Norvégia az én szememmel.........(35)

.

Heimdall

A szivárványhíd őre

A világ urai szivárványhidat építettek, a Bifröst kötötte össze Asgård kapuját a földdel. Nehogy a szörnyek vagy az óriások meglephessék  békés pihenésében az isteneket. Egyikük, Heimdall, éjjel-nappal őrt állt a szivárványhíd lábánál. 

A fényesség istene tiszteletet parancsoló harcos volt. Délceg alakján, választékos öltözékén gyakran megakadt az istennők szeme. Aranyfogai ragyogóvá tették mosolyát. A törpék hajlékony, erős kardot kovácsoltak és hosszú dárdát készítettek neki, s övé volt a híres aranykürt, a Gjallarhorn, melynek hangja a világ legtávolabbi csücskéig elhallatszott. Ha csata tört ki, riadót fújt és az istenek bármerre csatangoltak is a világban, meghallották, s azonnal Asgård védelmére siettek.

Loke gyakran felkereste Heimdallt. Az álnok isten titkon azt forgatta fejében, miként tudná lerombolni az istenek hajlékát. Gyülölte a szivárványhíd őrét is, tervei megvalósításának legfőbb akadályozóját, de mindig nyájasan viselkedett vele.

- A barátom vagy. Kimondom hát nyíltan, őszintén felháborít, amiért az istenek legkiválóbbika kapuőrzéssel tölti az idejét. Tudod, hogy míg te egész nap itt állsz...... nem is tudom, el merjem-e árulni........ amíg te itt állsz esőben, hóban a többiek szórakoznak, esznek-isznak, mulatoznak....

- Így áskálódott, abban a reményben, talán sikerül összeugrasztania Heimdallt társaival. De az isten csak mosolygott a kétszínű Loke fecsegésén. Tudta a kötelességét, pedig nehezen viselte az őrködés egyhangúságát.

Szerencsére egy tarka tollú kakas, amellyel Heimdall a hosszú évek során összebarátkozott, megosztotta vele az unalmas órákat..... 

A szivárványhíd lábánál az égi hajlék bejáratát vaspántokkal megerősített erős kaput három retesz zárta. Asgårdba idegen nem tehette be a lábát.

Brisingament

Történt egyszer, hogy Heimdall rövid időre elhagyta őrhelyét. Loke - akit ármánykodásai miatt elkergettek az istenek - kapott az alkalmon, belopódzott a palotába, s ellopta Freyja istennő arany nyakékét, a Brisingament. Majd fehér fókává változott és a kincset a legtávolabbi, jéghideg tenger mélyére rejtette, egy szikla alá.

Sikerült csaknem mindenkit becsapnia, csakhogy megfeledkezett a sasszemű Heimdallról, aki a szivárványhíd csúcsáról mindent figyelemmel kísért, ami a világban és az óceánokon történt.  

A fény istene ragyogó sörényű, fáradhatatlan paripájára pattant és egyetlen ugrással az óceán partján termett. Ő is fóka alakját öltötte és a jeges hullámok közé vetette magát. Loke hol itt, hol ott kavarta fel a vizet, így próbálva megtéveszteni üldözőjét, de az a nyomában maradt. Végül a hullám verte sziklás parton folytatódott  a két hatalmas fóka küzdelme. Heimdall alaposan elpáholta Loket, aki kegyelemért esdekelt, de szíve mélyén bosszút esküdött. Ám az isten magához vette a nyakéket és immár ismét délceg vitézként villámsebesen visszanyargalt Asgårdba.

Az istenek hálákodtak a hős daliának, úgy döntöttek, ünnepséget rendeznek a tiszteletére, de Heimdall köszönettel visszautasította a meghívást. 

- Látjátok, egy percre sem hagyhatom őrizetlenül a kaput! 

Átnyújtotta Freyjának a nyakéket, aki csókkal fejezte ki háláját.
Heimdall tovább örködött...... egészen a végső csatáig

.

Epiphyllum (levél) kaktusz

.
Két évvel ezelőtt kaptam, az egyik fórumos barátnőm mamájától egy epiphyllum  vagy más néven levélkaktusz hajtást. Valami fantasztikusan szép, piros, hatalmas virágokat hoz. Azt írja a szakirodalom, hogy télen pihen . Na nálunk ez nem egészen így van, mert már a második év, hogy januárban elkezd bimbókat hozni és egészen őszig virágzik. Ahogy megjön a jó idő kiteszem a terasz legnaposabb részére.

A hét elején így nézett ki

És ilyen ma

.

