2015. április 20., hétfő

22 év......



Akármilyen hihetetlen is, pici lányom 22 éves lett. Nagyon sokszor az eszemben volt ma és persze  a 22 évvel ezelőtt hajnal, amikor megszületett. Emlékszem amikor eldöntöttük, hogy szeretnénk egy testvért Tamásnak mennyire vártuk, hogy beteljesüljön a kívánságunk.  Már Tamás születésekor sem voltam fiatal, így aztán behatároltuk, hogy meddig próbálkozunk... 40 évben tüztem ki a határt.(akkor még különlegességnek számitott a 40 körüli kismama. Ma már teljesen természetes) És hála Istennek Lujzika igyekezett belül maradni. 
Kicsit zűrös előzmények után éjjel 2 óra körül elment a magzatvizem. A barátnőm jött Tamásra vigyázni, mi meg mentünk Tatára.  A vizsgálat után Garán főorvos úr úgy döntött, hogy császáros lesz Nóri is.  Hajnali 5 óra körül jött össze az orvosi stáb (érdekessége a dolognak, hogy ugyanazok az orvosok voltak ott, mint Tamás születésekor...) És reggel  5:45- kor megszületett Nóri baba.
Az egyik legnagyobb és legszebb ajándék az életünkben.












Édes, drága kislányom, Isten éltessen nagyon sokáig!








10 megjegyzés:

  1. De jó volt olvasni, kicsit én is felidéztem az én gyerekeim születését. Gyönyörű a torta is meg Nóri is, boldog szülinapot neki:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom lett. Igaz a cukormáz igazi cukorból készült..... De egyszer-egyszer lehet vétkezni.....
      Olyan jó vissza emlékezni

      Törlés
  2. Nagyon boldog szülinapot Nórinak!!!

    VálaszTörlés
  3. Isten éltessen sokáig Nórit. Sok örömet a Szülőknek benne. :)

    VálaszTörlés