2015. február 24., kedd

A cicáink..... (1)




Mióta Fifit el kellett altatnunk készülök megírni "cica gyerekeim" történeteit.  Messziről indulok neki.
Kertes házban nőttünk fel a bátyámmal együtt, de csak haszon állataink voltak. Csirke, kacsa, malac, galamb. Hiába könyörögtünk cicáért vagy kutyáért, nem lett belőle soha semmi. A kutya a Nagymamám miatt volt lehetetlen(volt egy kedvenc kutyája, amelyik csak a családtagokat viselte el, végül el kellett altatni. Akkor azt mondta, amig él, neki nem lesz másik kutyája). A cica meg apám miatt.  Patkánymérget evett a kedvenc cicája és látta meghalni....
Szóval a cicákkal és a kutyákkal is csak felnőtt koromban kerültem közelebbi kapcsolatba. Zoli mindig macskás volt. Nem tudott úgy elmenni az utcán egy cica mellett, hogy ne simogassa meg De arra nem gondoltunk, hogy cicánk legyen. Végül is az első cicákat nem mi választottuk, hanem ők választottak minket.

"Kiscindy"
Itt Sandefjordban egy teraszházban laktunk először. Úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas szikla elé épült több szintes ház volt, ahol mi a középső szinten laktunk. Az alattunk lévő lakások egyikében egy fiatal lány lakott egy kis fekete cicával. Gyakran láttuk őket együtt a teraszról. Amikor hozzáköltözött a barátja a kutyájával, a kiscica egyre gyakrabban kint rekedt az utcán. Amikor Tamás olyan két éves lehetett és sokat sétáltunk vele, egyszer a homokázánál megállva a kis cica fogta magát és belefeküdt  a kocsijába. Attól kezdve egyre gyakrabban jelent meg  nálunk és végén a beköltözött hozzánk. Az alattunk lakó kislányok mondták, hogy Cindy a neve. Ő még olyan cica volt nálunk, hogy napközben bent lehetett, éjjel viszont ki kellett mennie.  Nagyon szép fekete-fehér cica volt, pici, fehér zoknis, kurta lábakkal.  A kinti kamránkban csináltunk az ajtóra egy nyilást és ott volt a helye. Igen ám, de én már terhes voltam Nórival és februárban hazajöttünk. Mire Zoli visszament, már nem találta Kiscindyt. Mint utóbb kiderült, a lakóközösség vezetősége az alatt a két hét alatt összeszedte a kóbor macskákat és elvitték őt is......



Cindy
Ő volt a főcica. Talán soha nem lesz még egy ilyen cicám, napi szinten itt van az emlékezetemben, pedig már 10 éve, hogy nincs velünk. Nála is kiválasztottak lettünk. Éppen visszatértünk az otthoni nyaralásból amikor megláttam a szomszéd terasz virágládájában egy alvó kiscicát. Igen apró, fekete-fehér, hófehér zoknikkal. Amikor észrevett a teraszon felugrott és a tetőn azonnal át akart jönni. Persze nem tudott. Ő is egy fiatal pár cicája volt. Nekik is volt szép fekete kutyájuk, amelyik imádta ezt a pici cicát. Csak az volt a baj, hogy amig a fiatalok dolgoztak, vagy nem voltak otthon a kutya egyfolytában vonyított. Így aztán a lakóközösség felszólította őket a költözésre. Ők meg nemes egyszerűséggel ott felejtették a cicát. De a cica nem esett kétségbe, már másnap a mi ajtónk előtt ücsörgött. Eldöntötte, beköltözik hozzánk. Miután Tamás emlékezett Kiscindyre, rögtön elnevezte Cindynek Hivatalosan is a cicánk lett.