Barátnőm hortenziái..........

.
A barátnőm kedvenc virága a hortenzia. Amikor ilyen anyagot kaptam, rögtön arra gondoltam, hogy neki csinálok belőle valamit.
Ő tányér alátéteket kért. Az anyag mintája pont akkora volt, hogy egy alátéthez túl nagy, kettőhöz meg kevés. Így aztán varriálnom kellett egy picit, de szerintem nagyon jók lettek, főleg a tűzéssel készült, egy virágosak.

.

Norvégia az én szememmel.........(34)

.

Szkrimir és a "barlang"

Thor és a varázsló

Thor és Loke ismeretlen sűrűség legmélyén találta magát. Napszálltáig írtották a bozótot, de utat semerre se leltek. Végül  egy tisztásra jutottak, melynek szélén jókora üreg ásított. Gondolták, abban meghúzódnak éjszakára. Igazán furcsa barlang volt az. A tágas mélyedés végéből aprócska folyosók ágaztak ötfelé. A Holdat komor fellegek takarták, s az istenek hiába tapogatóztak a sötétben, nem tudták megállapítani, hova kerültek. Más választásuk nem maradt..... nyugovóra tértek. Talán éjfélre járhatott, mikor tompa morajlás kergette ki szemükből az álmot. Hiába füleltek azonban, a hang eredetét nem sikerült kideríteniük, s a fáradság elnyomta éberségüket.
Reggelre kelvén Thor hatalmasakat ásítva nézett körül. Ám rögvest felpattant, mikor észrevette, hogy a barlang száját, de még falait is vastag állatbőr takarja. Ahogy megpróbált a mélyedésből kimászni, rájött, a különös függöny nem más, mint egy jötun ruhájának a darabja. Az ő horkolása zavarhatta meg éjszaka az istenek álmát. Thor jobban szemügyre vette a barlangot és alaposan meglepődött, az óriás kesztyűjében aludtak.
A bátor hadisten nyomban előkapta roppant kalapácsát és fejbevágta a jötunt. Az - mintha csak szúnyog csípte volna meg - fölhorkant, majd a hatalmas ütéstől még félig kábultan felült és körülnézett.
Egy ideig bambán bámult a jövevényekre, s csak akkor csillant meg az értelem a szemében, mikor kiderült, kikkel hozta össze a sors. Cseppet sem vette zokon, amiért kobakja közelebbi ismeretségbe került a Mjöllnírrel, sőt még köszönte is, amiért az istenek felébresztették.

"Utgards-Loke"

Szkrimir, mert így hívták a jötünt, meghívta őket kastélyába. A bástyákkal védett építmény megmászhatatlan falaival inkább tűnt bevehetetlen várnak, mint békés palotának. Amint hírét vették a vendégek érkezésének, az erődítmény hatalmas csarnoka pillanatokon belül megtelt kíváncsi jötunokkal. A két isten csak most eszmélt rá, hova került. A vár maga volt Utgard közepe, vendéglátójuk, Szkrimir  pedig az óriások birodalmának ura, ahogy itt nevezték: Udgard-Loke,
A jötunok vezére próát ajánlott Thornak. Hadd láthassák az óriások, mennyit ér az istenek legbátrabbika.
Először fenékig kellett ürítenie az itallal teli szarvat. Thor, aki máskor akár egy hordónyit is könnyen felhajtott, most hiába erőlködött. Egy ujjnyi nem sok, annyi sem hiányzott a szarvból, amikor letette. Jöjjön hát a következő próba, emelje fel a lábához dörgölődző kis fekete macskát. Thor már-már megsértődött, oly egyszerűnek tűnt a feladat! Ám mintha a földből nőtt volna ki az állat - mozdítani sem tudta. Végül Ellet, egy
törékeny öregasszonyt vezették elő, mondván, győzze le. A hatalmas termetű isten minden erejét, összeszedte, de nem bírt a töpörödött vénséggel.
Az óriások fergeteges hahotában törtek ki. Thor dühbe gurult.
- Mi történik itt? Miféle bűbáj ez?
A varázslás tudományába járatos Szkrimir elárulta a próbatételek titkát.
- A sörös kupában az óceán vize volt. A macska nem más, mint a  Világkígyó. Lehetetlen felemelni, hiszen a föld körül tekergőzik.
- És a fekete ruhás asszony?
- Elle maga az öregség. És az öregséget még soha senki nem tudta legyőzni.
Thort ez egyszer csúnyán lóvé tették. Szokása szerint heves haragra lobbant, kalapácsát az óriás fejéhez vágta, de célt tévesztett. Szkimir és a palota eltűnt.

