.
Végre utolértem magam a varrásban és elkészültem a kilences blokkal. Tanulópénzt itt is megfizettem. Az átlós varrástól más lesz a méret, mint amit előre kalkuláltam. Szóval tényleg sokat tanulok ebben a játékban.
.
2012. március 26., hétfő
2012. március 25., vasárnap
Kékfestő csillagot varrtam....
.
Amikor januárban olvastam a Mariann és Mara felhivását , hogy Küldj egy kékfestő csillagot, az első gondolatom az volt, hogy milyen kár, hogy nincs kékfestő anyagom. Mariannék Sárdi János kékfestő mester tiszteletére és felesége emlékére közöa varrást terveztek 92 blokkból, mert János bácsi 92 éves lesz. Az elkészült művet a falunak ajándékozzák. A csillag varrás egyik legfontosabb kikötése az volt, hogy csak eredeti kékfestő anyagból készülhet.
Nem is foglalkoztam különösebben vele, amig össze nem akadtam Mariannal a "Varrjunk együtt" játékban. Elkezdett izgatni a dolog és eszembe jutott, hogy van nekem kékfestő anyagom, ráadásul nem is egy, hanem kettő. Mert legalább kétféle kellett a csillag elkészitéséhez. Nagyon, nagyon régen varrt egy kékfestő ruhát a keresztanyám, amit nem nagyon hordtam, mert egész másképp csinálta meg, mint ahogy szerettem volna. Na ezt a ruhát tavaly szétbontottam, ez lett volna az egyik anyag. Egy hetem ment rá a keresésére, és sehol nem találtam. Hiába volt meg a másik anyagom, az kevés volt. Elpanaszoltam Mariannak, aki annyira drága volt, hogy küldött nekem kékfestő anyagotkat és evvel lehetővé tette számomra, hogy elkészithessem a csillagomat.
A csillag múlt vasárnap elkészült, kedden feladtam és pénteken meg is érkezett. (Szerintem ez postai csúcs )
Ezúton köszönöm meg mégegyszer Mariann segitségét.
Gondolom tudjátok mit szoktak mondani, a hires emberek a dijkiosztó ünnepségeken? Hogy ez a produkció nem jöhetett volna létre XY támogatás nélkül. Na, most én is elmondhatom, hogy a csillagom nem jöhetett volna létre Mariann önzetlen segitsége nélkül :)

Hátlapja |
.
2012. március 23., péntek
Varrjunk együtt..... IX. Vadludak
.
Elkészültem a vadludakkal. Még ilyen mintát sem varrtam eddig. Pedig rengeteg varriációt lehet belőle késziteni.

2012. március 22., csütörtök
Tavasz van............
.
Muszáj megmutatnom, mert ilyenre nem emlékszem mióta itt vagyok, hogy márciusban nyilik a tulipán a kertben..... Igaz, tavaly kaptam az egyik barátnőmtől a korai tulipán hagymákat, de éppen most irta, a fórumon, hogy nála még nem nyilik otthon.
Szóval tavasz van, nem is akármilyen.....
Remélem nem lesz bőjtje ennek a csoda időnek........

Holnapra ez is kinyilik |
A hunyor is teljes virágjában van |
Szeretem a sárga krókusz színét |
Remélem nem lesz bőjtje ennek a csoda időnek........
.
2012. március 21., szerda
Hiába kötöttem.....
.
Tegnap sokat kötöttem. Élveztem is a kötést, meg meg is voltam magammal elégedve, hogy kész lettem evvel a mintával. Gondoltam ma felteszem és megmutatom. Amikor ma a kezembe vettem, rögtön láttam, valami nem stimmel. Nem volt egyformák a minta záró sorai.......
A bekeretezett minta egészen másképp néz ki, mint a felső.. Pedig teljesen egyformának kell lenni., . Na, ez nem lett olyan. És naná, hogy nem a fenti minta a rossz, hanem az alsó, így az egészet le kellett bontanom. Norvég mintát bontani nem leányálom.
Amikor felfedeztem, hogy valami nem stimmel, elővettem a pulóver ujjait, mert azokon is ez a mintasor van. Na akkor dobtam egy hátast, mert észrevettem, hogy az egyik ujjnak a záróminta sorát is elrontottam. Hogy nem vettem észre eddig???
De ez csak öt sor bontást jelent.
Általában esténként szoktam kötni és pl. az sem tünt fel, hogy felcseréltem a két zöld fonalat.....
Tényleg nem árt időnként világosban is elővenni..... :)
De a legérdekesebb a dologban, hogy tulajdonképpen nem is vagyok nagyon nyűgös miatta.. Azt tudtam így nem maradhat, mert bántja a szemem. Meg számomra elképzelhetetlen, hogy hibásan hagyjam. Így most csak 3 szines sor van a fehér betét felett.

2012. március 18., vasárnap
Varrjunk együtt.....VIII. Crazy
.
Kicsit lemaradtam a blokkok varrásával, ez a két héttel ez előtti feladat volt. Jó pofa ez a varrás, de valahogy nekem nem a szívem csücske....
Eddigi elkészült blokkok:

2012. március 16., péntek
Tavaszodik ...
.
Annyira élvezem, hogy idén ilyen hamar megjött a tavasz. Már az egész február igen kellemes hőmérsékletű volt, aztán a március erre még rálicitált. Volt egy-két nap havasesővel, de az már nem volt vészes.
Az utóbbi négy évben hosszú telek voltak rengeteg hóval. Rendre nagyon későn olvadt el a hó a kertben. Sajnos pont olyan szélirányban van a kert, hogy amikor télen hófúvás van, ott gyűlik össze a sok hó.
Tavaly pl. olyan sokára olvadt el a hó, hogy a Magnólia fám csak júniusban hozta a leveleket és egyáltalán nem virágzott. Pedig itt a tengerparton nem gyakran vannak ilyen telek.
A lényeg, hogy idén kint és bent már tavaszi virágok vannak.
Egy kis izelitő:
A kedvencem, nem tudok ellenállin neki. Imádom a szinét. Van fehérben is, de amikor meglátom a boltokban a narancssárga Sármát (Ornithogalum) rögtön tavasz hangulatom lesz. Most nőnapra kaptam

Króhuszok, hunyor és a bujó tulipánok |
Krókuszok, tulipánok, nárciszol bújnak |
A lila lepke |
Pink lepke kb. másfél éve folyamatosan virágzik |
Primula két hete virágzik |
Sárma |
A kedvencem, nem tudok ellenállin neki. Imádom a szinét. Van fehérben is, de amikor meglátom a boltokban a narancssárga Sármát (Ornithogalum) rögtön tavasz hangulatom lesz. Most nőnapra kaptam
.
2012. március 12., hétfő
Zoli pulóvere.....
.
Már régen mutattam Zoli pulóverét. Igaz, sok minden mást csináltam közben. De az elmúlt héten ezt kötöttem. Úgy terveztem, hogy tegnapra befejezem, de nem így rörtént. Tegnap éppen annyit kötöttem, amennyit előtte lebontottam. 10 sor volt hátra az ujjából , amiből mindjárt az első mintát elrontottam. És csak a harmadik sor után derült ki, hogy nem jön ki a minta neki álltam lebontani. Na, az ilyen norvég mintás dolgot bontani pont annyi időbe telik mint kötni, hiszen szemeneként szedtem vissza a sorokat. De a lényeg, hogy elkészültem mára az újjával. Most már csaj vállrész mintáját kell megkötnöm és kész.
Szóval így állok vele.

2012. március 7., szerda
Varrjunk együtt.....VII. Mariner´s Compass Coverlet
.
A múlt heti feladat a papirra varrás és azon beleül az "iránytű" készitése volt. Rengeteg minta létezik belőle. Két nap a minták nézegetésével telt. Nem tudtam eldönteni, hogy melyiket válasszam. Végül az egyik patchwork újságban megláttam egy takarót, ami megdobogtatta a szivemet. Ráadásul a részletes leirásánál pont a nekem való méretben adták meg a mintáját. Az eredeti, takarónak való blokk jóval nagyobb. De még igy is át kellett varriálnom, mire nekiállhattam varrni. Találtam itthon átütő papírt, amire kinyomtattam a mintát(a nyomtatóm nem nagyon szerette a vékony papirt, át kellett volna állitanom, de arra most nem volt időm, hogy áttanulmányozzam a leirását)
Nem részletezem különösebben, de életemben ennyit még nem bontottam, de ez egyáltalán nem idegesitett most. Mert nagyon élveztem, amikor láttam, hogy alakul dolog.
Nem lett tökéletes, de elsőre (még sosem varrtam papirra, bár már régen kacsingatok vele)nem is lett rossz. A legtöbbet a kör keretezésével szenvedtem. Na, azt mégegyszer meg kell majd csinálnom, mert igy sem tetszik
Rengeteg tanulsággal járt ez a varrás. Az egyik legfontosabb, hogy mielőtt nekiállok varrni nem árt ha figyelmesen elolvasom a leirást.
Évek óta takargatok egy papirra varrós virág elkészitését. Úgy érzem most jött el az ideje, hogy nekiálljak a strelicia elkészitésének.

2012. március 3., szombat
Kertek alatt a tavasz............
Ezen a héten fantasztikus idő volt. Sajnos elég mozgalmas napjaink voltak, hogy élvezzükl
Hétfőn Oslóban voltunk a követségen. Kedden svédbe mentünk bevásárolni. Szerdára virradó éjjel megérkezett a romániai kislány, Cristina, aki holnap estig lakik nálunk. Még tavaly meséltem, hogy Nóriék iskoláját és osztályát kiválasztották csere tanulásra. Hat ország vett részt benne. Így utazott Nóri tavaly márciusban Spanyolországba. Ott ismerkedett meg Cristinával és azóta is tartják a kapcsolatot. A csere tanulás lényege, hogy megismerjék más ország tanulási szisztémáját. Együtt mennek iskolába és különböző programokra.
Csütörtökön ablakot pucoltam, függönyöket mostam.
Sajnos varrni nem tudtam, de rengeteg újságot és képet néztem át, az e heti varrós feladat elkészitéséhez, ami az "iránytű, papirra varrás"
A tavasz közeledtével már bőven bent vagyunk a világosodási időszakban. Este 7-kor még világos van, egyre korábban kel fel a nap. Így mostanában mindig elgyönyörködöm a napfelkeltékben. Ma korán keltem és nem tudtam ellenállni a csodás rózsaszín felhőknek, ahogy megvilágitotta a felkelő nap....
Megmutatom nektek is.
És nem rég lett kész a "Budapest tekercs".
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)