2012. május 14., hétfő

Banán lekvát főztem.....

.

Banán lekvár és a  friss kenyér


A dolog úgy kezdődött, hogy a múlt hét elején zöldség-gyümölcs akció volt. Szokás szerint bevásároltam belőlük és valahogy sok banánt vettünk. De Zoli mondta, hogy nem baj, mert mindenki szereti, meg tudok csinálni majd sült banánt is. Úgy, hogy nyugi, majd elfogy. De nem fogyott el. Valahogy úgy alakult, hogy szinte nem is ettünk belőle. Így aztán a hétvégére már elég barnán álldogált az asztalon. Elkezdtem agyalni, hogy mit csináljak vele. Akkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha lekvárt főznék belőle. Szétnézve a neten, nagyon kevés blogon találtam róla valamit. 
Végül is saját kútfő szerint főztem meg.

Banán lekvár:

2-2,5 kg túlérett banán
350 gr cukor
2 db citrom leve
1 db narancs leve
egy csipet gyömbér
 0,5 dl viz

A banánokat apróra vágtam, addig a fél deci vizet és a cukort megmelegitettem. Beletettem apróra vágott banánokat, a citrom-, és narancs levet (lime is finom benne) meg a gyömbért és állandó kevergetés mellett  20 percig főztem. Majd üvegekbe szedtem, és száraz dunszba tettem.
Mondjuk ez elég felesleges volt, mert már másnap onnan szedte ki a családom az üvegeket..... Így aztán sosem tudom meg, meddig állt volna el.




Nagyon finom lett. A frissen sült kukorica darás-zabpelyhes kenyérrel meg valami isteni.....



.

17 megjegyzés:

  1. Micsoda ötlet! El tudom képzelni mennyire finom lehet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki. Tuti ízleni fog a családnak. Miután a banán turnixot is szereti nálunk mindenki, gondoltam a lekvár is sikeres lesz.

      Törlés
  2. Jól néz ki! Valamikor ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  3. Azta , de jó lehet! Banánturmix nálunk is sláger. :) Soha nem gondoltam volna a lekvárfőzésre a banánnal kapcsolatban. Finom lehetett , a nyálképződés beindult nálam a kép láttán is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira sok volt a banán, hogy képtelenség volt banánturmixnak felhasználni. De nem bántam meg.

      Törlés
  4. Imola, ez jó ötlet! Milyen érdekes, amíg nem lett a banánból lekvár, nem kellett a családnak...így mindjárt izgalmasabb lett, igaz? :)

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikusan finomnak néz ki, elfogadnék én is egy olyan kenyérszeletet... :-)Milyen jól harmonizálhat a gyömbér a banánnal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon passzol hozzá. Szeretjük a gyömbér izét. A kenyér nagyon finom. És mióta nemcsak kukorica darát teszek bele, hanem zabpelyhet is sokkal levegősebb lett.

      Törlés
  6. Nagyon finom lehet !Jó ötlet köszi a leírást!

    VálaszTörlés
  7. Miket ki nem találsz! :-)
    Én simán betettem volna felkarikázva a fagyasztóba, később jó kis turmix lett volna belőle. Innen is látható, hogy az utóbbi időben berozsdásodott a fantáziám. Egyébként ilyen velünk nem fordulhatna elő, mert Barbi imádja a banánt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk sem szokott, ezért voltam meglőve, hogy mit csináljak vele. Látod nekem meg a lefagyasztás nem jutott eszembe. Akkor én rozsdásodom? (höhö)

      Törlés
  8. Nézz át hozzám ha van kedved egy díjhoz tőlem!

    VálaszTörlés
  9. Nálam elfogyott volna barnán is. Örök vita köztünk az öregemmel, ő félig éretten szereti a "zöld ízét", én meg majdnem lottyadtan.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában nálunk is el szokott fogyni. Én is félig éretten szeretem. Egyszer Spayolországban ettem egy fán érett banánt, mit mondjak, összehasonlithatatlan az ízük.

      Törlés