.

Norvégia az én szememmel.........(33)

.

Loke Freyja hattyúszárnyaival

A tolvaj Tryn

A mindenség urai - biztonságban érezvén magukat Azgård falai között - gyakran összegyültek egyikük vagy másikuk palotájában, hogy átadják magukat egy méhsörrel bőségesen öntözött, dús lakoma örömeinek Egy este éppen Thor látta vendégül az istenek legkiválóbbjait Trodnheim csillogó termeiben. Egy kupa italra benézett a vígadozókhoz a legfényesebb isten, Heimdal is. Ám a kiadós vacsora ugyancsak itatta magát, s még a csillagok is hunyorogtak az istenek mennydörgő hahotájának hallatán, mely az istennők csilingelő kacagását kisérte. Miután a világ urai alaposan felöntöttek a garatra, lassan elcsendesedett a palota. Csak időnként zavarta meg az éjszaka nyugalmát egyik-másik isten hangos hortyogása.
A sötétség leple alatt hivatlan látogató lopózott végig a kastély folyosóin. Útja egyenest a fegyverterembe vezetett. Megkaparintva a Mjöllnirt, a villámisten legféltettebb kincsét, észrevétlenül távozott.
A nap már magasan járt az égen, mikorra az isteneke szemét elhagyta az álom. Thor, ahogy észrevette harci kalapácsa eltűnését, féktelen haragra gerjedt, törve-zúzva száguldozott a palota egyik terméből a másikba. Az istenek már attól tartottak, hogy dühében kárt tesz valamelyikükben. Végül Lokenak sikerült üggyel-bajjal lecsillapítania. Az agyafúrt isten szent esküvéssel fogadta, hogy még a föld alól is előkeríti a bűvös fegyvert.
Loke a legnagyobb titokban körbejárta a mindenséget. Ez egyszer nem varázscipőjét hívta segítségül, hanem elkérte Freyja istennő hattyúszárnyait, hogy útjáról ne szerezhessenek tudomást az egyszerű halandók. Így észrevétlenül juthatott el a legtávolabbi vidékekre is.
Hamarosan kiderítette, a kalapácsot csakis Trym, a világperemén élő óriások uralkodója lophatta el. Loke habozás nélkül Utgard felé vette útját, sivár, kietlen tájak fölött suhant át, s máris ott termett a bősz jötun előtt, ki éppen nyakörvet font félelmetes kutyáinak.Az ebek vadul vicsorogtak a jövevényre, de Loke ügyet sem vetett rájuk. Se szó, se beszéd, kérdőre vonta az óriást, aki nélkül beismerte, ő lopta el a kalapácsot és biztos helyre  rejtette. E közönséges fickó titkos vágyakat táplált magában.... Az istenek akkor kaphatják vissza a Mjöllnírt, ha feleségül veheti Freyját, a szépség és szerelem istennőjét!
Ekkora szemtelenség hallatán még Lokenak is leesett az álla. A tenger istenének leánya, a büszke és megközelíthetetlen asszony! Akinek a leghatalmasabb istenek hódolnak, s akinek szépsége még a csillagokat is elhomályosítja! Soha nem egyezne bele ebbe a frigybe! Elképedésében - ami ugyancsak szokatlan volt a csavaros eszű istentől - mindössze annyit tudott kinyögni, elviszi jötün üzenetét  Azgårdba.
A mindenség  urainak haragja leírhatatlan volt. Egymás szavába vágva összevissza kiabáltak, szitkozódtak.
- Én és az a visszataszító Trym! Micsoda sértés! - háborgott Freyja. Mérgében kis híján darabokra törte csodás nyakékét. A feldühödött Thor a szekerére pattant, máris indult, hogy örökre eltörli a föld színéről a gátlástalan óriások országát.! Lokenak minden leleményességére szüksége volt, hogy sikerüljön másodszor lecsillapítania.

