2013. október 3., csütörtök

Áron babatakarója



Februárban tudtam meg, hogy kedves barátaink nagyszülők lesznek. Nem volt kérdéses, hogy a babának varrok takarót. Május környékén kiderült, hogy a pici fiú lesz. Akkor tájt láttam a neten egy takarót, ami nagyon megtetszett és abból álmodtam meg Áron takaróját.
Elindulás előtt annyira voltam kész vele, hogy a több féle kék és fehér 6x6 cm széles csikokat összevarrtam és felkockáztam. Bepakoltam több anyagot is, mert azt nem döntöttem el, hogy a nagy négyzetekbe milyen motívumot teszek. A baba takarókhoz még itthon megvettem a bélésanyagokat, amiket persze nem vittem haza magammal. Amikor Ancsával elmentünk a Cserhegyi anyagboltba, ismét megvettem a bélés anyagokat méretre vágva, amit nagy ügyesen Ancsáéknál felejtettünk. Tudtam, hogy a következő héten megint megyünk hozzájuk, így nem mentünk vissza érte, amikor rájöttünk a dologra. Igen ám, csak közben azon a vasárnapon megszületett Áron. Így hétfőn mentem Tatabányán a boltba és ismét vettem bélésanyagot.....
Az első összerakásnál még a sárga alapú, kutyusos kép volt az egyik négyzeten, de nekem nem illett bele a sok kék közé, ezért kicseréltem. Eredetileg fehér hátlapot terveztem, de az anyagboltban megláttam ezt a vitorlás anyagot és rögtön eldöntöttem, hogy ezt teszem hátlapnak.



És persze, a baba csomag teljességéhez járt a kötött zokni és a játékmaci is.....








12 megjegyzés:

  1. Isten éltesse Áront! Az ajándékok csupa szeretetet tükröznek, egyik bájosabb, mint a másik :-))
    No de ilyet, hogy egy foltos elhagyja anyagokat ? :-)))
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor a foltos "ura" sürgeti az indulást előfordul.... :D

      Törlés
  2. Ági! Végül is jó helyen hagyta! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet tudat alatt történt, hogy biztos visszamenjünk érte:)

      Törlés
  3. Nagyon kedves ajándékokat készítettél - biztosan örült az anyuka és persze Áron is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állítólag "életmentő" lett a takaró, mert amikor a picit hazavitték a kórházból, mindenhol ezt használták....
      Amikor megkapom a képet róla, utólag felteszem.

      Törlés
  4. Annyira szép!!! Ilyenkor vágyom még egy babára - meg persze egy ilyen takaróra - hogy jól bebugyoláljam és babázzak! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha aktuális lesz szóljál! Csinálok egy hasonló takarót nektek... :)

      Törlés
  5. Gyönyörű és igazi személyes ajándék:) Azok a kis babacipők is olyan cukik, az menbernek kedve támad babázni:) De csak elméletben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez tényleg személyes ajándék. Szeretem kötni ezeket a pici dolgokat...

      Törlés