A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sütés-főzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sütés-főzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 4., vasárnap

Daim fagylalttorta (Daimiskake)

Ezen a héten kétszer is láttuk a tv-ben, hogy egy szakácsműsorban ezt a fagylalttortát készítették. Ráadásul először dióval, ami Norvégiában azért nem szokványos dolog.  

A tésztája mandulával készül, de a mandula helyett használhatunk mogyorót vagy diót is.  Én dióval sütöttem, mert Zoli azt jobban szereti. 

A recept 24 cm tortaformához leírás. 

Tészta: 

4 tojásfehérje

2 dl cukor 

100 gr darált mandula 

Fagyi része: 

4 tojás sárgája

100 gr cukor(kevesebb is elég) 

3 dl tejszín

2 csomag Daim csokoláde (100 gr)  

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük a cukorral. Majd óvatosan belekeverjük a darált mandulát és a tortaformában simítjuk ( nem kell alá sütőpapír, de én tettem) és 180°C fokon 20 percig sütjük . A formában hagyjuk kihűlni.  

Miután kihűlt kivesszük a formából, elmossuk a formát és újra vissza tesszük a tortalapot.

A fagyihoz felverjük a tejszínt, majd a tojás sárgákat a cukorral   habosra keverjük és óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínhabot. A daim csokoládét apróra vágjuk és belekeverjük a tejszínes tojáshabba. Egy kicsit csokit hagyjuk meg a tetejére 

A krémet a tortalapra kenjük. Megszórjuk a maradék csokival és mélyhűtőbe tesszük.  Pár óra múlva fogyasztható. Amikor teljesen keményre fagy, felhasználás előtt legalább 1/2 órával vegyük ki. 

Nagyon finom, gyorsan elkészíthető torta.  

2020. május 1., péntek

Almás tekecs

Mindenféle almás süteményt imád a család (Nórit kivéve), így aztán nagyon sokszor sütök ilyesmit. A fő kedvenc az almás pite, de a tatin is nagyon népszerű. Tegnap láttam  egy videot kétféle almás tekercsről és gondoltam ki kéne próbálni. A kamrába polc pakolás közben találtam még 2 üveg reszelt almát, amiket Rozi barátnőmtől kaptam. Így aztán nem volt kérdés, hogy ma mit sütök.

Hozzávalók:

125 gr vaj
1,25 dl kefír
1,25 dl olaj
75 gr porcukor (én kókuszcukrot használtam)
10 gr vaniliáscukor
1 ek étkezési keményítő
1 kk kurkuma(elhagyható)
1 tojás sárgája
630 gr liszt (fele-fele arányban zab- és sima liszt van az enyémben)
csipet só
+ 1 tojás a kenéshez 

Töltelék:

4 nagy alma
cukor ízlés szerint
citrom lé

Az almákat lereszeljük és megpároljuk, ízlés szerint édesítjük.
A tésztához valókat beraktam a robotgép keverő táljába és nagyjából összekevertem, majd kézzel átgyúrtam. Könnyen gyúrható tésztát kaptam, amit 16 részre osztottam és golyókat készítettem. 15 percet pihentettem, majd egyenként egész vékonyra kinyújtottam és megtöltöttem az almával és lazán feltekertem.
Sütőpapírral borított tepsire tettem úgy, hogy a tekerés vége alulra kerüljön.
Megkentem tojással és a 180° C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütöttem
.

A tekercseim szép sötétek lettek a kókuszcukortól és a zabliszttől. Egy picit több kefírt tettem bele és egy kávéskanálnyi sütőport a zabliszt miatt.  A szorosabban feltekert tekercsek megrepedtek kicsit.
Nagyon finom lett. Vanilia fagyival ettük, de anélkül is isteni.
Elég nehéz abbahagyni az evését :))

2020. február 18., kedd

Kenyeret sütöttem vaslábosban

Karácsony előtt vettünk egy vaslábost. Már régen kacérkodtam vele, de olyan eszetlen ára volt, hogy mindig lemondtam róla. Aztán a karácsonyi vásár idején nagy leárazások voltak és többek között a vaslábos is jóval olcsóbb lett, így haza kisért egy minket.
Minden alkalommal megcsodáltam, hogy milyen szép kenyeret lehet benne sütni.  Bár tudom, hogy a jénaiban is és más zárható edényben is  gyönyörűek lesznek a kenyerek.
Mindig szerettem kenyeret sütni. Már a harmadik kenyérsütő gépet használom, de mostanában hiányoltam a szép sötét kenyereket, mert a gépben sosem lesz igazán olyan.
A karácsonyi ajándékom egy Kenwood multi robotgép volt, amit nagyon szeretek és sokat is használom. Így aztán egy kenyértészta elkészítése pár perces munka.
A mai kenyerem rozs-, és zablisztes lett.

Hozzávalók:

4 dl melegvíz
1 tk kókuszcukor
1 cs száraz élesztő
3 tk himalájasó
3 ek olivaolaj
250 g liszt
200 g rozsliszt
50 g zabliszt

A melegvízbe beletettem a cukrot, az élesztőt és összekevertem, majd a lisztekhez adtam a sót és az olajat a keverőtálban. Több részletben hozzáadtam a vizes élesztőt és pár percig keverte a gép. Kicsit lágyabb tészta lett. Majd másfél órát kelesztettem.
Miközben a kenyér kelt a sütőt 240 fokon előmelegítettem és egy fél órára beletettem a lefedett vaslábost. A megkelt tésztát kicsit megformáltam és tűzforró lábosba tettem. A tetejét megszórtam egy kis liszttel majd éles késsel megvágtam és a lefedett lábosban 30 percig sütöttem. 30 perc után visszavettem 220 fokra a sütőt, levettem a fedőt a lábosról és még  15 percig sütöttem a kenyeret. Gyönyörű lett.

Zoli szerint egyetlen szépséghibája a kenyérnek, hogy nem elég nagy..... :))
Egy biztos nagyon hamar elfogyott az első is.
Minden esetre, ha kipróbáljátok, nagyon figyeljetek arra, hogy meg ne égessétek magatokat a tűzforró edénnyel.

2017. december 17., vasárnap

Harmadik advent....

Rohannak a napok és már csak egy hét van karácsonyig. Ezen a héten igazi tél volt nálunk, esett a hó is. Az utóbbi két napban csodás tél volt ill. van. Verőfényes napsütéssel és sok mínusszal. Most éppen  -13 fok van.
Szeretem a telet és a havat. De holnaptól jön megint az enyhülés. Azért nagyon remélem, hogy a karácsony fehér lesz....
A jövő hét  a totál készülődésről fog szólni. Elkezdek sütni. Minden napra megterveztem, hogy mit fogok csinálni, hogy az utolsó napon már csak ki kelljen venni a "juleribbét" (karácsonyi bordát) a sütőből.
Hááááát, majd meglátjuk sikerül e.
Mindenesetre ma sok-sok gyertyát gyújtottam. Nemcsak az advent miatt, hanem a Nagyapára való emlékezés okán. Ma lenne 93 éves...
A hétvégére zserbót sütöttem, 60-40 arányban zabliszttel és persze cukor nélkül..
Az eredeti recept:

És a végeredmény:

2016. december 3., szombat

Mákos-almás torta (liszt- és cukormentes )

Amikor megláttam, tudtam, hogy hamar megsütöm. Nem volt kérdés, mert mákimádó család vagyunk.
Nem is tudom mi lenne a jobb elnevezés, a mákos almatorta vagy az almás máktorta? Mert mindkettőnek megfelelne..... 

Hozzávalók:

20 dkg darált mák
2 teáskanál sütőpor
Édesítő, 
ízlés szerint, én kókuszcukrot használtam
1 citrom leve és lereszelt héja
3 db alma lereszelve
2 tojás
1/2 mk fahéj

Habosra kevertem a tojásokat. Először felvertem  a tojásfehérjéket, majd hozzáadtam a sárgáját és egy picit tovább vertem. Aztán óvatosan összekevertem a többi hozzávalóval. A végén belekevertem a reszelt almákat. 
Torta formában, 180 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem. 
A tetejét díszítésként megszórtam egy kis stiviával. 