Loke öltözteti Thort

- A bakkecskéid aligha tudnak segíteni. Az öved ugyan megvéd, de mire mennél a Mjöllnír nélkül?
Végül Lokének Heimdal közreműlödésével sikerült egy cselt kiagyalnia. Hosszas könyörgésükkel rávették Thort, öltözzön Freyja ruháiba, s az istennőnek adva ki magát, jelenjen meg Trym előtt. Thor csak nehezen állt kötélnek. Attól tartott, hogy nevetségessé teszi magát. Csak akkor egyezett bele, mikor Loke felajánlotta, szolgálóleányként elkíséri.  Thor menyasszonyi ruhát öltött, arcát elfátyolozta, csak úgy csillogott rajta a rengeteg káprázatos ékszer. Széles mellkasán, izmos vállain majd szétrepedt a ruha, de szerencsére Trym és az óriások legalább olyan buták voltak, mint amilyen nagyra nőttek..........
Thor kocsija elé fogta bűvös kecskéit és Loke elkalauzolta az óriások országába. Hosszú, fárasztó utazás után érkeztek a palotába. Trym azonnal megteríttetett, s asztalhoz ültette rég áhított vendégeit. Thor az ínycsiklandó ízektől egészen megfeledkezett szerepéről és szende menyasszonytól igazán szokatlanul derekasan nekilátott az evésnek, eltüntetett egy egész ökröt, bekapott nyolc lazacot, elfogyasztotta az összes süteményt és megivott három hordó sört. Trym alaposan meglepődött.
- Soha nem láttam még ilyen jó étvágyú istennőt - mormogta.
Lokenak helyén volt az esze, s vékonyka hangon így csicsergett:
-Szegény kisasszonykám nyolc napja nem evett, annyira vágyódott már leendő férjeura után.
A jötun egészen ellágyult a hízelgő szavak hallatán és magához akarta ölelni "leendő hitvesét", de nyomban visszahőkölt, ahogy Thor villámló szemébe nézett. A " menyasszony" mindenekelőtt a nászajándékokat kívánta szemügyre venni. Trym gyorsan előhordatta a temérdek csillogó-villogó holmit, melyek között ott volt a bűvös kalapács is. Thor csak erre várt. Egy mozdulattal letépte fátylát, felkapta fegyverét és vadul nekiesett az óriásoknak. Kezében pörölyként járt a Mjöllnír. Ahol lecsapott, ott csont reccsent, koponya törött. Írtózatos volt a mészárlás, mint a villámszóró isten a jötunok között végzett, mind egy szálig megölte őket.

Thor szobor a 900-as évekből

.

Norvégia az én szememmel.........(32)

.

Thor szekere

Vihar közeledett..... A kőrisfa levelei megremegtek, fojtogatóan párás levegő nehezedett a vidékre, tompa mennydörgés visszhangzott a távolból... Semmi kétség..... Viking-Harald jól ismerte e baljóslatú jeleket. Odakiáltott a fiának:
- Björn! Thor közeleg! Zár be az állatokat!
Már a fiatal Björn is látta, a tintakék égen szélsebesen robogott feléjük a bátor hadisten szekere. Igen, ez maga Thor, a vihar, a mennydörgé istene. Odin és Jörd, a Föld fia, aki apja nevéhez méltó, híres harcos.
Ha rossz kedve támadt, Thor az eget járta két kecskebak vontatta szekerén, kezében lóbálta elmaradhatatlan harci kalapácsát, a Mjöllnírt. Kecskéi - Tanngniostr és Tanngrisnir -, a "fogcsikorgatók" bőszülten raposták a gomoly fellegeket. Nyomukban mindig rettenetes orkán támadt.
Björn épp be tudott húzódni az istállóba, amikor égzengés rázta meg a vidéket. A félelemtől reszkető lovak szorosan összebújtak, ember és állat egyaránt csak abban r4eménykedhetett, a villámisten nem időz sokáig ezen a tájon.
A tagbaszakadt, vörös szakállú Thor mindig kész a harcra örök ellenségeivel, a szörnyekkel és az óriásokkal, de az embereket nem bántotta. Nem állt gonosz isten iírében, sőt a nők és a gyermekek oltalmazójának tartották. Björn tudta ezt, de eszébe véste apja tanítását, a villámisten akaratlanul is veszélyes lehet. Vihart támaszt, s ilyenkor pusztulás jár a nyomában. A legvadabb orkánt túlharsogó hangját, félelmetes nevetését hallván a legbátrabbaknak is inába szállt a bátorsága.
Thor az aranyhajú Szif istennőt vette feleségül, de házassága után is szívesen udvarolgatott az istennőknek, kivált a szépséges Freyjának csapta a szelet..... Nem vetette meg az asztal örömeit sem, szeretett iszogatni, különösen a sört kedvelte. Akárcsak Odin, ő is nagy lendülettel vetette magát a harcokba, mindig a legvadabb kavarodás kellős közepébe. Ha csatába készült, derekára kötötte varázsövét, melynnek hatalmas csatja megkettőzte erejét. Ha elhajította a törpék kovácsolta félelmetes varázsfegyverét, a Mjöllnírt, az villámsebesen szelte át a levegőt, halálra sújtotta az ellenséget, majd engedelmesen visszatért gazdájához. S Thor máris célba vehette következő ellenfelét. A bűvös kalapáccs számtalanszor eldöntötte a harc kimenetelét. Hiába voltak hatalmas számbeli fölényben, a villámisten megjelenése a harcmezőn félelmemmel töltötte el a szörnyeket és az óriásokat.
Miként az istenek általában, Thor is Azgårdban lakott ötszáznegyven teremből álló palotájában, Trodheimben. Végeérhetetlen vacsorákon itt látta vendégül barátait. De gyakran maga mögött hagyta az istenek égi hajlékát, s nekivágott a nagyvilágnak. Hogy ne ismerjék, mindig más és más alakot öltve kereste fel az embereket és az isteneket.

