2016. november 27., vasárnap

Advent van...



Idén nagyon hamar első advent lett. Nagyon szeretem ezt az időszakot. Annyira szépek a kivilágított házak, bokrok fák.
Az utóbbi két évben nem készítettem koszorút és ajtódíszt, mert volt több féle, készen vett dolgom. De idén barátnőm által készített koszorúk meghozták a kedvemet. Nagyon egyszerű lett mindkettő. Így terveztem.
Az ajtódíszemhez vettem karácsonyfa díszeket, mert pont ekkor méretem nem volt. És az egyik doboztam voltak fekete díszek is. Meg kell, hogy mondjam nagyon jól mutat a pirosak között.....




Az adventi koszorúm is követte az egyszerűséget. Tavaly vettem natúr fából készült fenyőfa és hópehely formákat. A fenyőfák négy féle méretben készültek.  A sötét lila gyertyák adottak voltak(a képen kékesnek látszanak a vakutól). De azokra is ragasztottam a pici fenyőkből. Tujával fedtem a vesszőkoszorúmat és csak egy kis piros bogyós diszt kapott, egy pici tobozt, 3 hópelyhet és fenyőt a gyertyákon kívül. A gyertyákat vastag fogpiszkálóval rögzítettem az alaphoz.




És természetesen felkerültek a kint is a lámpasorok. A tujákra, az ereszcsatornára.....  Tavaly lerárazáskol vettem a jégcsap lámpákat, amik különböző időben világítanak.




Békés, boldog várakozást kívánok mindannyiunknak!







2 megjegyzés: