2016. szeptember 25., vasárnap

Otthon voltunk....




Amikor májusban visszajöttünk nagyon távolinak tünt a szeptemberi hazautazásunk. Pedig nagyon gyorsan eljött az idő....  Hála Istennek ez alkalommal simán, minden gond nélkül megtettük a több, mint 2000 km-t Lucával a hátsó ülésen.

így utazik mostanában
Hazaérkezésünk másnapján rögtön Budapestre mentünk két okból is. Az egyik igen fontos ok volt, hogy végre több év után ismét találkoztunk, mi fórum barátnők....

nagyon jól éreztük magunkat
A másik ok, hogy el kellett hozni az autó alkatrészeket. Mert az első három napunk megint autó szereléssel telt. Aztán jöttek az intézős, pakolós napok.
Jucáék meghivtak a 360° bárba, ami Budapesten az Andrássy út egyik házának 8. emeltén, a tetőn működik. Szuper kiszolgálásban és csodás kilátásban volt részünk.

útban a bár felé, a pesti rakpartról fotózva

mi ketten....

Az Andrássy út a teraszról

A Vár és környéke
És megint babázhattam, ha nem is olyan sokat mint szerettem volna. De pont otthon voltunk Hanga névnapján. Édes, mindig vidám, örökmozgó Tündérke


Szomorú esemény is volt. Sajnos el kellett altatni Lucus tesóját, Béliszt. De még tőle is el tudtunk búcsúzni.... :(

többé nem tudunk ilyen képet csinálni, előtérben Luca hátul Bélisz
Megint otthon voltunk bányásznapon. Már nem olyan mint régen volt, de azért még mindig speciális helyet foglal el a szivünkben...
Szuper idő volt végig. Sajnos csak egyszer tudtunk elmenni fürödni. Pedig a Remeteségen a Gottwald wellness most is ugyanolyan szuper. Nagyon jó volt, hogy a bátyámékkal együtt tudtuk tölteni ezt a napot.

Péter, Vera és én

elmentünk kajálni
Nagyon örültem neki, hogy ismét találkozhattam az unokanővéremmel. Januárban leégett a lakása és  talán mostanra emésztette meg, hogy soha többé nem fog a Szabadsághegyen lakni, abban a házban ahol felnőtt...

Babuci :))
Végre eljutottam az egyik kreatív barátnőmhöz is. Most költöztek Pannonhalmára. Ha már ott jártunk felmentünk az Apátsághoz is. Fantasztikus süteményeket készítenek az Apátság cukrászdájában. És mindenféle levendulás dolgot lehet kapni. 

kilátás az Apátságtól

semmi nem változott

az Apátság Viator étterme

Gyorsan eltelt a két hét és még hátra volt a legfontosabb esemény, ami miatt hazautaztunk, barátnőm kislányának az esküvője. De az esküvő előtt még elmentünk az általa vezetett "Kandalló" nevezetű hamburger étterembe. Valami fantasztikusan finom hamburgereket készítenek és mellette isteni italok is vannak. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ki ne hagyja a Kandallót. Egy kis ízelítőül ideteszem az általunk fogyasztott hamburgerek képeit. Már a látványuk is csodás.....




És akkor elérkeztünk az esküvőhöz, illetve az esküvői partihoz. Paloznakon  volt a parti. Eszméletlen meleg, napsütéses napon, csodás környezetben telt az esemény. Dóri nagyon szép menyasszony volt.




Két nappal az esküvő után pedig indultunk haza. Jött velünk a barátnőm is, így most kicsit más volt a hazaérkezés.


kávé mellett a kompra várva

hátam mögött Dánia

Erzsi ismerkedik a komppal

útban hazafelé..

Legközelebb majd jövőre vár ránk egy ilyen utazás.....




4 megjegyzés:

  1. Tartalmas utatok volt. A párna nagyon jól mutat kitömve!

    VálaszTörlés
  2. Ugye? Nekem is nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  3. Jaj, Imola - a kíváncsiság gyötört és rákattintottam a blogodra....mert nálam még mindig a zöld béka csücsül....
    Hiába irogattunk egymásnak, most "egyben" elolvasva látom, hogy igazán jó kis nyaralásotok /kikapcsolódásotok volt idehaza... :) Sok mindenkivel találkoztál és sok mindenki kimaradt.....ugye???? puszillak

    VálaszTörlés
  4. Sajnos nem tudok mit csinálni azzal, hogy másoknál nem frissül a blogom. Nem reagálnak a beírásaimra. Ez van. Új blogot meg nem vagyok hajlandó csinálni emiatt.
    Én inkább kicsit hektikusnak éreztem. Sok minden kimaradt. Nagyon remélem, hogy jövőre már tényleg csak élvezzük majd az otthon létet... Sajnos sok eltervezett látogatás elmaradt. Arról már nem is írtam, hogy indulás előtti napon ismét szerelőnél volt az autó, mert folyt az üzemanyag belőle....

    VálaszTörlés