Varrok, de egyenlőre nem mutatható, mert ajándékok lesznek. Azért van egy-két dolog, amit szeretnék veletek megosztani.
Egy hete vettem egy amarilliszt két virághajtással. Az egyik hajtás jóval kisebb volt, mint a másik. De úgy látszik, úgy döntött, hogy nem akar második virágszál lenni és napok alatt behozta a másik hajtást. Így aztán gyönyörűségemre egyszerre nyilik mindkettő 4-4 virággal
Mielőtt ide költöztünk volna(18 éve), itt egy gyönyörű, mesébe illő, sötét fenyő erdő volt. Miután lakóterületté nyílvánították kivágták a fákat, de a házak között hagytak egy 10 m széles erdősávot. Az első években nagyon sok fa kidőlt vagy eltörött, mert az erdő közepéről szélre kerülve nem voltak elég erősek a széllel szemben. Kertünk végében mi is láttuk amikor nagy szél volt, hogy a hatalmas fenyők gyökerei emelgették a földet..... Az egyik rá is dőlt a szomszéd házára. Azonban az eltelt évek alatt annyira besürűsödött a terület és úgy megnőttek a fák, hogy már délután kettőtől nem kaptunk napot.. Így aztán írtunk a kommünének, hogy jöjjenek ki és vágják le a túl magas fákat. Kijöttek, de miután le nem vágnak fát, csak ki, így rendesen kiritkították az erdősávot, amit most nem is lehet erdősávnak nevezni. A szomszédok nagyon örülnek, hogy végre látják a napot( télen annyira alacsonyan jár a nap nálunk, hogy tényleg jogos volt a kérésük) nekem viszont fáj a szivem és annak örülök, hogy az egyik szép, öreg fenyőt sikerült megmentenem. Tudom, egypár év és megint szép dús lesz a mögöttünk lévő terület, de most hiányérzetem van.....
És a fagyos éjszakák gyönyörű jégvirágokat rajzoltak az autók szélvédőjére. Nem tudok betelni velük