Vanilia krémmel ettük. De anélkül is nagyon-nagyon finom.

2016. október 2., vasárnap

Csoki torta (majdnem paleo....)

Amikor otthon voltunk Ancsa barátnőmnél isteni finom paleo csokoládé tortát ettünk. Zolinak annyira ízlett, hogy egyfolytában kérdezgette, hogy mikor sütöm már meg. Egyetlen dolog tartott vissza, hogy datolya van a tésztájában, ami nem éppen cukor barát gyümölcs. A múlt hétvégén aztán vettem friss datolyát. Gondoltam, azzal sütöm meg. Hááááááááát, ha ettetek már ízetlen gyümölcsöt, hát ez az volt.  Így almás pite lett a hétvégi süti, a csoki torta helyett.  Aztán hét közben Tücsokbogár feltette a fb-re  a paleos négerkocká, aminek a tésztája pont olyan volt, amilyet elképzeltem.
Így tegnap megsütöttem a tortát. Valami fantasztikusan finom lett. A tésztája, levegős, könnyű és nagyon csokis.

Hozzávalók:

125 g kókusz olaj
2 db tojás
2 dl víz
50-100 g eritrit ( én 40 g stevia és 40 g kókuszvirág cukrot használtam)
100 zöldbanán liszt
80 g étcsokoládé
1 tk szódabikarbóna

Krém: 

2,5 dl tejszín
100 g étcsokoládé
2 ek kókuszvirág cukor (kellett bele egy kis cukor, mert  90%-os volt a csoki)

A csokit a kókuszolajjal felolvasztjuk, majd kihűtjük. Hozzáadjuk a cukrot és a tojásokat, majd robogéppel habosra keverjük. Tovább keverve bele tesszük a vizet és a szódabikarbónával elkevert lisztet.
A keveréket kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe teritjük és  175 °-ra előmelegített sütőben  30-35 percig sütjük.

A krémhez megmelegítjük a tejszínt és felolvasztjuk benne a csokoládét és egyneművé kerverjük. Ha szükséges hozzáadjuk a cukrot is. Kihűtjük legalább egy órára hűtőbe tesszük, majd robogéppel sürű krémmé verjük. Érdemes a krémet előre elkészíteni.
A kihűlt tésztát megkenjük krémmel.
Eredetileg hosszában félbe akartam vágni a tésztát és úgy megkenni a tortát. De kicsit vastagnak találtam hozzá, így inkább csak rákentem a krémet.

Szuper finom lett. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Glutén és cukormentes....

2016. július 31., vasárnap

Sacher torta (liszt és cukormentes)

Amikor megláttam Trollanyunál rögtön tudtam, hogy meg fogom sütni. Nagyon régen sütöttem Sacher tortát, mert az eredeti nagyon töménynek tünt és nem nagyon volt oda a családom érte. Most mégis megfogott. Picit változtattam is a recepten, mert Trollanyunál vegán-paleo a torta.  Bár eleinte nagyon csábított, hogy pont úgy csináljam meg ahogy ő. Aztán végül mégis úgy döntöttem, hogy teszek bele tojást.
Szóval az enyémben van tojás és kevesebb a kókuszolaj és miután nem volt itthon nyílgyökérpor(mindig hiányzik valalmi.....), így tápióka keményítőt tettem bele. 
Mit mondjak, csodás, levegős, isteni torta lett.....
Hozzávalók:
6 db tojás
150 g olvasztott kókuszolaj
80 g stevia cukor 
csipet só
120 g mandulaliszt
80 g gesztenyeliszt
2 ek tápióka keményítő
30 g cukrozatlan kakaópor
2 tk sütőpor
kb 1,5 dl cukormentes sárgabaracklekvár  
A máz hozzávalói:
50 g étcsoki
50 g vaj