Loke és Szif

Nyílt jelleméből és jó természetéből fakadóan Thor nem óvakodott eléggé Loketól. Egy nyári éjszakán - Szif mély álmát kihasználva -  Loke lenyírta az istennő gyönyörű, aranyszőke haját. Thor reggel felesége kétségbeesett zokogására ébredt, aki könnyezve panaszolta el szégyenét. A villámisten azonnal tudta, honnan főj a szél. Tőrt vetett Lokenak, s addig kínozta, mig az be nem vallotta tetté és meg nem ígérte, jóváteszi bűnét. Csakhogy Szif haját nem lehetett visszaragasztani. Több évszaknak kellene eltelnie, míg az aranyhaj újra régi szépségében pompázhat. Loke rémülten felkereste hát a kovácstörpéket és Ívaldi fiaival egy éjszaka leforgása alatt csodálatos -az eredetivel pontosan egyező - aranyhajat készíttetett. Mikor másnap átadta a hajkoronát, az azon nyomban az istennő fejéhez nőtt, mintha igazi lenne. Szif megint csak könnyekben tört ki, de most az örömkönnyekben. Olyan szép, finomszálú, lágy esésű hajzuhataga lett, mint egyetlen más nőnek sem a világon. Csillogó aranyszínű hajtincseivel sok ellenséget szerzett a féltékeny istennők körében....... de Loke elnyerte Thor bocsánatát.

Szif

.

Norvégia az én szememmel.........(31)

.

Tor

Tor és a Világkígyó

Tor, a félelmet nem ismerő villámisten, mióta csak az eszét tudta, gyűlölte a mindenség szörnyeit. Kiváltképp az óceánok alattomos rémét, Midgard kígyóját szerette volna elpusztítani. Az undorító hüllő a tengerek legmélyén tekergett, testével körülfonta a Földet és ha akarta, földrengéseket támasztott, vagy farkának egyetlen csapásával hajókat tört darabokra. Nappal a sűrű iszapban húzta meg magát, ám ha csak egyet moccant, rettentő vihar kerekedett.
Tor már fiatal korában szent esküvéssel megfogadta, végez a Világkígyóval, kinek sötét lelkén bátor hajósok ezreinek élete száradt.
Felkereste hát Világszélét. Niflheim zord vidékét messze elkerülték az istenek és az emberek. E kietlen birodalomban éltek a halászóriások, Jörmungand szokásainak jó ismerői.
A mennydörgés és vihar istenének rábeszélése eredményesnek bizonyult, egyikük, Hyme vállalta, hogy elkiséri Tort, bár éreztette, nem tartja sokra a vézna ifjút. Tor - aki az istenek között talán a legerősebb volt - nem sokat törődött az óriás véleményével. Csak a cél lebegett a szeme előtt. Megkérdezte a sokat tapasztalt halászt, milyen csalit javasol a szokatlan horgászkalandhoz.  A jöttun válaszra sem méltatta. Tor nem erőltette  tovább a dolgot, elkapta az óriás egyik ökrét, egy nyisszantással levágta az állat fejét és a csónak aljára hajtotta. Hyme - bár még a gondolattól is rettegett, hogy találkoznia kelljen a szörnnyel - szégyellt gyávának mutatkozni. Nem  tehetett mást, mint arrafelé irányította a csónakot, amerre gyakorta bugyborékol a víz - ott rejtőzhet a Világkígyó. Tor könnyedén forgatta az evezőket, így hamarosan céloz értek. A tántoríthatatlan ifjú az ökörfejet egy óriási fémkampóra tűzte és erős, sodrott kötelet kötött a végére. A roppant horgászalkalmatosságot a tengerbe vetette, és türelmesen várakozott.... Az óriásnak inába szállt a bátorsága, könyörögni kezdett, hogy forduljanak vissza. Ám jajgatás süket fülekre talált.
A csónak körül egyszer csak vadul bugyborékolni kezdett a víz, a kötél hirtelen megfeszült. Tor níugodt mozdulatokkal húzni kezdte a sodronyt..... és a hullámok közül lassan kiemelkedett a szörny hátborzongató feje. iszonyatos látványt nyújtott.

