Évek óta készülök rozmaringos báránysültet készíteni. Minden alkalommal amikor ment a reklám róla megfogadtam, hogy most majd én is. De eddig sosem került rá sor. Pedig ez nálunk hagyományos húsvégi étel. Amikor jöttünk vissza Magyarországról a kompon akciós áron lehetett venni báránycombot. Soha vissza nem térő alkalom, gondoltam és meg is vettem egyet és a mélyhűtőben pihent húsvét vasárnapig.
Tavaly írtam róla a blogomban , így én is aszerint készítettem el, persze kis változtatásokkal
Hozzávalók:
1 db kb. 2 kg báránycomb
2 tk só
1 tk bors
4 db rozmaring ág vagy 1,5 tk szárított rozmaring( én sokkal többet használtam)
1 db vöröshagyma
3 db sárgarépa
kb. 1 l víz
1,5 dl fehérbor
Jól dörzsöld be a combot a sóval és borssal és tűzdeld meg a vékonyra szeletelt fokhagymával és a rozmaring ágakkal .
Tedd a felkarikázott hagymát és sárgarépát egy olajjal kikent tepsibe és fektesd rá a báránycombot, amibe beleszúrtad a húshőmérőt. Vigyázz arra, hogy a hőmérő ne találja el a csontot. Öntsd rá a vizet és fehér bort és tedd 125° C-ra előmelegített sütőbe 2-3 órára. Azt tartják, hogy húsnak annyi ideig kell sülnie, ahány kg. Nálam az 1,8 kg comb 2,5 órát sült. A sütési idő attól is függ, hogy mennyire akarod átsütni a húst. Amikor a hőmérő eléri a 70° C-ot, akkor a hús sötét rózsaszín, 76° C-nál sül át majdnem teljesen.
Amikor elkészül csomagod be a húst legalább 1/4 órára és hagyd pihenni szeletelés előtt.
Közben elkészítheted a szószt hozzá.
Szósz:
kb. 7 dl pecsenyelé
1 dl vörösbor vagy fekete ribizli lé
4 ek liszt
1 tk szójaszósz
1/2 tk bors
1/2 tk só
Forrald fel a pecsenyét és a vörösbort. Add hozzá a lisztet csomómentesre keverve és forrald lassan 10 percig. Ízesítsd a szójaszósszal, sóval és a borssal.
Tepsiben sült vagy főtt kruplival (esetleg krumplipürével) tálald.
Nagyon finom, pórhanyós, szaftos lett, de nálunk nem jött be ez a húsvéti fogás. Egyedül Zoli evett belőle. Nekem és a gyerekeknek nem ízlik a speciális íze miatt. Így aztán nem valószínű, hogy mégegyszer megfordul a konyhámban.
Viszont szomszédasszonyomnak szereztem vele egy kis meglepetést(az egészet átvittem). Nagyon örültek neki.........