2013. október 5., szombat

Kinga és Katinka babatakarója




Még tartozom a két pici lány takarójával. Akik nem is voltak  olyan picik születésükkor, hiszen Kinga 3,5 kg, Katinka meg 2,7  kg volt. Tavasszal derült ki, hogy fórumos barátnőm fiáék iker kislányokat várnak.
A lányok takarójából is csak az összevarrt csíkok voltak készen induláskor. Előkészitve várta a behajózást az a doboz, amibe beletettem a csikokat, a legkisebb vágólapot, a vonalzót , meg a körkést. Larvik(Norvégia) ás Hirtshals(Dánia) között 3 óra 50 perc a hajóút. És úgy terveztem, hogy ezt az időt a csíkok feldarabolásásval töltöm. El is kezdtem felvágni, és kb. 20. téglaplap után valami gyanús volt.... Akkor vettem észre, hogy legkisebb vágólapomon nem 10 cm-es a beosztás, hanem csak 8. Tehát a megvastagitott vonalak a négyzetrácsban nem 5 cm-ként, hanem 4 cm-ként szerepelnek. Aminek az lett az eredménye, hogy nem 6 cm-ként vágtam szét a csíkokat, hanem csak 5. Még jó, hogy időben észrevettem..... Egyébként igen nagy feltünést keltettem a vagdosással a kompon, mert egymás után álltak meg mögöttem a hölgyek és érdeklődtek, hogy mi készül a sok világos anyagból. Éppen akkor fejeztem be az utolsó csíkot, amikor bemondták, hogy mindjárt kikötünk.
Sajnos nem csináltam képeket, amit utólag nagyon sajnálok.
A takarókat végül is három nap alatt varrtam készre.  Igaz volt már az elrendezésben gyakorlatom, mert pont olyanok lettek, mint Aron babáé, csak rózsaszínben. A királylányos anyagot otthonról hoztam, mert azt eleve elterveztem, hogy azokat teszem bele. Eredetileg úgy gondoltam, hogy az egyik takarón a piros szives királylány lesz a másikon meg rózsaszíni szives. De a minta miatt sehogy sem tudtam megcsinálni, igy csak a királylányok ruhája más szíinű. Még annyi különbséggel varrtam a takarókat, hogy ellentétes kokcákba raktam a képeket.



Fehér hátlapot terveztem ezeknek a takaróknak is, de ugye a Cserhegyi boltban megláttam a macis anyagot és rögtön eldöntöttem, hogy ez kell nekem hátlapnak.  Annyira aranyos, hogy magában is jó lenne babatakarónak.


A második takaró összerakása kicsit megdolgoztatott,  háromszor bontottam ki az utolsó csikot, mert elcsúsztak egy picit kockák. negyedikre szuper lett, akkor meg kiderült, hogy kifelejtettem egy csikot a képek között..... Végül is elkészültek a pici takarók.

 


Természetesen Kingának és Katinkának is kötöttem zoknikat és varrtam macikat.












10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ajándékokat készítettél. Megnéztem volna, ahogy a kompon dolgozol a szabással!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek, én is most tervezem egy babatakaró varrását szomszédasszonyom/barátnőn születendő unokájának, kisfiút várnak.
    Ezt a kompos-foltos akciót én is szívesen megnéztem volna. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiváncsian várom mit fogsz kitalálni, tuti nagyon szép lesz.

      Törlés
  3. Ezek is csodajók lettek:) Te már igazi takaró mester vagy, öröm annak, aki babát vár az ismerőseid közül:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráadásul nagyon szeretek ilyesmit varrni....

      Törlés