2015. október 20., kedd

Az(ok) a bizonyos kötött zsák(ok)....




A címben nem véletlenül van többes szám. A dolog az úgy történt, hogy ugye az unokahugommal beleszerettünk egy ilyen kötött zsákba.
Fogalmam sem volt, hogy mennyi fonal kell hozzá.. Bár azt a kép alapján leszámolt minta után már el tudtam képzelni. És mindjárt nagy szerencsével indultam. Az egyik bevásárló központban éppen a forgalomból kimenő gyapjúfonalak voltak leárazva, nem kicsit..... és pont passzolt az elképzelésemhez.  Mindjárt vettem 10 motringot, biztos, ami  biztos alapon.
Másnap reggel amikor összetalálkoztam azzal a szomszéd asszonyommal, akinek most  3 hónapos a kislánya, megkérdeztem, hogy lemérhetném e a bébi ülést, mert zsákot akarok kötni. Annyira megörült az ötletnek, hogy nem volt szívem azt mondani, hogy az unokahúgom születendő kislányának lesz....... hogí ott helyben eldöntöttem, hogy kötök egyet az övének is. Nem volt kérdés a dolog.
A kisebb zsákot már akkor elkezdtem kötni és láttam milyen kevés fonal kell hozzá, így paralel kötöttem a nagyobbat is.


A zsákok teljesen egyformák lettek, azzal a különbséggel, az egyik 0-3 hónapos korig készült, a másik meg 3-6 hónaposig. A nagyobb zsákot egy félszámmal nagyobb tűvel kötöttem és a hát része pár cm-vel hosszabb.  A vállpántok lyuksoránál akadtam el egy kicsit, mert nem tudtam eldönteni, hogy keresztben vagy hosszában készüljenek e. Aztán úgy gondoltam, hogy hosszában jobban tartja használat közben a formáját.
A nagyobb zsák készült el előbb és a pici Anna a tulajdonosa




 A kisebb zsák tulajdonosa még pocak lakó, így helyette próba maci van a zsákban....





Imádtam kötni. Így aztán alig két hét alatt elkészült mindkettő.......







2015. október 18., vasárnap

Nagyon csokoládés torta (liszt és cukormentes)



Nagyon régen írtam receptet, pedig sok finomság készült nálunk. Az utóbbi három hétben kétszer is megsütöttem ezt a csodás csokoládés tortát. Az eredeti recept dióval és teljess kiörlésű búza-, és fehér  tönkölyliszttel készül. Miután kevés dióm van itthon, így  mindkétszer változtattam rajta. Először eredeti torta formában sütöttem. Ma meg gondoltam, nem szórakozom vele. Megsütöttem egy lapban, amit három részre vágtam és úgy töltöttem meg

Hozzávalók:

Piskóta:
5 tojás
50 gr gesztenyeliszt
50 gr zöld banánliszt
50 gr mókus mogyoró (megsütöttem előtte, de nem szükséges)/ mandula
100 gr porrá őrölt eritrin
 1 evőkanál kakaópor
 1 tk szódabikarbóna
Krém
200 gr 85%-os kakaótartalmú étcsokoládé, vagy 70%-os xilites
30 gr eritrin
20 gr kakaópor
50 gr mascarpone
2 dl habtejszín
50 gr porrá őrölt eritrin
1 evőkanál zselatin
2 teáskanál rumaroma

A tojások sárgáját k kihabosítjuk az eritrinnel. A fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a sárgájához forgatjuk. Adagonként elvegyítjük a lisztekkel, végül a darált mogyoróval/mandulával. Sütőpapírral bélelt 22 cm-es tortaformába vagy nagytepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizni kell, mert nekem nem sült meg ennyi idő alatt. A lapban sütött piskóta kb. 10 perc alatt megsül.

Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk, beledolgozzuk a 3 dkg ertirint és a kakaóport. Levesszük a tűzről, langyosra hűtjük. A tejszínt lágy habbá verjük, elkeverjük benne a porrá őrölt eritrint, a mascarponét, a rumaromát és az étcsokoládés masszát. A zselatint a csomagoláson lévő utasítás szerint feloldjuk, majd ezt is hozzáadjuk. Szerintem nincs szükség zselatinra, a krém anélkül is elég kemény lesz. Sőt, ha a tejszínt kicsit keményebbé verjük, akkor nehezen kenhető zselatin nélkül is.
Kétszeri sütés után úgy gondolom, hogy nem kell bele ennyi csokoládé sem. Ha csak  100 gr csokoládét teszünk bele és 100 gr mascarponét, akkor is tökéletes krémet kapunk.

A piskótát 3 lapra vágjuk, betöltjük,  az oldalát és a tetejét is megkenjük a krémmel. Az első tortát darált és egész mogyoróval díszítettem.  
Ez a torta darált mogyoróval készült: 





A sima tortát meg csak megkentem krémmel.  
Ez a torta meg darált mandulával :






Teljesen mindegy, hogy diót, mogyorót vagy mandulát használuk hozzá, mindegyikkel isteni finom. Meg lehet bolondítani még tejszínnel, vagy valamilyen savanykás lekvárral...


2015. október 10., szombat

A kókuszolaj dícsérete és csodája.......



Kicsit rendhagyó dologról fogok írni, de muszáj megosztanom a tapasztalataimat veletek, mert másoknak is segíthet.
A dolog ott kezdődött, hogy kb. három hete ebéd főzés közben rendesen megégettem a karomat forró olajjal. (úgy látszik időnként "forró" találkozásaim vannak, mert éppen harmadszor fordult elő......) A lisztbe forgatott hússzelet kicsúszott a kezemből amikor bele akartam tenni a serpenyőbe. A forró olaj meg kifröccsent az alkaromra. Nagyon égetett, mert az olajban forró liszt is volt. Rögtön hideg víz alá tettem, utána meg befújtam égésre való spray-vel ami a hólyagosodást akadályozza, de azért lett egypár hólyag. Aztán meg bephanten habot fújtam rá, ami szintén jó az égésre. De amikor kezdett a hab felszívódni, nagyon fájt a kezem. A tűzhely mellett a pulton mindig van kókusz zsírom és eszembe jutott mennyi jót olvastam róla, milyen csodaszernek tartják. Gondoltam kipróbálom. Azon a délutánon többször is bekentem az égett részt. Először elképesztően fájt, de másodszorra már nem. És estére számomra is teljesen meglepő módon minden fájdalmam megszünt, sőt meg lehetett fogni az égett részt. Ez azért is volt meglepő, mert már kétszer leforráztam a combomat és tapasztalatból tudtam, hogy napokig mennyire érzékeny és fájdalmas. Szóval nemcsak a fájdalom tünt el, hanem a hólyagok eltüntek.
 A képeket másnap készítettem a kezemről:



A kókuszos kenegetést folytattam. Minden nap többször is átkentem az égett részt. Sajnos egy hirtelen mozdulattól a nagyobbik részen lejött a vékony bőröm egy része és az a rész onnantól lassabban gyógyult.
 Két hét elteltével ilyen volt a karom:




 És három hét után alig látszik hogy megégettem:



Szóval csak azt tudom mondani, ha bárki picit is megégeti magát, azonnal kezdjen el kókusz zsírt vagy olajat használni, mert nemcsak belülről egészséges, hanem külsőleg is csodaszer.






2015. október 1., csütörtök

Beindultak a baba projektek...



Kisbabát vár az unokahúgom, így aztán mindenféle terveim vannak a jövőt illetőleg. Varrni és kötni is fogok a picurkának. Ezt a kötött zsákot mindketten megcsodáltuk a neten.



A képeket nézegetve hamar kiderült, hogy ez nem csak egyszerű kötött zsák, hanem a bébi ülésbe betehető


Miután leírást nem találtam hozzá, így nekiálltam a képről leszámolnia mintát. Nagy szerencsémre majdnem ugyan ilyet a fonalat találtam hozzá, mint ami a képen van.  El is kezdtem kötni.
A szomszédban augusztusban született a pici lány, így a bébi ülés méretei is rendelkezésemre állnak.
A varrás mellett esténként kötögetek. Egész jól haladok a zsákkal.




Már a gombok is megvannak hozzá :))