2012. július 22., vasárnap

Egy év elmúlt.....

.


Ma egy éve vált rémálommá  ez a nap. Először a kormánynegyedben robbantott a bombát, majd Utøya szigetén ölte halomra a fiatalokat Breivik.
Ma szerte az országban, sok helyen a világban megemlékezéseket, emlék miséket  tartanak az áldozatok emlékére.
Az AP (Munkáspért) és  ifjúsági tagozata az AUF ma először ment szervzetetten vissza a szigetre, hogy ott emlékezzenek meg  a fiatalokról.

Középen Jens Stoltenberg jelenlegi miniszterelnök és Gro Harlem Brundtland előző miniszterelnök


Eskil Pedersen az AUF vezetője egy perces néma csenddel kezdte a beszédét a 77 áldozat emlékre. Mire a végére ért, szinte mindenki sirt.
Nagyon sokan most először voltak ismét a táborban az egy évvel ezelőtt történt szörnyűség óta. Mindenki másképp dolgozta fel, illetve  dolgozza fel a történteket. De egyben egyetértettek, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni és nagyon fontos dolog volt, hogy visszatértek ide.
Este emlékkoncertet tartanak, ahova rengeteg  embert várnak.
Ismét egyre több rózsaszál van a Domkirke előtt.












.

6 megjegyzés:

  1. Mit is írjak? Itt voltam, láttam a bejegyzésedet! Szörnyen megrázó volt ez a történet! Isten őrizzen bennünket az ilyen nyomorultaktól!

    VálaszTörlés
  2. Egy év...milyen gyorsan elszaladt...és azóta is mennyi szörnyűség történt a Világban és kis hazánkban is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. Csak amikor ilyen sok embert érint egyszerre egy ilyen szörnyűség, jobban megdöbbenünk.....

      Törlés
  3. még mindig él ez a tömeggyilkos???

    VálaszTörlés
  4. Igen. Izolált cellában van. Nem érintkezhet senkivel.

    VálaszTörlés