.
Süssünk megint egy kicsit. Az egyik kedvenc süteményünket itt ismertem meg. Budapest tekercs névre hallgat és egy kávézóban ettem először. Könnyen elkészithető, könnyű és nagyon finom.
Hozzávalók:
6 tojás fehérje,
3 dl cukor,
1 dl liszt,
10 dkg darált mogyoró,
10 dkg mandula lapocskák.
A tojásokból kemény habot kell verni, beletenni a cukrot, meg a többit és sütőpapirra téve, megszórva madulával lapot sütni 175° C-on 10-15 perc alatt. Másik sütőpairra ki kell boritani, de a tepsi kihülésig rajta kell hagyni.
3 dl tejszint fel kell verni, egy doboz mandarin befőttel megszórni és feltekerni.
Rögtön ehető, de pár óra a hűtőben teszi szuper finommá.
.
2011. augusztus 29., hétfő
2011. augusztus 27., szombat
Régi kerékvágás ?
Az albérlet udvara |
Avval fejeztem be a nyaralási beszámolót, hogy lassan visszatérünk a régi kerékvágásba. Ez az elképzelés hibás volt tőlem. Eleve számolnom kellett volna avval, hogy sok minden más lesz, hiszen Tamás elkezdte a főiskolát Osloban. Nálunk sokkal korábban kezdődik a tanitás, mint otthon. A főiskolák, egyetemek már augusztus 16-án indultak, a középiskolák meg 22-én.
Szóval Tamás Osloba költözött. Egy barátjával és annak három haverjával laknak egy lakásban a negyedik emeleten..... Mit mondjak eléggé elszoktam az emelet mászástól. Amikor először felmentünk, nagyon magasnak tünt. Most már azért könnyebben veszem az akadályt, hiszen minden héten kétszer megmászom. Felköltöztettük a gyerekemet. Nem mondom, hogy nem sirattam meg, mert nem lenne igaz. De nem vittem túlzásba a dolgot, mert mindig eszembe jut, hogy annak idején én is hogy élveztem ezt az időszakot.
Az iskola nagyon tetszik neki. Véletlenül is nagyon menő szakot választott, minden végzősnek van munkahelye. Remélem ez a tendencia lesz öt év múlva is, amikor végez. Hétfőn megy és pénteken jön haza. Hihetetlen sokat változott ez alatt a rövid idő alatt is. Figyelmes lett, segitőkész és el kezdte értékelni az otthoni, meleg kaját. Gondolhatjátok, hogy minden héten rendesen felpakolva engedem el.
Eddig bármilyen ebédet simán kicserélt pizzára, mióta Osloban van, még nem evett itthon pizzát....
Most csütörtökön én mentem érte. A városban sokat autózom, de hosszabb távra régen vezettem, általában Zoli vezet és mióta Tamásnak is van jogsija ő. Mondtam is, hogy ideje volt, mert kijövök a gyakorlatból.
Erről jut eszembe, Nóri jogositványa. Nagyon nehezen került hozzá. Már ott kezdődött, hogy otthon nem két hét alatt készült el, hanem három, mert csak egy héten egyszer küldik le a Polgármesteri Hivatalba..... Aztán a postának is sikerült csúcsot döntenie, hogy az augusztus 4-én feladott ajánlott levél 21 nap alatt ért Osloba. Vajon merre járt addig? A nem is olcsó szolgáltatástól idegbajt kap az ember. Amikor reklamál, akkor az ügyfélszolgálat elküldi a ügyfélnek (nekem) a posta szolgálati szabályzatát, hogy hogy kéne működnie nekik.....
Na, mindegy kimérgelődtem magam. Titokban már terveztük a férjemmel, hogy kéne hazamenni és újra megcsináltatn a jogsit, de hála Istennek erre nem került sort.
Ja és még valami, az autónk változatlanul a szervizben van, még mindig nem találták meg mi a hiba....
A boldog jogosítvány tulajdonos |
.
2011. augusztus 18., csütörtök
Almás palacsinta
.
Akkor süssünk még egy kicsit. Valami isteni és gyors finomságot csináltam.
Hozzávalók:
3 alma
3 ek vaj
2 ek barna cukor
------
1 dl liszt
1 dl tej
4 tojás
csipet só
1 tk cukor
A vajon megolvasztjuk a barna cukrot és megkaramellizáljuk a apró kockára vágott almát.
Megcsináljuk a palacsinta tésztát, majd vajjal kikent tortaformába tesszük az almát, ráöntjük a palacsinta tésztát és 230 fokon 20 percig sütjük.
Mindjárt dupla adaggal érdemes csinálni..... és ajánlok hozzá egy kis vanilia szószt.
Vaniliaszósz:
5 dl tej
3 tojás sárgája
1/ 2 vanilia rúd
1 csapott ek. liszt
A tejet a vanília ruddal(kikaparjuk a közepét, azt is beletesszük) felforraljuk. Közben egy tálban a tojássárgájákat, lisztet és cukrot habverővel elkeverjük. Amikor a tojás világos, sima és fényes, a forró tejet állandó kevergetés közben lassan hozzáöntjük.Habverővel felverjük majd visszaöntjük a lábasba (amit vízzel először öblítsünk ki!) és alacsony hőmérsékleten folyamatosan keverjük egy fakanállal, addig, amíg egy tejszín sűrűségű mártást nem kapunk. Nem szabad, hogy forrjon – mert kicsapódik a tojás! Akkor jó, amikor a szósz kissé ráragad a egy hideg fémkanál hátára
Egyből, melegen tálaljuk.

2011. augusztus 17., szerda
Túrós pogácsa
.
Régen írtam receptet, pedig van egy-két újdonság, ami nagyon ízlik a családnak. Itt van pl. a túrós pogácsa, két nap alatt kétszer kellett megsütnöm, annyira ízlett . A legjobb benne, hogy fantasztikus gyorsan kész van és nem kell dagasztani, megkeleszteni. Azért nem írtam le részletesen, mert a "Coocpad.hu " honlapon fényképeken megnézhetitek a készités folyamatát.
Hozzávalők:
A tésztához:
500 g liszt
500 g tehéntúró
500 g teavaj
2 db tojássárga
30 g élesztő
20 g só
A kenéshez:
egésztojás

2011. augusztus 11., csütörtök
Egyszerű ötlet
.
Nagyon régen írtam. Több mentségem is van.
Tamást felvették a főiskolára és Oslóba költözik a jövő héten. Négy másik fiúval fog albérletben lakni. Nem olcsó, de nagyon jó helyen van a lakás. Az ő dolgait készitem elő a költözéshez. Pakoláskor használt reklám táskák láttán jutott eszembe, hogy milyen jó ötlet hajtogatva elrakni ezeket. Pár évvel ezelőtt láttam az egyik barkács újságban ötletként, ami nagyon jól bevált a gyakorlatban. Nagyon sok táskát lehet rendben tárolni aránylag kis helyen.
Biztos ti is láttátok már a reklám táska tartókat, amiket fle lehet szerelni a falra. De abban az ember inkább begyűri a táskát. A hajtogatással erre sincs szükség.
Így kell hajtogatni:
Simitsuk ki a táskát |
Hajtsuk félbe |
Ismét félbe |
Hajtsuk be a sarkát háromszög alakban |
Majd ismét háromszögbe |
Addig folytatjuk, amig a táska füléhez érünk |
Az így hajtogatott táska nagyon pici helyen elfér.
Érdemes kipróbálni....
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)