2016. október 23., vasárnap

A hüpe, amit megvarrni egyszerűbb volt, mint kiszabni :))




Bevallom őszintén, hogy amikor először hallottam róla fogalmam sem volt arról, hogy mi is az a hüpe. Barátnőmmel lánya jövendő esküvőjéről beszélgettünk és azt mondta, hogy Dóri nem kér semmilyen nászajándékot, csak azt szeretné, hogy varrjak az esküvőre egy hüpét.  Azt azért rögtön tudtam, hogy ez az esküvői szertartás része, de hogy hogy néz ki arról is csak sejtéseim voltak. Elkezdtem a neten nézelődni és végül ezt, az oldalakon ívesen logó formát választottam, ami nekik is tetszett.  Dóri vett vagy  30 m függönyanyagot alapanyagként. Amikor tavasszal otthon voltunk, elhoztam belőle 8 métert, amiről ment közben kiderült, hogy kevés...
Szóval bújtam a netet és amikor rátaláltam a megvarrandóra jött a következő probléma, hogy mekkora legyen. Azt rögtön tudtam, hogy a tetejére dupla anyagot teszek, de a többi méretet csak később találtam ki...  kb. 2 m hosszú lesz és a szélességét a függöny 140-es mérete adja.
Szabtatok már 8 m,  mindenfelé csúszkáló anyagból, aránylag kis asztalon? Mit mondjak egy rémálom volt. Most utólag elmondhatom, ez volt a megvarrás legborzasztóbb része.




És rögtön az is kiderült, hogy az elképzeléseim szerint készülő hüpéhez nem lesz elég a 8 m anyag. Eleve 4 m elment a tetejére, aztán még ott voltak az oldalak  ráadásként a lelógó részekkel. Mondjuk a hüpét tartó rudak eltakarásához lelógó részeket először túl hosszúra méreteztem.....
Hála Istennek a függönyanyag az IKEA terméke volt, így Nórit ugrasztottam, hogy vegyen belőle még 10 métert. Tök felesleges lett volna otthonról kiküldeni jó sok pénzért.... Aztán kezdődött a méretre vágás, 1 m-két bejelöltem az anyagot és úgy hajtogattam össze, hogy könnyebb legyen elvágni.
Méretre vágva várta a sorsát, miközben én agyaltam a hogyanon.... Az ives részekhez vettem függöny összehúzó szalagot és először azt varrtam fel. Rögtön az első oldalrésznél rájöttem, hogy a szélek lelógó részei túl nagyok, így megfeleztem azokat. De, hogy ne 50 cm-is függöny anyagok maradjanak, így újra jelöltem az egészet. Véletlenül is nagyon jól jött a sok bejelölés.  Innentől jött a varrás. Először a tetőrész anyagait varrtam össze, majd az oldalak szalagjait fel.





Innentől már csak az összeállítás volt hátra. Amikor elkészültem, szerettem volna látni, hogy egyáltalán hoz néz ki, mert nem voltam benne biztos, hogy az anyag 140 cm-is szélessége nem túl sok e az oldal részeken. Vettem a kertészetben virágokhoz való bambusz támasztórudakat és megpróbáltam felállítani a kertben. Ez azért nem volt annyira egyszerű, mint ahogy gondoltam,  mert a 10 m függönyanyagnak a rudakhoz képest elég nagy súlya volt és naná, hogy ráadásként még a szél a fújt.... , de legalább nagyjából láttam, hogy fog kinézni.







Talán emlékeztek rá, hogy tavaly kb 200 db rózsát készítettem organzából, mert olyan elképzelésünk volt a barátnőmmel, hogy majd borostyán hajtásokra tűzzük a rózsákat és azzal díszitjük a hüpét.




A hüpe elkészült, a merevítését (amin mi is agyaltunk) Dóri anyósa találta ki szuper módon. A díszítése is egyszerűbb lett [nem tudom Encike mit fog kezdeni a rengeteg rózsával.... :)) ]
De a lényeg, hogy az alatta álló ifjú pár boldog legyen!




Minden esetre érdekes kihívás volt.....









4 megjegyzés:

  1. Megint újat tanultam nálad, köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
  2. Ez a barátnőm lányának érdeme :)) Nekem is újdonság volt.....

    VálaszTörlés
  3. Igazi alkotó, gondolkodtató feladat, nagyon jól megoldottad!
    Én nemrég hercegnőkastélyt készítettem függönyből, és nagyon csalóka, sokkal több anyag kellett hozzá, mint gondoltam.

    VálaszTörlés
  4. Na, a hercegnő kastély sem lehetett egyszerű. Szerintem az a nagy munka Amíg kitalálja az ember a dolgokat.

    VálaszTörlés