2015. október 20., kedd

Az(ok) a bizonyos kötött zsák(ok)....




A címben nem véletlenül van többes szám. A dolog az úgy történt, hogy ugye az unokahugommal beleszerettünk egy ilyen kötött zsákba.
Fogalmam sem volt, hogy mennyi fonal kell hozzá.. Bár azt a kép alapján leszámolt minta után már el tudtam képzelni. És mindjárt nagy szerencsével indultam. Az egyik bevásárló központban éppen a forgalomból kimenő gyapjúfonalak voltak leárazva, nem kicsit..... és pont passzolt az elképzelésemhez.  Mindjárt vettem 10 motringot, biztos, ami  biztos alapon.
Másnap reggel amikor összetalálkoztam azzal a szomszéd asszonyommal, akinek most  3 hónapos a kislánya, megkérdeztem, hogy lemérhetném e a bébi ülést, mert zsákot akarok kötni. Annyira megörült az ötletnek, hogy nem volt szívem azt mondani, hogy az unokahúgom születendő kislányának lesz....... hogí ott helyben eldöntöttem, hogy kötök egyet az övének is. Nem volt kérdés a dolog.
A kisebb zsákot már akkor elkezdtem kötni és láttam milyen kevés fonal kell hozzá, így paralel kötöttem a nagyobbat is.


A zsákok teljesen egyformák lettek, azzal a különbséggel, az egyik 0-3 hónapos korig készült, a másik meg 3-6 hónaposig. A nagyobb zsákot egy félszámmal nagyobb tűvel kötöttem és a hát része pár cm-vel hosszabb.  A vállpántok lyuksoránál akadtam el egy kicsit, mert nem tudtam eldönteni, hogy keresztben vagy hosszában készüljenek e. Aztán úgy gondoltam, hogy hosszában jobban tartja használat közben a formáját.
A nagyobb zsák készült el előbb és a pici Anna a tulajdonosa




 A kisebb zsák tulajdonosa még pocak lakó, így helyette próba maci van a zsákban....





Imádtam kötni. Így aztán alig két hét alatt elkészült mindkettő.......







21 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett. A kismanó is tündéri benne. :)

    VálaszTörlés
  2. Imola, annyira ügyesen kötsz! Ha egyszer lesznek unokáid.....! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Bori. Na, ja azt meg is kell érni..... :))

      Törlés
  3. Nagyon széo lett! Ötletes és praktikus egyben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy néz ki, hogy a gyakorlatban nagyon működik. Ennek duplán örülök, mert olyan jó dolog, ha valami nem csak szép, hanem praktikus is.

      Törlés
  4. Annyira szeretem a munkáid, nagyon ügyes és kreatív vagy! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Én is szeretem a tieidet A kreativitás nálad sem hiánycikk :))

      Törlés
  5. Imola, 61 éves vagyok, és imádom külföldön élő honfitársaim írásait olvasgatni, képeit nézegetni, életükről, környezetükről, én is éltem sok éve a tengerentúlon, de akkoriban még computer se volt, nemhogy net. Imádom a kötött cipőcskéidet, sapikat, tündéri takarókat. 30 éve nekem is jól ment a kötés-horgolás, a norvég-minta, a bogyós-kardigán, varrni is tudtam, van gépem is, stb, tehát az alapfogalmakkal tisztában vagyok, de a patchwork-höz semennyire nem értek. Decemberben iker kisfiú unokáim fognak születni, nagy örömmel és izgalommal várom, és ezt a várakozást szeretném munkával tölteni. Ehhez kérem segítségedet. Egyszerű leírást szeretnék találni a fenti cuki baba-holmikhoz, mert bele- ill. vissza kellene rázódnom a bonyolultabb kézimunkák szép világába, és nem tudom, hol kezdjem. (Már azt sem tudom, hogy mostanában hol árulnak Budapesten fonalat és egyéb kellékeket, hiszen régen a Röltexbe jártam :-) De majd kinyomozom.)
    Gratulálok az ügyes kezedhez, a blogodhoz, és köszönöm, ha válaszolsz nekem.
    Krisztina
    piliskutyapirosKUKACyahoo.com


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen leírom neked, hogy kell megkötni a zsákot, meg a cipőket.

      Törlés
  6. Nagyon köszönöm, hogy leírtad a kötés menetét, mert sehol sem találtam rá. Nagyon szép, én 63 éves leszek májusban és régen kötöttem, de most a két kicsi iker lánynak szeretném megkötni. Az eleje már készen van, a hátulja nagyon egyszerű, azonban a kapucnival lesz gondom úgy érzem. Látom hogy egy darabig a 2s, 2f, aztán fogyasztunk? De , hogyan lesz az eleje? A kapucni csúcsánál vissza szaporítunk, és a végén csavart minta? Lehet, hogy nagy butaságot kérdezek, ne haragudj érte, de nem kötöttem még sohasem kapucnit.

    VálaszTörlés
  7. Nem, nem kell fogyasztani a kapucninál sem. Csak a lustán kötött szemeket kell befejezni és tovább kötni. A szélén a csavart mintával. És úgy fejeztem be, hogy a szemeket (1 az egyik tűről, aztán egyet a másik tűről) fonallal végig leszedtem. De simán össze is varrhatod. Akkor csak fejezd be a szemeket.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szívesen. Ha mégis gond lenne írjál nyugodtan.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Luca!Nagyon megtetszett a kötött zsák munkád.Június elejére várjuk az első unokámat, aki kisfiú lesz. Én is nagyon szeretek kötni és már megbeszéltem a lányommal, hogy kötök neki egy ilyen zsákot. Ha volna időd és megtennéd, légy szíves e-mailben küld már el a leírást. Nagyon szépen megköszönném! Icu
    bacsiilona59@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Kedves Icu!
    Örülök, hogy megtaláltad a leírást. Ha mégis valamit nem értesz, írjál.

    VálaszTörlés
  11. Hogy tudok neked privatban írni?

    VálaszTörlés
  12. Hogy tudok neked privatban írni?

    VálaszTörlés
  13. Írd neg az e-mail cínedet. Egyébként itt van a zsák leírásának a blogja. https://lucus-luca.blogspot.com/search?q=K%C3%B6t%C3%B6tt+zs%C3%A1k

    VálaszTörlés