Tíz napom volt rá, hogy megírjam és elbúcsúzzunk Kamitól (Samu Kálmán). De nem tudtam megtenni, hiszen még tíz nap után is hihetetlen, hogy már nincs köztünk. Ahányszor eszembe jut elkezdek sírni.
Zoli legjobb, gyerekkori barátja volt. Én csak úgy ismertem, hogy tudtam ki ő és a szemközti házban lakott a testvéreivel. Miután Zoli kikerült Norvégiába, nem nagyon találkoztak. Talán Kami kicsit neheztelt is rá, mert sajnos Zoli nagyon rossz kapcsolattartó. Azonban 13 éve egy közös barátjuknál találkoztak és azóta nagyon szoros lett a barátságuk megint.
Tavaly ősszel úgy búcsúztunk egymástól, mint évek óta mindig, hogy tavasszal találkozunk. De nem találkoztunk, mert jött ez a szemét vírus és mindent felülírt, így a hazautazásunkat is. Aztán szeptemberben írt Zsuzsi, hogy azért nem jelentkeztek, mert Kami már két hete beteg és ő sincs jól. Még aznap bekerült a kórházba, rögtön az intenzívre és két nap múlva a lélegeztető gépre.... 31 napig minden reggel úgy ébredtünk, hogy vártuk a híreket Zsuzsitól, amik sajnos nem voltak reménykeltők..... míg október 27-én jött az írás: "Kami elment az éjjel.... örökre.
Azóta is a hatása alatt vagyunk. És előjönnek az együtt töltött boldog napok, a nyaralások, a találkozások, a beszélgetések. Annyi tervük volt a fiúknak, ha majd a boldog nyugdíjas évek jönnek, milyen sok időnk lesz együtt lenni. Sajnos ez már nem teljesülhet, így csak emlékezni tudunk az elmúlt évekre, a segítőkész, szeretetreméltó igaz barátra :(
Isten veled Kami! Nyugodj békében! Ezzel a nagyon szép verssel búcsúzunk.
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
