Az idei nyár a virágok nagy barátja. Pedig nem így indult az egész. Május és június az átlagnál jóval hidegebb volt, sőt májusban még volt egy-két mínuszos éjszaka is, amit egypár átteleltetett virágom nem élt túl. Meglepő módon a fuksziák voltak ezek. Egy szem cseresznye nem volt idén a fán....
Szóval június végétől aztán megjött a növények számára a csoda idő. Meleg napok, sok nap és egypár naponta eső. Nem győztem gyönyörködni bennük.
A képek júliusban és augusztusban készültek.
A bejárati ajtó mellé olyan virágokat kell találnom minden évben, ami jól tűri a sok árnyékot. Általában lobéliát és nebáncsvirágot szoktam venni. A szemetesen és a nagy cserépben lévő muskátlik már több napot kapnak. Az utóbbi években április-május környékén szoktunk haza menni és a vissza úton minden évben veszek egy felakasztható, több virágos cserepet. Az idei megint gyönyörű lett.
A szarkalábam már megdöntötte a magassági rekordját megint. Csodás lett. Ezt a virágot még a tatai telkemről hoztam vagy 20 éve. Egyébként én is kaptam az egyik tatai szomszéd doktornőtől. Tavaly a terasz felújításnál kettészakadt a levendula tövem, így aztán idén két gyönyörű virágzó levendulám lett. A szarkaláb előtt flox van, itt még nem virágzik és előttük pedig egy pistike virág. Már régen akartam venni, mert ez évelő. És persze minden évben veszek margarétát.
Ez a rhododendron egész nyáron hoz egypár virágot, pedig tavasszal kéne csak. |
És jöjjenek a rózsák. Nincs is mit hozzáfűznöm azt leszámítva, hogy imádom őket és véletlenül a döntő többségük illatos. Ami számomra is meglepetés, mert egy-kettőt leszámítva nem tudtam róla
Ez az évek óta nyíló rózsa szobarózsa, cserépből ültettem ki |
Végre megerősödött a kis virágú klemátisz is |
Éveken keresztül volt egy nagy orbáncfű bokrom. Csodaszépnek találtam anno a kecses bibéit, azok miatt szerettem bele. Aztán egy meleg, esős télen egyik napról a másikra megjött a -10 fok és több örökzöldem és bokrom tönkrement, mert megfagyott a gyökereknél felhalmozódott rengeteg eső. Ez történt az orbáncfűvet is. Aztán három éve vettem ezt a törpe faját. Egy évig szenvedett, de idén csodás lett
Ez az idei kedvenc virágom, a margaréta |
Először nyílt a kövirozsa |
És megint nem tudtam ellenállni a hortenziának..... |
A teraszon lévő virágaim mind átteleltetett, leszámitva a petúniákat. Amikor tavaly ősszel kiszedtem a begónia és a kála hagymáit kicsit összekevertem. Begóniát ígértem a sógornőmnek, végül is nem a begóniából vittem neki hanem a kálából és én is a kálákat ültettem három cserépbe a begónia helyett.... A begónia most kezd virágozni, a kálák pedig már nyílnak egy ideje Egész mini bougenvillát vettem még otthon. Most virágzik ismét.
A fehér liliom tán 10 éve ebben a nagy cserépben van sóskával társbérletben :))
Most kezdenek nyílni a fuksziák |
Egy kis fűszerkert cserépben. A kapor először nőtt meg ekkorára. Sosem maradt meg. Egyébként fodros petrezselyem, oreganó, menta, citromfű van itt. A kapor nem marad meg nálam a kertben.
Nagy kedvencem a szerelemvirág, Imádom a kecses bibéjű csoda kék, gömb virágait. És nagyon szeretem a bugás hortenziát, ami idén nagyon szép lett. Rendbe jött a terasz építés megpróbáltatásaiból. Kordában kell tartani, minden tavasszal visszavágom rendesen, mert különben leuralja a többi virágot.
És a végére hagytam a "krumpli virágomat" Biztos olvastátok ti is a fb-n, hogy lehet könnyen rózsát szaporítani. Dugj bele egy krumpliba egy levágott rózsaszálat és ültesd el. Mint a legtöbb ilyen tanács, nekem nem vált be. Rózsa nem lett, viszont a krumplit úgy elfelejtettem ahogy volt. És tavasszal kihajtott. Először nem tudtam, mi az a nagy, zöld bokor a rózsák között. Hát a krumpli. Rózsám mondjuk nem lett, de tuti lesz egypár újkrumplim ősszel.... mondjuk azt is nagyon szeretem.
A tavaszi virágok idén kimaradtak. De így is elég sokat áradoztam a virágokról...