2015. április 23., csütörtök

Kertem április végén....



Az aránylag rövid tél és enyhe tavaszi hónapok után egyre szebb a kert.  A nárciszok és a puskin virágok mellett  nyilik a császárkorona is. Egyre szebbek a mahonia bokor sárga virágai  és lassan nyilnak a tulipánok is. Az évelő virágok mellett, azért vettem egypárat. Akciósan a dézsás rózsákat, a bugás levendulát és az árvácskákat.









És szépen növöget a sóskám, lassan tudunk enni belőle


Virágzik a babérfám, amit nagyon vissza kellett vágnom ősszel. Most meg szoktatás alatt áll....


 Alakul a "patakom" is a kék virágokkal


És bent is kinyilt a Zygopetalum orchideám. Ez a leghálásabb orchidea. Minden évben többször virágzik és nem igényel szinte semmi pátyolgatást.....













2015. április 20., hétfő

22 év......



Akármilyen hihetetlen is, pici lányom 22 éves lett. Nagyon sokszor az eszemben volt ma és persze  a 22 évvel ezelőtt hajnal, amikor megszületett. Emlékszem amikor eldöntöttük, hogy szeretnénk egy testvért Tamásnak mennyire vártuk, hogy beteljesüljön a kívánságunk.  Már Tamás születésekor sem voltam fiatal, így aztán behatároltuk, hogy meddig próbálkozunk... 40 évben tüztem ki a határt.(akkor még különlegességnek számitott a 40 körüli kismama. Ma már teljesen természetes) És hála Istennek Lujzika igyekezett belül maradni. 
Kicsit zűrös előzmények után éjjel 2 óra körül elment a magzatvizem. A barátnőm jött Tamásra vigyázni, mi meg mentünk Tatára.  A vizsgálat után Garán főorvos úr úgy döntött, hogy császáros lesz Nóri is.  Hajnali 5 óra körül jött össze az orvosi stáb (érdekessége a dolognak, hogy ugyanazok az orvosok voltak ott, mint Tamás születésekor...) És reggel  5:45- kor megszületett Nóri baba.
Az egyik legnagyobb és legszebb ajándék az életünkben.












Édes, drága kislányom, Isten éltessen nagyon sokáig!








2015. április 12., vasárnap

Isler Trollanyutól



Nem győzöm megsütni a sok finomságot, amit Trollanyu feltesz a blogjára. Amikor megláttam ezeket az islereket tudtam, hogy ezen a hétvégén ez lesz a süteményünk. 

Hozzávalók:
2 tojássárgája
8 dkg erythritol (por alakú)
1 tk. vanilia
12 dkg nyílgyökérpor
5 dkg gesztenyeliszt
10 dkg darált dió
csipet só
1/4 tk. szódabikarbóna
6 dkg puha kókuszolaj
+
1-2 ek valamilyen tej, ha szükséges
valami savanykás lekvár
A bevonáshoz:
kb. 15 dkg étcsoki
2 ek.vaj/kókuszolaj
fél dió szemek a díszítéshez
Az összes hozzávalót összegyúrtam. (most jöttem rá, hogy kifelejtettem a tésztából a kókuszolajat, viszont több tejet kellett hozzá tennem.) Majd 3-4 mm vastagra nyújtottam, Közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszúrkáltam és sütőpapirral bélelt tepsire tettem. 180 C°-ra előmelegített süőben 8 perc alatt készre sütöttem. Rácson kihűtöttem.  Cukormentes sárgabarack lekvárral összeragasztottam a korongokat.  Azután elkészítettem a csokimázat, ami egy kicsit sürű lett, így nem lett szép sima a csokimáz az islereken. Legközelebb folyósabbra főzöm. 
Fém dobozba, hűtőbe  tettem.  Nekem 25 db lett ebból a mennyiségből. 




A családnak is nagyon ízlett. Csak ajánlani tudom az elkészítését. Liszt és cukor mentes. A vaj és a tej miatt az enyém nem lett paleo. 


2015. április 10., péntek

Otthon voltunk.....



Régen írtam. Igaz nem volt rá időm. Két héttel ezelőtt hazamentünk egy gyors pakolásra. Indulás előtti napon esett vagy fél méter hó, hogy ne szokjunk el attól, ha az autóba pakolunk esik..... A hajóút és az autóút probléma mentes volt. Tamás és Zoli felváltva vezettek. Hétfőre virradóra már otthon aludtunk.
Aztán beindultak az események. Nekem intéznem kellett egypár hivatalos dolgot aztán nekiálltunk összekapni a lakást a rendbehozatalhoz. Kis extra dolgot jelentett, hogy a német autópályán négy kő is felcsapódott a szélvédőre és az egyiknek sikerült elrepesztenie. Így aztán ki kellett cserétetni.
Az időjárás pocsék volt, egyfolytában fáztunk..... Igaz, hozzájárult az is, hogy tavaszra készültünk.
Nagyon nem szeretem munka a rámolás, ráadásul úgy, hogy a második emeletről kellett lecuccolni a dolgokat.
De azért nagyon kellemes dolgok is voltak. Találkoztunk a családdal, egy-két baráttal. Sajnos ebbe az egy hétbe, nagyon kevés látogatás fért bele. Nagyon élveztem a családi, húsvét szombati vacsorát.
Hétfő reggelre terveztük az indulást. A német-dán határon megrendeltük a szállást. De a haladásunkban az időjárás rendesen beleszólt...... Viharos szél, hóviharok kisértek végig Asuztrián......









Aztán a németeknél kétszer is megfogott minket a fogalom, jó későn értünk a szállodába. Dániában is hideg volt, viharos széllel. Zoli aggódott is a kikotóben, hogy milyen lesz a hajóút. Bár az az előrejelzés szerint nálunk nem mondtak nagy szelet....
Minden alkalommal megcsodálom a nagy kompokat, amikor beállnak mellénk. Előszor a Kristiansandba menő kötött ki, aztán a mienk.









Larvik felé hajózva már csodaszép idő volt. És a kikötóben verőfényes napsütés  és 17 fok várt.... Nagyon élveztük a langyos időt.