.
|
pulóver lesz belőle... |
A múlt héten szóltak a kötós boltból, hogy megkapták a pulóver mintáját. Amikor lementem kiderült, hogy már nem kapható csak a fehér és a kék fonal. A kétféle zöldhöz rendelni kellett hasonlót. A fonalak pénteken meg is érkeztek.
A péntek délutánom avval telt, hogy elmentettem a számitógépre a képeket és megpróbáltam úgy kinyomtatni, hogy a mintát minél egyszerűbb legyen követni. Hát ez a része a dolognak csak részben jött össze. Viszont ért egy igen kellemes meglepetés, még pedig az, hogy Paint-ban csodásan tudom követni a mintát a monitoron, ráadásul még jó nagy is.
|
az eleje és a háta mintája |
|
sz újja és a zippzáras rész |
Ezek után rögtön nekiálltam kötni. A kezdéssel mindjárt jól megjártam, négyszer kezdtem el, mire hagytam annyi fonalat, hogy elég legyen a 278 szemhez. Aki tud kötni, az tudja, hogy a
szemek felszedéséhez kell bizonyos hosszúságú fonal és kimondottan bosszantó, amikor már felszed az ember kb. 200 szemet és kideül, rövid a fonal. Ha nem erről a pulóverről lett volna szó, nem csináltam volna problémát, hogy hozzákössek még fonalat. De ennél nem akartam. (itt kiderült, hogy kijöttem a gyakorlatból....)
|
negyedszerre végre szép lett.... |
A paszpolt nagyon gyorsan megkötöttem és utána jött megint a "szórakozás". A pulóvert ugye körbe kötjük és nekem tök logikusnak tünt, hogy kötöm körbe a mintát. Igen ám, de nem jött ki. Leszámoltam kétszer, a szaporitott szemekkel a 322 szemet. Az stimmelt. Leszedtem a minta első sorát. Na az is jó szórakozás, amikor vezeti az ember a fonalakat hátul és vissza kell bontani..... ráadásul nem is egyszer. Leszámoltam megint, a szem szám stimmelt a minta nem jött ki. Két estét szórakoztam vele és nem jöttem rá, hogy hol a hiba. Gondoltam beszaporitom a hiányzó 8 szemet, igen ám, de ez csak az alsó mintánál volt ok. A felsőknél teljesen át kellett volna varriálnom a mintát, ami elképzelhetetlennek tünt. A harmadik napon, amikor megint elővettem az eredeti leirást és néztem az elején lévő három sifutó pulóverét, megláttam, az oldalán a varrásnál
azonosak a minták. És leesett a húszfillér! Nem folyamatosan kell körbekötni, hanem az elején és hátán újra kell kezdeni a mintát....... Na, innentől már pont elég szem volt az első sorhoz.
Egyébként a minta kötése elképesztő lassan megy, van olyan sor, amit majdnem egy óra alatt kötök le. Így aztán jó, ha naponta 2-3 sort meg tudok csinálni. Pedig a két fonalat együtt vezetem.
|
ennyi van kész az alsó mintából |
A lényeg, hogy nagyon élvezem és nagyon sajnálom, hogy nincs több időm.
Ráadásul most fel is kell függesztenem a kötést. Meg kell csinálnom a barátnőm takaróját. Nem sokára haza kell mennünk. Sajnos apósom beteg lett és miután nem tudja innentől ellátni magát otthon, kell valami ápolási otthon keresnünk neki. És vinni szeretném a takarót.
.