2013. július 15., hétfő

Kürtőskalács



 

Már elég régen sütöm itthon a kürtőskalácsot. Két oka volt, hogy megpróbáltam, az egyik, hogy a gyerekeim nagyon szerették és, hogy itt nálunk nem lehet kapni. Éppen kapóra jött, hogy az egyik receptes újságban megjelent egy recept, ahol a sütőben sütött kürtős kalácsról volt szó. Nem bántam meg, hogy kipróbáltam, azóta is e recept alapján csinálom. Igaz az évek során változtattam egy-két dolgot. Eleinte hosszú dorongfát használtam, ami keresztben is alig fért el a tepsin. A fektetve sütés eredményeként egyik fele mindig lapos lett kicsit(nem mintha zavart volna valakit is  :) 
Aztán egyik sütés előtt felfedeztem, hogy a gyerekek cukros doboza pont jó lenne nekem, ha bevonnám alufóliával, mert az méretre pont  akkora, hogy állitva be tudom tenni a sütőbe.
Azóta ez a verzió működik. Egyetlen dolog más az így készültkürtős kalács és az eredeti között, hogy a sütőben sütöttön sosem lesz fényes cukormáz.  Bár ez is megoldható lenne, de sosem volt rá igény.  Így is pillanatok alatt elfogynak.
Gondolkodtam azon, hogy kimásolom a receptet, de végül úgy döntöttem, hogy inkább eredeti formájában teszem fel, fényképként. Látszik rajta, hogy elég sokszor haszntáltam....

Kürtőskalács:



a bevajazott formára feltekerve,

sütőben, sülés közben

és megsülve
a régi, hosszú formával, fektetve sültött kalácsok

Az állítva süténél időnként előfordul, hogy lecsúszik kicsit a tészta. Látszik is a képen, hogy hátul a baloldalon kicsit alacsonyabb lett a kalács.




10 megjegyzés:

  1. Hozzánk minden csütörtökön jön egy srác egy nagy kosár kürtős kaláccsal. :-) Ebből a szempontból kiváltságos helyzetben vagyok. Igaz, hogy már kihűl, mire ide ér, de azért finom, és van sokféle ízesítéssel. Mindenféle szalt gyümölccsel a tésztájában, van baconos is sajttal szórva (kedvencem) Én egyszer próbáltam sütni, végül is jó lett, csak a cukor olvadt le a felületéről, és ettől égett szag volt a lakásban, azóta nem próbáltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így könnyű..... :) De ezzel a baconos, sajtossal felkeltetted az érdeklődésemet. Lehet meg kéne próbálnom.

      Törlés
  2. Én is otthon sütöm mindig, hasonlóan, csak felső grillezéssel, és közben forgatom. Nagyon jól szokott sikerülni. Miniket is sütöttem már habroló formán, a norvég gyerekeknek is nagyon ízlett:) Nálunk is mindig pillanatok alatt elfogy, azt hiszem holnap sütök is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezt a felső grillezést ki fogom próbálni. Amikor a nagyot sütöttem én is forgattam, de az állítottat nem.

      Törlés
  3. Micsoda finomság a sütőből! Muszáj lesz kipróbálnom ezt, az otthoni változatot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked aztán tuti nem lesz probléma :) Remélem ízleni fog!

      Törlés