Ezen a héten kétszer is láttuk a tv-ben, hogy egy szakácsműsorban ezt a fagylalttortát készítették. Ráadásul először dióval, ami Norvégiában azért nem szokványos dolog.
A tésztája mandulával készül, de a mandula helyett használhatunk mogyorót vagy diót is. Én dióval sütöttem, mert Zoli azt jobban szereti.
A recept 24 cm tortaformához leírás.
Tészta:
4 tojásfehérje
2 dl cukor
100 gr darált mandula
Fagyi része:
4 tojás sárgája
100 gr cukor(kevesebb is elég)
3 dl tejszín
2 csomag Daim csokoláde (100 gr)
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük a cukorral. Majd óvatosan belekeverjük a darált mandulát és a tortaformában simítjuk ( nem kell alá sütőpapír, de én tettem) és 180°C fokon 20 percig sütjük . A formában hagyjuk kihűlni.
Miután kihűlt kivesszük a formából, elmossuk a formát és újra vissza tesszük a tortalapot.
A fagyihoz felverjük a tejszínt, majd a tojás sárgákat a cukorral habosra keverjük és óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínhabot. A daim csokoládét apróra vágjuk és belekeverjük a tejszínes tojáshabba. Egy kicsit csokit hagyjuk meg a tetejére
A krémet a tortalapra kenjük. Megszórjuk a maradék csokival és mélyhűtőbe tesszük. Pár óra múlva fogyasztható. Amikor teljesen keményre fagy, felhasználás előtt legalább 1/2 órával vegyük ki.
Nagyon finom, gyorsan elkészíthető torta.