Ma lenne száz éves az Édesanyám. 1924. november 20-án született Királdon. Ő volt a középső gyerek a három lány közül. 1930-as években költöztek Tatabányára, mivel az édesapja itt kapott állást tanítóként. Budapesten tanult szakmát és 1942-ben végzett női szabóként. Ő volt a család motorja a háború után. Szeretett sportolni, teniszezett és sakkozott. A sakkot egész magas szinten űzte, hiszen tagja volt az országos sakkbajnokságot nyert női csapatnak.
Még ebben az évben megszületett a bátyám Péter és három évvel később én.
Édesanyám egészen addig nem dolgozott munkahelyen, amig a nagymamám nem lett nyugdíjas. A 60-as évek elején helyezkedett el a Tatabányai Szénbányáknál, Tyúkanyó típus volt, időnként túlságosan is féltett minket. Amikor már tehették sokat utaztak apámmal.
1974-ben megszületett imádott unokája Peti
Sajnos nem élvezhette a nagymamaságot sokáig, mert beteg lett és a gyilkos kór túl fiatalon, 1976. október 31-én 52 éves korában elvitte... 😭
Ez az utolsó képek egyike...... Még kimondani is borzasztó, hogy milyen régen nincs velünk. Nagyon igazságtalanságnak tartom a sorstól, hogy nem élhette meg Juca születését és az én gyerekeimét sem.
Nem élvezhették a gondoskodását, szeretetét és nem ismerhettek meg egy szuper nagymamát. 💔
Anya hiányzol....
<3
VálaszTörlés