A torta száraz hozzávalóit egy tálban összekevertem. Először kémény habbá vertem egy kis stevia cukorral a tojásfehérjéket. Aztán a maradék stevia  cukort habosra kevertem a kókuszolajjal. Egyenként hozzáadtam a tojássárgákat. De  hideg volt még a tojás és ezért elég kemény lett a tojásos massza, így tettem bele  kb. 1/2 dl langyos vizet. (legközelebb szoba hőmérsékletű tojásokat használok) 
A tojásos masszához hozzá kevertem egy kis tojásfehérje habot, majd beleforgattam a száraz hozzávalókat és végén óvatosan  hozzá adtam a kemény habot. Egy sütőpapírral kibélelt 22 cm átmérőjű tortaformába simítottam. 170 ° C-ra előmelegített sütőben 35 percig sütöttem. Rácsra tettem. Amikor kihűlt ketté vágtam és vastagon megkentem baracklekvárral. Majd a vajat a csokoládéval felolvasztottam és a tortára kentem.  
Mire képet készítettem volna róla, Zoli már evett belőle.........

Hihetetlenül finom lett. Szerintem jobb mint az eredeti. Ráadásul még egészséges is. Csak ajánlani tudom az elkészítését.

2016. február 11., csütörtök

A melegszendvics sütö új élete, avagy almástáska gyorsan.....

Már hetek óta készültem megsütni. Több barátnőm megosztotta már a fb-n és izgatta a fantáziámat. Ráadásul jó, sok apró almám volt a kamrában. A boltban vettem vajas tésztát. Így aztán nekiálltam almát párolni. Jó, sok apró almám volt, így rengeteg dinsztelt alma lett. Ettük is pár napig, csak úgy.....

Hozzávalók:

1 doboz vajas tészta
4-5 db alma
ízlés szerint cukor, fahéj, citrom
melegszendvics sütő
porcukor
vanília fagyi

Amíg kiengedett a mélyhűtött vajas tészta, addig megpároltam az almát.  Nálunk a vajas tészta pont akkora, hogy csak meg kell tölteni átlósan és félbehajtani a tésztát. Egy picit megkentem az oldalait a tésztának, de anélkül is össze tudtam nyomni. Betettem a sütőbe és 13 perc alatt készre sütöttem az táskákat.

Csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki. Gondolom, szinte mindenkinek van otthon ilyen sütője. Ennél gyorsabban süteményt nem nagyon lehet készíteni. Ráadásul bármivel megtölthető.
Mi vaníilia fagyival ettük.
És, ha nincs otthon vajas tésztánk, akkor itt van a mekis almás táska gyorsan elkészíthető tésztája.

250 gr liszt
5 ek olvasztott vaj
1/2 kk só
1 ek cukor
10-12 ek víz

A tészta hozzávalóit összekeverjük, a vizet apránként kell  hozzáadni, mert nem biztos, hogy kell az egész. Jó gyúrható, rugalmas tésztát kell kapnunk. 1/2 -  1 órára betesszük a hűtőbe pihenni. Kinyújtjuk méretre vágjuk, megtöltjük és már mehet is a melegszendvics sütőbe.

2015. december 13., vasárnap

Advent 3. vasárnapja

Idén nagyon érdekesen alakult az Adventi időszak. Az első vasárnap egybe esett a Mikulással. A mai, harmadik vasárnap a Luca nappal. Otthon csak a népszokások miatt jelesebb nap, de itt nálunk és az egész skandináv térségben ünnepnap.
Az óvodákban, iskolákban, idősek otthonában és sok munkahelyen.. Hogy, hogy vált ilyen fontos nappá a skandináv területeken senki nem tudja. December 13-a vallási ünnep a sziciliai Szirakúzában mártírt halál halt Lucia tiszteletére, aki a halála után vált szentté. Ez az ünnep mindig az advent idejére esik. Skandináviában ez a nap pedig a "Lussi hosszú éjszaka" napja, amikor a monda szerint a törpék, nissék, manók az év leghosszabb éjszakáján házról házra járnak megnézni, hogy feldiszitve várják-e az ott lakók a karácsonyt. Ahol nem volt diszités, ott lehetett "rosszalkodni". Anmikor a kereszténység megjelent északon ez a két ünnepnap összekeveredett és végül kezdetét vette a Santa Lucia ünneplése. Az iskolákba fehér ruhába öltöznek a lányok, és a kiválasztott kislány a fején a négy gyertyás koszorúval körbejárja az épületet, miközben éneklik a Santa Lucia éneket. Utána pedig ünnepelnek. Glöggöt isznak és lussekatt süteményt esznek, amit kimondottan erre a napra sütnek. Santa Lucia megünneplése főleg Svédországban terjedt el. Több nagyvárosban saját "Lucia-t" választanak. Stocholmban a zeneiskolások nagy koncertet tartanak.