Tor és a Világkígyó

Az ifjú Tor karján kidagadtak az erek, de araszról araszra húzta a csónak felé a kígyót. Jörmungand érezte a siheder irtózatos erejét, megértette, mekkora veszély fenyegeti. Farkát a tenger alatti sziklák közé csavarta, s minden erejével igyekezett szabadulni a horogtól, mely a torkába fúródott. Tor úgy érezte, tőből szakad ki a karja, tenyerét fájdalmasan horzsolta a zsineg. És ekkor baljós reccsenés hallatszott, ahogy a xsónak oldalának feszítette lábát, a deszkák megrepedtek és a jéghideg tengervíz zuhatagként ömlött át a réseken. De ismét sikerült a szörny fejét a víz fölé emelnie. A kígyó érezhetően gyengült, kétségbeesetten küszködött, orrlikaiból íizsugár lövelt. vérben forgó szemei vad lángban égtek. Éppily visszataszító volt. Hymie is, ahogy egész testében remegve, fogvacogva bújt a csónak sarkába. Csak a menekülésen járt az esze. Ijedtében felkapta a csónak fenekéről a bárdot és gyors mozdulattal elmetszette a kötelet. Tor hanyatt vágódott. Mikor talpra szökkent, kétségbeesetten látta, amint a kigyó eltűnik a mélyben, még mielőtt előkaphatta volna bűvös kalapácsát. Tehetetlen dühét az óriáson töltötte ki, agyba-főbe verte, majd sorsára hagyta a sodródó csónakban.
Jörmundgand elrejtőzőtt az óceán mélyén és a sebeit nyalogatta. Holdhónapok teltek el, míg újból előmerészkedett. Ám a villámistennel történt találkozása óta sokkal óvatosabbá vált. A vikingeket mégis gyakran gyötörte. Ha a tengeren kitört a vihar, tudni lehetett, megint nem nyugszik a Világkígyót.

.

Norvégia az én szememmel.........(30)

.

Valkűrök lovaglása

Szigurd és Brynhild

Valahányszor Odin csatába indult, a valkűrök gyönyörű csapata lebegett nyomában. A harcias szűzek viharfelhőkbe burkolódzva szálltak le a harcmezőre, s megjelölték a győzteseket és a veszteseket.
Az ütközet végeztével, midőn elült a csatazaj, s átvette uralmát a béke, e vitáz lányok könnyű hattyúszárnyaikon repdesve figyelték, mi történik a világban.

Brynhild

Egyszer - megpihenve egy kéken csillogó tó partján - fürdőzni támadt kedvük. Brynhild, a legszebb a valkűrök között, azt javasolta, rejtsék szárnyaikat egy fa tövébe. Gondtalanul lubickoltak és észre sem vették, hogy arra tévedt Odin régi ellensége, Agnar konung. Lopva körülpillantott ás látva, hogy senki sem vette észre, elrabolta a valkűrük szárnyait. Ezzel varázserejüktől fosztotta meg, s rabszolgáivá tette őket.
Nem tehettek mást, az ő oldalán kellett harcba szállniuk.Odin meglepetten tapasztalta, hogy Agnar minden csatában győzedelmeskedik, s mindenek urának akaratát semmibe véve, a konungok bajvívásaiból is sértetlenül kerül ki, legyőzve ellenfelét, Hjalm-Gunnart. A bölcsesség istene hamarosan rájött, a valkűrök tehetnek mindenről. S megtudta azt is, Brynhild hanyagsága okozta a bajt. Odin büntetésül sebet ejtett varázskardjával a valkűrök legszebbikén, aki ettől mély álomba merült, s tűzgyűrű fonta körül.
Kopár hegy csúcsán, lángoktól övezett kis tisztáson alszik Brynhild, ki tudja meddig.......

