Az augusztusi haza utazásunk két dolog miatt volt fontos. Az egyik a lakás festés, a másik az autó javítás. Miután az autó nem volt százas, így Zoli úgy vigyázott rá, mint a hímes tojásra. A sebesség váltója volt hibás és nem működött a légkondija. Németország közepéig ez nem is jelentett problémát, mert 24 fok volt, de Hannover környékén már beköszöntött a 35. Nem mondom, hogy élveztük az utazást a lehúzott ablakokkal, mert egy idő után a ventillátor is feladta és a hűtőrendeszer ontotta a meleget. Ezek után úgy döntöttünk, hogy nem állunk meg még egyszer aludni, inkább éjjel megyünk, mert akkor nincs annyira meleg. Háááááááát, ez igaz is volt, meg nem is. Bécs előtt a hegyekben éjjel 2 órakor 29 fok volt...... szóval haza értünk vasárnap reggel 5-kor a teljes kupiba. Mondjuk nem ért teljesen váratlanul a dolog. A lakás festést(30 éve nem volt kifestve) májusra beszéltük meg, de a festő srácnak májusban meg kellett műteni a térdét és így minden csúszott. Nem is lett kész a lakás, majd októberben folytatja.. ... Takarítás, autójavítás, takarítás, pakolás ez volt a fő tevékenységünk. Nem mondom, hogy nagyon élveztem a 32 fokos lakásban az ablak tisztitást, meg csiszatolást. Szegény Luca nagyon nehezen viselte ezt a nagy meleget és második emletet is.
Sajnos nem jutottam el a barátaim nagy részéhez sem. Zoli a Frei kávézóba szeretett volna menni, de az sem jött össze. A három hét szabadság nagyon rövid idő, amikor millió dolog van....
Nagyon remélem, hogy jövő tavasszal már lesz mindenre időnk.
Luca rájött, hogy megy hátra hideg levegő az autóban..... aztán ez sem működött |
nehéz az élet, ilyen melegben..... |
és magas az a fránya emelete |
azért sikerült 2 órára találkoznom egy-két régi osztálytársammal |
egyszer voltunk Komáromban fürödni |
egyszer Dunaalmáson a Duna parton, főleg Luca kedvéért..... |
egyszer voltunk a Balatonon |
a gyönyörű öreg fák a ház mellett |
2 gyönyörű, öreg tölgy a ház előtt |
voltunk fürödni Tatán a Gottwald wellnesben |
függönyt is varrtam anyósom ezer éves, orosz varrógépével, 22 éve nem volt bekapcsolva.... |
íme az eredmény |
útban Dánia felé a szirványvány alatt.... |
és a kompra várva |
A képeket nézve olyan távolinak tünik az egész, pedig még három hét sem telt el a visszaérkezésünk óta.....
A sok munka mellett azért fürödtetek is egy kicsit.:) Szép a varrógép.
VálaszTörlésA varrógépről majd íriok külön.
TörlésJó volt, remélem, jövőre több időtök lesz
VálaszTörlésMi is jól éreztük magunkat. Zoli azóta is emlegeti a pálinkát, meg hogy kérdezzem meg, nem lehet e venni :))
TörlésNagyon remélem, hogy májusban csak élvezni kell az otthonlétet....