Hihetetlenül ragaszkodott hozzánk. Amikor két évvel később Zolinak egy féléves tanfolyamra kellett mennie Bodøbe, mi meg hazajöttünk Tatabányára megbeszéltük az egyik szomszédasszonnyal, hogy ők addig befogadják Cindyt. Azt tartja a mondás, hogy a macska odatartozik ahol etetik. Ez Cindyre nem volt igaz. Amikor Zoli időnként hazament, Cindy máris rohant vele haza és az sem volt érdekes, hogy nem volt éppen kajája. Akkor is vele akart lenni.  Mondtam is, ha hinnék a reinkarnációban, akkor azt mondanám, biztosan az anyukám  jött hozzánk vissza, benne.....  Szóval véget ért a tanfolyam, mi is hazamentünk és rögtön egy új helyre költöztünk. Vittük magunkkal Cindyt is. Az első három napon beült a ruhásszekrényembe, szembe a sarokkal és csak akkor jött ki, ha muszáj volt. Aztán elindult felfedezni a területet. Eltünt több, mint egy hétre. Már azt hittük sosem látjuk, amikor megjelent és attól kezdve ő volt a főnök a területen.  Az igaz, hogy nem egyedül jött haza, hanem 4 picivel a pocakjában. Akik pont a szülianpomon születtek.



Gyönyörűek voltak, egy teljesen fekete, egy csodás, ezüstszürke, egy cirmos és egy miniatűr Cindy lett. Gyorsan gazdisodtak. De a korom fekete cica végül visszakerült hozzánk. Ő lett a Tom, a fekete kandúr.  Sajnos pár évvel utána egyik nyáron eltűnt. Sosem tudtuk meg, mi történt vele.
Cindykének még egyszer lettek kiscicái. Miután az első cica halva született, megállt a szülés és meg kellett császározni.Meg sem fordult a fejünkben, hogy ne műtsék meg, pedig eszetlen drága volt és akkor éppen  elég szegények voltunk....  Zoli mondta a doktornőnek, hogy csak egy cicát akarunk megtartani. Igen ám, amikor ment Cindyért, ott volt két cica és elmesélte, hogy már éppen kezdett a műtét után takarítani, amikor észrevette, hogy az egyik cica, amiről azt hitte nem él megmozdult.... Életre maszírozta.Így a két cicát hazahoztuk, de az altató miatt nem akarta szoptatni Cindy őket. Csináltam már sok mindent  eddigi életemben, de kiscicákat a nap  24 órájában, 2  óránként etetni, hát az az egyik legfárasztóbb munka. Másfél napig tartott, mire elfogadta a cicákat. És milyen az élet, a megmentett cica megmaradt, a másik meg  nem.  Ő lett Picur, a legokosabb cicánk.






 Picurka elkerült Zoli barátjáékhoz, akik egy költözésnél elvesztették. Azt hiszem örök lelkiismeret furdalásom lesz miatta.....
Cindy gyönyörű, nagy, norvég erdei cica volt. Hatalmas bundával. Olyan igazi bújós, szeretgetős. Velünk aludt. Az ágy lábánál volt egy takarója, minden éjjel azon aludt. Egyszer megrágta a nárciszhagymát, amitől teljesen besárgult. Az egész macska narancssárga volt. Szegényemnek elég nagy trauma volt, amikor Luca kutya megjelent a családban.  De nem volt különösebb probléma közöttük.
Aztán egyik tavasszal azt olvastam az újságban, hogy macskapestis van a városban és ajánlatos beoltatni a cicákat. Mi is elvittük az oltásra, de azt gondolom ma is, kár volt. Mert utána nemsokkal nagyon beteg lett. Veseelégtelensége lett és a végén  12 évesen el kellett altatnunk. Ez kép pár nappal előtte készült.









8 megjegyzés:

ancsapancsa írta...

Na most itt bőgök.

Luca írta...

Pedig nem akartam, szomorúságot okozni velük :)

Fidike Mamivonat írta...

Kész regény a cicáitok élete!
Én kutyás vagyok (most nincs semmilyen álatunk), de jó volt olvasni.

Luca írta...

És volt és van is regényes életű cicánk..... Folyt köv. :))

BORI írta...

Én nem sírtam, mosolyogva olvastam cicáid történetét. Akinek van cicája, az folyamatosan tud mesélni róluk.... :)

Luca írta...

Az biztos. Nekünk meg sok volt.

teller-cake írta...

Nagyon jó mesélő vagy, szinte hallottam a dorombolásukat... :-)

Luca írta...

Köszi. :))

Megjegyzés küldése