Szigmund kardja

 Egy este Szigmund és harcosai régi szokás szerint összegyűltek a kör alakú hatalmas teremben, melynek közében óriási fa állott. Váratlanul egy ismeretlen lépett közéjük, hosszú, kék köpenyben, széles karimájú nemezkalapját szemébe húzva, kezében szikrázó karddal. A máskor oly bátor férfiak mozdulatlanná merevedtek. Néma csend lett. A jövevény néhány lépést tett előre, majd kardját markolatig döfte a fába.
- Ez a kard azé, aki ki bírja rántani - dörgött a hangja. S mielőtt bárki szóra nyithatta volna ajkát, eltünt.
A harcosok egymást követve próbálkoztak , de minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult. Ekkor Szigmund lépett a fához, s egyetlen mozdulattal kirántotta a fegyvert. Ettől kezdve senki nem bírt vele a harcban. Ahol ő vezette a seregét, győzelmet győzelem követett.
Telt-múlt az idő, Szigmund már rég elfeledkezett a különös idegenről, mikor az újból felbukkant és párbajra hívta ki Szigmundot. Felocsúdva meglepetéséből, Szigmund is előkapta fegyverét. A dárda és a kard fémes pendüléssel, szikrázva csattant össze. Mielőtt halálos sebétől elvérzett volna, Szigmund megtudta legyőzője nevét. Odinnak, a mindeség urának kezétől esett el.

Szigurd

Néhány hónap múltán egy törpe, apró csecsemőt pillantott meg egy elhagyatott, kietlen vidéken, egy tövises bokor tövében. Magához vette és felnevelte. Az életerős fiatalemberré cseperedett ifjú a Szigurd nevet kapta. S mikor a törpe úgy gondolta, eljött az ideje, elárulta neki születése titkát, ő Szigmund fia. Bizonyságul megmutatta apja darabokra tört kardját, majd összekovácsolta a fegyvert és az ifjú kezébe nyomta. Szigurd meg is szolgálta a becses ajándékot, legyőzte Fafnir sárkányt, Andvari kincseinek őrzőjét. A pompás ékszerek és drága holmik között övé lett a megátkozott gyűrű is.......

Szigurd és Brynhild

Azóta nem volt maradása. Pompás  csatamenjén mindig a harcmezőket járta, úttalan utakon, zord hegyeken át kereste az ismeretlent. A madarak vezették el egy hegy lábához, melynek lánggyűrű övezett Lova megtorpant, felágaskodott, azután urának engedelmeskedve nekivágott a tűznek. Pokoli forróság járta át a ló és lovasa testét, de épp csak megpörkölődtek. A paripa sörénye, Szigurd ruhája és haja bánta a félelmetes kalandot. Miután átugratott a tűzgyűrűn, Szigurd döbbenten hőkölt hátra. Gyönyörű leány aludta mély álmát a lángok ölében. Brynhild szépsége lenyűgözte az ifjút, gyöngéden karjaiba vette és csókot lehelt orcájára. Alig hallható sóhaj hagyta el a szép hajadon ajkát, megborzongott, szeme lassan tágra nyílt - visszatért belé az élet.
A lángok kialudtak.
Szigurd és Brynhild szerelme oly gyorsan lobbant fel, mint amilyen pillantásnyi idő alatt kialudt a tűzgyűrű. De boldogságuk nem tartott sokáig, kísértett a gyűrű átka.


.

Mintás- sütemény(Mønster kake)

.

Még karácsony előtt egyik nap Tamás, egy sütemény leirással állított haza. Az osztálytársánál voltak és annyira ízlett neki az ott evett sütike, hogy mindjárt le is iratta a mamájával.
Kicsit drága, de nagyon kiadós és persze nagyon finom. Megsütöttem én is karácsonykor. Nagy sikere volt.

Hozzávalók:

2,5 dl barna cukor
1,3 dl kristály cukor
3 kisebb tojás
5 dl liszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk vanliás cukor
1 tk só
80 gr vaj

2 tábla világos főzőcsokoládé apró darabokra vágva
1 csomag(20dkg) földi mogyoró
1 csomag MM cukor
1 csomag Nonstop cukor

A cukrokat a vanilia cukorral és a vajjal robot géppel habosra keverjük . Egyenként hozzáadjuk a tojások, azután a sóval és a szódabikarbónával összekevert lisztet.
Hozzáadjuk az apróra vágott csokit, a cukrokat és a mogyorót.. Alaposan összekeverjük.
Sütőparpirral bélelt tepsire, kiskanállal gombócokat teszünk. Hagyjuk elég nagy távolságot a gombócok között, mert sütés közben szétterülnek.(én kicsit nagyobb kanalat használtam, igen nagy korongok lettek belőle).
180 °C-ra előmelegített sütőben cs. 8-10 percig sütjük.

