, amig elérjük a háta nagyságát. És onnantól a kapucni kötése következik
Így fognak kinézni a lyukak, 




Remélem, nem túl bonyolult a leírás. De, ha bármi érthetetlen, vagy bizonytalanok vagytok valamiben. Kérdezzetek, nagyon szívesen segítek.
Jó munkát a kötéshez.
Remélem nektek is olyan öröm lesz a zsák elkészítése, mint amilyen nekem volt!



2016. február 14., vasárnap

Csodaszép vasárnap + anyák napja.....



Gyönyörű szép idő volt ma, ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk a kedvenc sétányunkra Larvikba. Revstigen-nek hívjá, ami Rókaösvényt jelent. Ez  egy partszakasz a larviki öbölben. Ez mellett megy el a Dániába hajózó komp és itt ömlik az öbölbe a Logan folyó. A város parkosította, csinált egy sétányt és egy szabad strandot ezen részen. Az elmúlt napokban esegetett kb. 1 cm hó, mára lehűlt a levegő -6 fokban indultunk. Viszont csodaszép, ragyogó napsütés volt.

Itt folyik be a Logan, ez a nagy jégfolt körbe forgott a sodrás miatt

még itt is rendesen örvénylik a víz

a kép közepén lévő szikla két oldalán lehet kijutni a nyílt tengerre

Már a séta elején valami furcsa volt, de eléggé sokára esett le a húsz fillér, hogy mitől más a sétány. A múlt hétvégén orkán erejű szél fújt, ömlött az eső. És ezek megemelték a tenger vízszintjét, nem kicsit, nagyon  és elöntötte a sétányt rendesen.  Ránézésre legalább  2 m-rel lehetett magasabb a vízszint a dagállyal együtt.

itt még havas a járda

itt is

itt már bokáig érő homok van, a járdát nem is látni

a parkosított doboldal is tiszta homok

a domboldal több, mint a feléig homokos

a partról fotóztam, itt látszik milyen magasra ért a víz

A szabad strand homokján aztán rengeteg, nagy jégtömböt találtunk. Még nem is láttunk ilyet. Elképzelni sem tudom, hogy honnan úszott idáig, hiszen nem is volt olyan hideg, hogy ekkora jégtömbök legyenek

mintha sorba rendezte volna valaki

majdnem egyforma méretűek

jó vastag és ilyen a többi is

majdnem a térdemig ér

Amikor lementem megnézni a jégtömböket szúrt szemet, hogy rengeteg száraz fa is fent akadt a part menti köveken, homokon és a füves parton. És ilyenkor tényleg elgondolkodik az ember azon, hogy milyen hatalmas ereje van a víznek.


nyáron lesz min  napozni, ha itt marad....



És haza felé jövet olyan felhő tömböt láttunk, amilyet még sosem. Olyan volt, mintha egy hatalmas fal emelkedne a távolban. Panoráma képpel lenne igazi a látvány...





Csodás utunk végén, itthon  várt  a gyönyörű anyák napi virágom, egy nagy hortenzia Norvégiában február második vasárnapján van anyák napja.






Szuper nap volt......


2016. február 11., csütörtök

A melegszendvics sütö új élete, avagy almástáska gyorsan.....




Már hetek óta készültem megsütni. Több barátnőm megosztotta már a fb-n és izgatta a fantáziámat. Ráadásul jó, sok apró almám volt a kamrában. A boltban vettem vajas tésztát. Így aztán nekiálltam almát párolni. Jó, sok apró almám volt, így rengeteg dinsztelt alma lett. Ettük is pár napig, csak úgy.....

Hozzávalók:

1 doboz vajas tészta
4-5 db alma
ízlés szerint cukor, fahéj, citrom
melegszendvics sütő
porcukor
vanília fagyi

Amíg kiengedett a mélyhűtött vajas tészta, addig megpároltam az almát.  Nálunk a vajas tészta pont akkora, hogy csak meg kell tölteni átlósan és félbehajtani a tésztát. Egy picit megkentem az oldalait a tésztának, de anélkül is össze tudtam nyomni. Betettem a sütőbe és 13 perc alatt készre sütöttem az táskákat.



Csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki. Gondolom, szinte mindenkinek van otthon ilyen sütője. Ennél gyorsabban süteményt nem nagyon lehet készíteni. Ráadásul bármivel megtölthető.
Mi vaníilia fagyival ettük.
És, ha nincs otthon vajas tésztánk, akkor itt van a mekis almás táska gyorsan elkészíthető tésztája.

250 gr liszt
5 ek olvasztott vaj
1/2 kk só
1 ek cukor
10-12 ek víz

A tészta hozzávalóit összekeverjük, a vizet apránként kell  hozzáadni, mert nem biztos, hogy kell az egész. Jó gyúrható, rugalmas tésztát kell kapnunk. 1/2 -  1 órára betesszük a hűtőbe pihenni. Kinyújtjuk méretre vágjuk, megtöltjük és már mehet is a melegszendvics sütőbe.










2016. február 4., csütörtök

Készül Lilike takarója....



Ma végre nekiálltam varrni. Jobban mondva még csak a varrás előkészületeinek. Ez mindig tovább tart, mint maga a varrás. Azt már régen eldöntöttem, hogy Lilikének lepkés takarót fogok varrni. Megcsináltam a lepke sablonokat, előkerestem egy rakás anyagot és eltíprodtam egy ideig azon, hogy melyikeket válasszam.
Ma aztán kivágtam az anyagokból a lepkéket.



Majd nekiálltam elrendezni a középrészen. Egy darabig aggódtam, hogy nem lesznek e túl nagyok. De szerintem nagyon jól mutatnak.



Most folytatáson meditálok. Először úgy terveztem, hogy csinálok rá egy forgó blokk sort.  De most elvetettem, mert elnyomnák a lepkéket. Szóval egyenlőre még nem döntöttem el, hogy folytatom.

És készül a macika is a takaróhoz. Varrok most többet, hogy legyen tartalék.... :))