Végre elkészültem Evelin takarójával. Már nagyon nyomta a lelkemet. Meg kell valljam, babatakaróval ennyit még nem szenvedtem, amit csak magamnak köszönhettem.
Az egyik patchwork újságban láttam egy hasonló megoldást, de én nagy okosan nem négyzetekkel találtam ki, hanem téglalapokkal. Ez elméletben, meg papiron megszerkesztve nagyon egyszerűnek tünt. A közepén valami rózsás anyag, a széleken pedig kockákkal körbevett téglalapok. Alul-felül 5-5 db összevarrva, az oldalakon meg 90 °-kal elforgatva 3-3.
Amikor elkészültem a keretnek szánt blokkokkal és egymás mellé tettem, számomra borzasztóan nézett ki.
Olyan volt, mintha elcsúszott volna a minta. Megmutattam több foltos barátnőmnek és nekik is ez volt a véleménye. Ötleteltünk, de a legjobb megoldásnk azt tünt, ha másképpen csinálom meg..... Ez még decemberben volt. Közbe jött a karácsony, amikor a varrógépem helyén a fa állt, aztán fájt a derekam, de a legnagyobb baj, az volt, hogy elment a kedvem az egésztől, közben meg ott motoszkált a fejemben, hogy mégsem foghat ki rajtam..... Ha hiszitek ha nem, este lefekvéskor és ébredés után ez volt az első gondolatom. Fejben ötleteltem... Aztán egyik nap megakadt a szemem a sárga csikokon, amiket egy másik takaróhoz vágtam, véletlenül sokkal többet, mint amennyi kellett. Ez volt az első lökés. Mindjárt bevarrtam a blokkok közé és az aljára és így már tetszett a keret. Már csak a közepét kellett megtalálnom. Vettem kétféle rózsás anyagot. De egyik sem tetszett igazán csak "középnek" Akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha fehér lenne a közepe és sziveket tennék rá. Az elsőből készültek a pici Tilda szivek, a másodikból meg a nagyok középre
Így szép lassan összeállt a takaró, ami jobban nézett ki, mint elképzeltem. Most már csak hátlapnak kellett talánom anyagot, stilusosan ez is rózsás lett.
És már csak a tűzés és körbeszegés maradt hátra.....
Azért a nagy agyalások közepette megkötöttem a szokásos pici zoknit és bővült a baba projektem egy macikával is.
Most már jöhet Tamás pulóvere. Van egy rossz szokásom, amig nem vagyok kész egy dologgal nem nagyon tudok mást csinálni....
Nagyon aranyoska lett. Nem is értem, hogy mi volt a probléma.
VálaszTörlésNekem meg az a rossz szokásom, hogy mindig elkezdek valami újat, mielőtt befejezném az aktuálisat. Na, az az igazi rossz tulajdonság. ... De most éppen javulok ...
Én kötni szoktam úgy, hogy van több is....
TörlésSzia Imola!! Nagyon jó lett :-) szenvedés ide vagy oda :-)
VálaszTörlésKöszi Kriszta :)
TörlésJó lett! :-)
VálaszTörlés:)
TörlésNéha nagyon meg tudunk szenvedni egy elképzeléssel....Te, Imola kitartó vagy, mindenféle problémák ellenére megcsináltad a babatakarót és csinos is lett! :)
VálaszTörlésHasonló vagyok jeszizsu-val,mert nekem is paralel több dolog is van elkezdve.....és félbe hagyva.....most azért azon leszek, hogy néhány ufot felszámoljak....
Egyébként az sem rossz módszer, mert mindig van mit csinálni, ha eszedbejut és nem kell tök elölről kezdeni
TörlésBiztos vagyok benne hogy Evelinem imádni fogja, a szeretet amivel készült sugárzik belőle.
VálaszTörlésKöszönjük.
Nagyon szivesen. És tényleg nagy-nagy szeretettel csináltam :)
Törlés