Ismét új évet kezdtünk ma. Nagyon sok minden történt az elmúlt évben. Sok jó és számos rossz dolog. Sajnos ismét elvesztettem több szeretett embert....❤ akiknek száma egyre több lett az évek során, de emlékük itt marad velem
A mozgalmas évünk igazából tavasszal kezdődött. Kétszer is voltunk otthon, sajnos mindkét alkalommal bezavart a covid. Májusban mi lettünk fertőzöttek, októberben meg a körülöttünk lévő családtagok. Ez sajnos azzal járt, hogy elmaradt nagyon sok találkozás, amiket beterveztünk. A tavaszi hazautunk izgalmasabb volt a szokásosnál, mert januárban vettünk egy elektromos autót és azzal gondosan meg kellett tervezni a közel 2 ezer km-es hazautat. De elmondhatom, hogy mindkét alkalommal probléma mentesen végigjártuk.
Tavaly kicsit több időt töltöttem az egészségügyi dolgokkal, mint szerettem volna. Időnként banális dolgokkal, mint például a botmixerkés randevúja... Végre két év után lettek új fogaim, amik szuperül működnek 😉
Aztán "hetvenkedtünk" mindketten Zolival . Nórikának meglett a zoológusi diplomája, új lakásba költöztek (igaz csak bérlik), Tamás új autót vett. Együtt töltöttünk a karácsonyt, amit először rendeztek Nóriék és vendégül láttak minket és Svein családját.
Az év egyik meglepetése Sofie cica lett. Tavasszal megjelent nálunk és egyre több időt töltött itt és Heidiéknél, a szomszédainknál. 😸 Aztán ma éjjel meg is örököltük, mert a gazdái sem akarják őt...
Összegezve az elmúlt évet elmondhatom, hogy volt már jobb évünk, de soha rosszabb ne legyen, mint amilyen 2022 volt.
Kívánok mindenkinek nagyon boldog új és egész évet 2023-ra!
Nektek is nagyon boldog új évet kívánunk!!!
VálaszTörlésKöszi Rozi
TörlésJó volt olvasni a blogodat...persze azért amit leírtál, eddig is elmesélted privátban. Boldog új évet az egész családnak! :)
VálaszTörlésJó volt téged is olvasni a blogomon
TörlésBoldog új évet kívánok én is! Többször próbáltam írni neked, de valami olyan megjegyzést dobott fel nálad a gép többször is, hogy csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. :-( Most újra megpróbálom...
VálaszTörlésKöszi. Időnként önálló életet élnek a netes oldalak. Már nem is izgatom magam rajta, de nagyon bosszantó.
Törlés... és sikerült!... tényleg boldog évkezdet! :-D
VálaszTörlésÖrülök, hogy ma sikerült.
TörlésMost jut eszembe, hogy én is így jártam az egyik blogon. Szerintem valami probléma volt a bloggernél.
VálaszTörlés