2021. május 31., hétfő

Májusban a kert ...

 


 

Egyre szebb a kertünk.  Idén télen egész februárban nagyon hideg volt.  A tavasz aránylag hamar kezdődött, de sokáig elég hűvös volt, lassan kezdtek éledezni a virágok. A hűvös tavaszt megkoronázta a hűvös május.  A szép napok és esős váltakoztak, de abból is látszik, hogy mennyivel hűvösebb volt a május, hogy a tulipánok majdnem egy hónapig gyönyörűek voltak a kertben.  Nem is emlékszem olyanra, hogy a tulipánok együtt nyíltak volna a rhododendronokkal.

 

 

 
Aztán május közepétől csodás idő lett, majd az utolsó hetében megérkezett a nyár és viharos gyorsasággal beindult a kert. Két hét alatt háromszor kellett füvet nyírni, egymás után nyilnak a virágok.  És persze megint vettem egypár egynyári virágot.  













És kiköltöztek a teraszra ismét a mediterrán virágaim is.  

 


 

Idén már talán lesz egy kisebb tál ribizli is a bokron..... 


 

És minden évben megcsodálom ez a fenyőt, pont úgy hozza az új hajtásait, mintha gyertyák lennének... 


 

Imádom ezt az időszakot. A sok napsütés, az éjféli világosságot, a sok zöldet, a kék eget. És ez még szebb is lesz, legalább is remélem, hogy szuper nyár lesz.

 


 






2021. május 28., péntek

Verdensendén, azaz a Világvégén jártunk ....

 


 

Ismét egy hirtelen jött kiránduláson voltunk. Tegnap este oslói barátaink írták, hogy jönnek a Világvégére és jó lenne találkoznunk.  Nagyon megörültünk neki, hiszen már több, mint másfél éve nem  találkoztunk Dórival és Istvánnalsem. 

A Verdensende mindig csodálatos, de egy verőfényes napon egyszerűen gyönyörű. A sötétkék víz a szürke, hatalmas sziklákkal egyszerűen lenyűgöző. A tengerparton mindig fúj a szél, de ma kicsit jobban fújt és kicsit hidegebb volt, mint ahogy én szeretem. 

Beszélgettünk, élveztük a napsütést a padon ücsörögve, közben Dóri elment egy kis sziklamászásra és fényképezésre. 

A tengerparti kirándulás után elmentünk egy hamburgerezőbe. Nagyon jó volt majdnem normális életet élni.

 




Szuper jó délután volt. Remélem minél hamarabb meg tudjuk ismételni. 

 





2021. május 13., csütörtök

Hirtelen jött kirándulás.....

 


 

Nórika zoológusnak készül és a mesterképzés első  évét végzi és a "kékbegy" madár genetikai vizsgálata lesz a diploma munkája, ha jól emlékszem a párválasztással kapcsolatos. Szóval mennek fel a hegyekbe Heimdalba madarakat gyűjteni és mintákat venni. Turistaházban fognak két hétig lakni és járni az erdőt és szüksége van egy távcsőre. Miután Zolinak kettő is van, megbeszéltük, hogy vasárnap felvisszük. Aztán ma reggel a két napos eső után csoda szép, meleg időre ébredtünk és Zoli reggel azzal állt elő, hogy menjünk fel ma...  Nem kellett nagyon rábeszélnie. Olyan ritkán találkozunk velük, hogy minden ilyen alkalom ajándék.  💕

Az út is csodás, most zöldültek ki a fák és nem győzök gyönyörködni a sokféle zöld színben, a csodásan megművelt földekben és a  csodás zöld gabona táblákban. 

 




Miután Oslo még részlegesen le van zárva, a kávézók és  az éttermek is csak take a way rendszerben működnek, így mi is elmentünk egy kellemes kis park közelében lévő kávézóhoz. Csodás, meleg időben a gyerekek a helyenként félmeztelenül rohangásztak és a parkban lévő szökőkútba lógatták a lábukat. Csináltunk egypár képet, és annyira hozzá vagyunk szokva a maszkhoz, hogy az első képeken Zoli és Nóri elfelejtette levenni 😃  







Szuper nap volt.  És Nórika végre megkapta a születésnapi virágait, amiket a múltkor itthon felejtettem....