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu

Az óvodákban, iskolákban, idősek otthonában és sok munkahelyen.. Hogy, hogy vált ilyen fontos nappá a skandináv területeken senki nem tudja. December 13-a vallási ünnep a sziciliai Szirakúzában mártírt halál halt Lucia tiszteletére, aki a halála után vált szentté. Ez az ünnep mindig az advent idejére esik.  Skandináviában ez a nap pedig a "Lussi  hosszú éjszaka" napja, amikor a monda szerint a törpék, nissék, manók az év leghosszabb éjszakáján házról házra járnak megnézni, hogy feldiszitve várják-e az ott lakók a karácsonyt. Ahol nem volt diszités, ott lehetett "rosszalkodni". Anmikor a kereszténység megjelent északon  ez a két ünnepnap összekeveredett és végül kezdetét vette a Santa Lucia ünneplése. Az iskolákban fehér ruhába öltöznek a lányok, és a kiválasztott kislány a fején a négy gyertyás koszorúval körbejárja az épületet, miközben éneklik a Santa Lucia éneket. Utána pedig ünnepelnek.

Glöggöt isznak és lussekatt süteményt  esznek, amit kimondottan erre a napra sütnek.
Santa Lucia megünneplése főleg Svédországban terjedt el. Több nagyvárosban saját "Lucia-t" választanak. Stocholmban a zeneiskolások nagy koncertet tartanak.

Lussekatter:

Hozzávalók:
150 gr vaj, 5 dl tej, 13 dl liszt, 50 gr élesztő, 1 gr sáfrány, 150 gr cukor, 1/2 tk só,  2 tk kardemomme, 13dl liszt

A diszitéshez tojás és mazsola.

A sütőt 250 fokra elő kell melegiteni. A vajat felovasztjuk és a langyos tejhez adjuk és belekeverjük az élesztőt. A lisztet, cukrot, sót, fűszereket összekeverjük a folyadékkal és a duplájára kelesztjük.
Átgyúrjuk a tésztá, majd a tésztából kisebb darabokat szakitva, újjnyi vastag hurkát sodrunk és különböző formára feltekerjük. Sütőpapirra téve 15 percig utókelesztjük. Megkenjük tojással és mazsolával diszitjuk
5-8 percig sütjük. Langyosan a legfinomabb.

2015. október 18., vasárnap

Nagyon csokoládés torta (liszt és cukormentes)

Nagyon régen írtam receptet, pedig sok finomság készült nálunk. Az utóbbi három hétben kétszer is megsütöttem ezt a csodás csokoládés tortát. Az eredeti recept dióval és teljess kiörlésű búza-, és fehér  tönkölyliszttel készül. Miután kevés dióm van itthon, így  mindkétszer változtattam rajta. Először eredeti torta formában sütöttem. Ma meg gondoltam, nem szórakozom vele. Megsütöttem egy lapban, amit három részre vágtam és úgy töltöttem meg

Hozzávalók:

Piskóta:
5 tojás
50 gr gesztenyeliszt
50 gr zöld banánliszt
50 gr mókus mogyoró (megsütöttem előtte, de nem szükséges)/ mandula
100 gr porrá őrölt eritrin
 1 evőkanál kakaópor
 1 tk szódabikarbóna
Krém
200 gr 85%-os kakaótartalmú étcsokoládé, vagy 70%-os xilites
30 gr eritrin
20 gr kakaópor
50 gr mascarpone
2 dl habtejszín
50 gr porrá őrölt eritrin
1 evőkanál zselatin
2 teáskanál rumaroma

A tojások sárgáját k kihabosítjuk az eritrinnel. A fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a sárgájához forgatjuk. Adagonként elvegyítjük a lisztekkel, végül a darált mogyoróval/mandulával. Sütőpapírral bélelt 22 cm-es tortaformába vagy nagytepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizni kell, mert nekem nem sült meg ennyi idő alatt. A lapban sütött piskóta kb. 10 perc alatt megsül.

Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk, beledolgozzuk a 3 dkg ertirint és a kakaóport. Levesszük a tűzről, langyosra hűtjük. A tejszínt lágy habbá verjük, elkeverjük benne a porrá őrölt eritrint, a mascarponét, a rumaromát és az étcsokoládés masszát. A zselatint a csomagoláson lévő utasítás szerint feloldjuk, majd ezt is hozzáadjuk. Szerintem nincs szükség zselatinra, a krém anélkül is elég kemény lesz. Sőt, ha a tejszínt kicsit keményebbé verjük, akkor nehezen kenhető zselatin nélkül is.
Kétszeri sütés után úgy gondolom, hogy nem kell bele ennyi csokoládé sem. Ha csak  100 gr csokoládét teszünk bele és 100 gr mascarponét, akkor is tökéletes krémet kapunk.

A piskótát 3 lapra vágjuk, betöltjük,  az oldalát és a tetejét is megkenjük a krémmel. Az első tortát darált és egész mogyoróval díszítettem.  
Ez a torta darált mogyoróval készült: 

A sima tortát meg csak megkentem krémmel.  
Ez a torta meg darált mandulával :

Teljesen mindegy, hogy diót, mogyorót vagy mandulát használuk hozzá, mindegyikkel isteni finom. Meg lehet bolondítani még tejszínnel, vagy valamilyen savanykás lekvárral...

2015. június 27., szombat

Epres vaníliakrém (cukormentes)

Egy hete kezdődött az eperszezon nálunk. Most epret eszünk eperrel. Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem itt érik az egyik legfinomabb eper.....   Az eper és a vanília íz nagyon jó párosítás. Ráadásul Zoli egyik kedvence. Amikor a múltkor az epres csoda tortát csináltam Zoli megjegyezte, hogy el tudná képzelni tortalap nélkül is. Na, most pohár krémnek készült

Hozzávalók:

200 gr ricotta
4 tojás sárgája
4+1 dl tej
1/2  vaníliarúd kikapart bele
3 ek stevia cukor
2 ek kukorica keményítő
3 dl tejszín
500 gr eper

Először megfőztem a vaníliakrémet . A 4 dl tejet a vaníliarúd kikapart belével felforraltam. A tojássárgákat  a steviával és a kukorica keményítővel és 1  dl tejjel kikevertem, majd a forrásban lévő tejhez adtam, és sűrű krémet főztem és kihűtöttem.
A krémhez kemény habbá vertem a tejszínt. A vaníliakrémet a ricottával  simára kevertem, majd hozzáadtam a tejszínhab felét és az apró darabokra vágott epret.
Egy nagy üvegtálba tettem. A tetejére tejszínhab fészkeket nyomtam, amikre eperszemeket ültettem.
Pár órára a hűtőbe tettem.

Nagyon-nagyon finom.

200 gr mascarpone 4 tojás sárgája 4+1 dl tej 1/2 vaniliarúd kikapart bele 3 ek stivia cukor 2 ek kukorica keményítő 3 dl tejszín 300 gr eper Először megfőztem a vaniliakrémet . A 4 dl tejet a vaniliarúd kikapart belével felforraltam. A tojássárgákat a stiviával és a kukorica keményítővel és 1 dl tejjel kikevertem, majd a forrásban lévő tejhez adtam, és sűrű krémet főztem.

Copy and WIN : http://ow.ly/KNICZ

200 gr mascarpone 4 tojás sárgája 4+1 dl tej 1/2 vaniliarúd kikapart bele 3 ek stivia cukor 2 ek kukorica keményítő 3 dl tejszín 300 gr eper Először megfőztem a vaniliakrémet . A 4 dl tejet a vaniliarúd kikapart belével felforraltam. A tojássárgákat a stiviával és a kukorica keményítővel és 1 dl tejjel kikevertem, majd a forrásban lévő tejhez adtam, és sűrű krémet főztem. Amig a krém hűlt megsütöttem a tortalapot.