2016. március 4., péntek
Lilike takarója
Elkészültem végre Lilike takarójával. Valahogy nagyon lassan ment az egész.
Ahogy kitaláltam, hogy lepkék lesznek középen, rögtön nekiálltam. Aztán tököltem szinte mindennel. Először azon gondolkodtam, hogy legyen e kerete a lepkéknek. Aztán kiválasztottam a két rózsaszín anyagot és nem tudtam eldönteni, hogy melyiket válasszam belülre. Két napig érlelődött a dolog, aztán a kis virágosat választottam. Ez volt eredetileg is az első ötletem. :) Aztán jött a következő gondolkodás, hogyan tovább. Szóba jött a sima fehér csík, majd négyzetek, majd átlósan más színű négyzetek. És amikor elkezdtem keresni egy képet véletlenül megláttam Bence takaróját, ahol háromszöges csík van. Rögtön beleszerettem ebbe az ötletbe. Végül is a lepkék anyagaiból és fehérből készült a háromszög csík.
Miután megvarrtam a háromszöges csíkokat ki kellett próbálnom, hogy mutatnak jobban. Azt tudtam a csíkok találkozásánál egy fehér négyzetet fogok tenni, csak azt nem döntöttem el, hogy azon is lepke legyen, vagy inkább egy szív....
Végül is a lepke mellett döntöttem és elkészült a fedlap.
Pont a takaró méretéhez (1m x1m) való, aránylag vastag közbélés anyagom volt. Így finom, puha takarója lett Lilikének. A lepkéket és a háromszögeket körbe tűztem, persze kézzel. :))
És persze Lilike is megkapta a szokásos tartozékokat, a macit és a kis zoknit.
Már csak meg kell születnie a kisasszonynak..... akit anyukáka már 10 nappal túlhordott....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nem lehetne, hogy azok a kedves lepkék erre hozzák azt a szépséges takarót?? ;-)))
VálaszTörlésKilógna a lábad alóla.... :))
VálaszTörlés