2014. február 17., hétfő
Takaró javítás
A múlt héten az estéim nagy részét Nóri takarójának javitása töltötte ki. Ha jól emlékszem ezt a takarót 2005-ben varrtam neki. Az egész takaró kb. 1300 db hatszögből készült, kézzel varrva. És szinte mindenhova vittem magammal és férceltem az anyagokat a papirokra. Több száz db forma van belőle. A majdnem 10 év használat azért rendesen megviselte a takarót. Sok helyen elhagyta a varrás és több mintánál szétmállott az anyag. Először is kellett kellett keresnem olyan anyagokat, amik nem nagyon ütnek el a megfakult anyagoktól.
Szóval előkerestem a papírformákat és megvarrtam a hiányzó hatszögeket, majd felvarrtam a hiányzók helyére.
Nem is lett rossz, szinte nem is látni, hogy cseréltem ki a virágokat. De közben azon gondolkodtam, hogy milyen érdekes az anyagok minősége. A takaró alapját adó kék vászon a középső részen nagyon megkopott, a széleken meg nem. És vannak olyan virág minták, amikben több, mint 40 éves anyagok vannak és azok gyönyörűen tartják a szinűket. Pl ez a barna és fekete mintás. Egyszerűen nem értem, hogy mitől függ ez.
És nézzétek találtam egy képet, ahol családilag sétálunk Hévízen. Apa, Anya, én és bratyóm és 19 évesen a barna mintás ruhában vagyok. És ugye, akkor még nem nagyon készültek színes képek
És újra kedvet kaptam egy ilyen takaróhoz. Már tudom mit fogok csinálni márciusban az úton hazafelé az autóban.....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon szép a takaród! Micsoda munka volt!
VálaszTörlésÉlveztem varrni
VálaszTörlésGyönyörű a takaród !Én is akarok egy hasonlót készíteni!Nagyon csini voltál!!
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszett, de ma már valószínűleg nem így varrnám össze a blokkokat.....
TörlésÉvike, minden 18 éves csini.:)
Hű, ez nagy munka! A javítás mindig több energiát igényel. Viszont a lányod , ha ennyire szereti érdemes! Hiába, anya csak egy van! Puszillak Andi
VálaszTörlésIgen, azért kihivás volt kicsit. De meg nem tudom miért, nagyon szeretem ezt a mintát varrni. ......
TörlésUtálok javítani, pedig nekem is kell sajnos.
VálaszTörlésÉn nem tudok menet közben sem olvasni, sem mást csinálni. Egyből felfordul a gyomrom.
Nem mondom, hogy vágytam rá. De hát ki nem dobom.... Én tudok kötni is és varrni is. Olvasni is tudtam, de mostanában azt nagyon ritkán csinálom
TörlésAz a jó, hogy kitartó vagy és a régi munkádat szereted és van erőd megjavítani....na meg persze Nóriért mindent, igaz?????
VálaszTörlésEz így van. A gyerekeknek bármit, tök mindegy hány évesek. Nem igaz? :)
TörlésNa, ez a munka amit szívből csodálok és amihez nem lenne türelmem... De hát unalmas is lenne ha egyformák lennénk, igaz? Nagyon ügyes vagy!!!
VálaszTörlésElég az, hogy neked a sütikhez van ilyen türelmed....
TörlésNagyon szép takaró, és az már biztos, hogy van türelmed, 1300 darabkát kézzel egy élet alatt sem varrnék össze:)
VálaszTörlésHa érdekelne a varrás, tuti megcsinálnád..... egyébként amikor csinálja az ember fel sem tűnik, hogy ilyen sok darabból áll.
Törlés,Imola, le a kalapot előtted! Nem hiszem, nekem lenne ehhez türelmem.
VálaszTörlésPuszi
Dehogynem. Neked is ahhoz van türelmed, amihez kell Katikám. Vigyázz magadra!
TörlésPuszi