2013. november 17., vasárnap

Kovászos uborka ősszel-télen.....




Nagy kedvenc a kovászos uborka nálunk, de nem mindig sikerült ropogósra. Idén nyáron, már nem is tudom mi okból, de elkezdtem olvasgatni a készitéséről. És többek között azt olvastam, hogy a kovászos uborka elkészítéséhez nem napfény kell, hanem meleg. És tulajdonképpen a naptól puhul meg az uborka.  Na, ez mindjárt elindította fantáziámat. Nálunk nyáron is nagyon ritkán kapni kovászolni való uborkát, ezért gondoltam kipróbálom kígyóuborkával. Mit mondjak, mind a kígyóuborka, mind a melegvíz tárolón való érlelés fantasztikusan bevált. Valami isteni finom lett.

Hozzávalók:

3 nagyobb kígyóuborka
kb. 1 l víz
2 dkg só
ízlés szerint kapor és foghagyma
nálam házikenyér

Az uborkákat három darabba vágtam és minden darabot négy részre megvágtam, hogy azért még egyben maradjon. És a szokásos módon  leraktam az üvegbe. legalulra a kaprot a tetejére a kenyeret. A léhez a vizet felforraltam a sóval és langyosan ráöntöttem az uborkákra, majd 3-4 napig a melegvíz tárolón érleltem, ahol folyamatosan 23-24  fok van.








Miután kerülök minden olyan dolgot amiben cukor van, így a csemege uborka helyett kovászos uborkát eszünk.  Így szinte mindig frissen készült uborka van a hűtőben...






 


16 megjegyzés:

  1. Mimó, hát ez istenien néz ki! Jaj, de enném! <3
    és hogy kígyóuborkából csináltad szinte hihetetlen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, és már nem először. Csak az elsőnél nem fotóztam és nagyon gyorsan elfogyott

      Törlés
  2. Hú de jól néz ki:) Ugyan itt mindig van pici uborka az ázsiaiban, de horribilis áron. Nem gondoltam volna, hogy a kígyóuborka is jó hozzá, de ha nektek bevált, én is teszek egy próbát:) Jó ötlet a melegvíz tároló, nálunk is van:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk csak nyáron volt és nagyon rövid ideig rendes uborka az iraki boltban. Miután nincs radiátorunk ki kellett valamit találni. Remélem sikerülni fog neked is.

      Törlés
  3. Nálunk volt a (szíriai) zöldségesnél kovászolnivaló uborka, és a nyáron elég meleg is volt hozzá... De mi az a melegviztároló? Bojler? Tartály?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, bojler. A padlón áll és a tetején jönnek ki a csövek és a melegvizes cső mellett finom meleg van, Meg a teteje is langyos. Nálatok nincs?

      Törlés
  4. Imola, vártam, hogy feltedd ezt a bejedzésedet, mert nem tartottam illendőnek, hogy az általad javasolt kovászos-uborka készítésről én számoljak be....Kipróbáltam, saját kaporral és tényleg bevált!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, valahogy mindig elmaradt. De tedd fel te is, legalább még többen megtudják, hogy milyen finom

      Törlés
  5. Hú de jól hangzik! Nagy koviubi-fan vagyok. Már csak azt nem tudom, hogy a kombikazános padlófűtésünk mellet hova a csudiba tegyem ... de megoldom, az tuti ... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fürdőszoba? Csak azt tudom mondani, mióta készen van csak olyan kajákat főztem, amihez enni kellett.

      Törlés
    2. Háááát ...
      Fény egyáltalán nem kell neki? Mert hőség ott sincs, de legalább tök sötét igen.
      Lehet, hogy átviszem apámhoz, ott van régi öntöttvas radiátor, meg napsütötte fürdőszoba ... Csak akkor meg valahogy lakatot kell szerelni az üvegre ... :D

      Törlés
    3. Mondjuk nálunk sincs ablak ahol a viztároló van. Konyha ablak? hűtő teteje? Most már nagyon kiváncsi vagyok, hogy fog sikerülni :)

      Törlés
  6. Nagyon jó ötlet nekem ,nem jutott eszembe ilyen uborkából készíteni!
    Köszi Imola!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, mert otthon van uborka hozzá. Én sokáig így csináltam savanyú káposztát is a töltött káposztához is. A szükség találékonnyá teszi az embert...

      Törlés
  7. Nahát Luca, nagyon megleptél!! Én mondjuk nem szeretem a kovászos uborkát, de Anyukámnak továbbítom ezt az információt feltétlenül! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel, az ubotkával? Te majd csinálsz kovi ubi forma tortát, jó?

      Törlés