Sok sikert hozzá! 

.

Norvégia az én szememmel.........(29)

.

Andvari

Andvari gyűrűje

Loke néha roppant ellenségesen viselkedett a többi istennel, gúnyolta őket, amiért azok nem is igazán vették istenszámba. Az ármányos isten látszólag mit sem törödött társai, róla alkotott véleményével, járta a maga útját. Atyja, Farbauti óriás révén szoros kötelékek fűzték a gonosz erőkhöz és titokban arra készült, hogy romba döntse az istenek városát Azgårdot. Ahol csak tudott, viszályt szított és eme mesterkedése gyakran sikerrel járt az istenek között is.
Egy napon Odinnal kettesben sétálgatva egy vízeséshez értek. A hullámok között játékos kedvű vidra úszkált. Loke felkapott egy követ és oly erővel dobta meg vele a védtelen kis állatot, hogy az ott nyomban elpusztult. Csakhogy nem közönséges vidra életét oltotta ki ok nélkül, hanem egy törpéét, aki a föld mélyén rejtező, titkos kovácsműhely forró levegőjét cserélte fel egy rövidke időre a hűs habokkal. Loke bűne bosszúért kiáltott.
A szerencsétlen áldozat apja, Hreidmar, a híres varázsló és testvérei, a dvergek pillanatokon belül rajta ütüttek a mit sem sejtő isteneken. Megkaparintották Odin bűvös dárdáját, meg Loke varázscipőjét és elégtételt követeltek. Bár a gonosz isten nem szántszándékkal gyilkolt, a dühös hozzátartózók a cipőért és a Gungnir dárdáért óriási "vidraváltságdíjat", rengeteg aranyat követeltek. Odin - akit nagyon kellemetlenül érintett és bosszantott is ez a fordulat -  elküldte Loket a Sötét Elfek  birodalmába, hogy szerezze meg a kért váltságdíjat.
Amint megérkezett a gnómok különös földjére, Loke  - hogy éhségét csillapítsa - zsákmányul ejtettt egy csillogó pikkelyű lazacot. Csakhogy ez a hal sem volt más, mint egy másik törpe,  Andvari. Lazac alakját öltötte , mert kedve támadt úszkálni a hűs folyóban. Andvari a törpék között a legóvatosabb hírében állt, most mégis a ravasz isten hálójába került. Loke azonnal rájött mekkora hasznot húzhat rendkívüli fogásából. Megvan a váltságdíj!
- Szabadon engedlek - ígérte a törpének -, de annak ára van...... Adj nekem annyi aranyat, amennyit elbírok.
Szorult helyzetében Andvari ráállt az alkura. Elvezette a sziklák mélyére rejtett kincshez és - más választása  nem lévén -  az összeset  eléje terítette. Azaz majdnem  mindet. Közben megpróbált elrejteni egy módfelett becses darabot........ egy varázsgyűrűt. Ám Loke figyelmét nem kerülte el Andvari mesterkedése és erősebb lévén kitépte kezéből az ékszert. A megalázott törpe hiába  kiabált dühösen utána, hiába bizonygatta, hogy balszerencse kiséri  a gyűrűt és aki nek csak birtokába kerül, mind rossz véget ér. Az ármánykodás istene  gúnyos  vállrándítással  rázta le magáról, úgysem marad az övé.
A termédek arannyal visszatért a varázslóhoz és a kovácstörpékhez, ahol Odin már türelmetlenül várta.  A váltságdíj - közte a megátkozott gyűrű -  fejében az istenek visszakapták a lándzsát és a cipőt. Csak tekintélyükön esett csorba.

Fafnir

Alig néhányszor cserélt helyet az égboton a Nap, a Holddal. Hreidmar varázsló fiai között viszály tört ki. Mindegyikük magáénak akarta tudni a kincseket és a gyűrűt, hát ölre mentek érte. Nem sejtették, hogy vesztükbe rohannak. A káprázatos ékszerek látványa az eszüket vette. Végül  Fafnir negölte apját, Hreidmart. Vérrel szennyezve be a csillogó aranyat és így kaparintotta meg az áhított zsákmányt. Kihalt, szélfútta vidékre vonult el kincseivel. Ember nem járta sivatagba rejtette el, ő maga pedig sárkánnyá változott, éjjel-nappal őrizte Andvari gyűrűjét.


.

Norvégia az én szememmel.........(28)

.

Fenris csapdába esik


Fenris farkas, a mindenség telhetetlen szörnyetege régóta nyugtalanította az isteneket. A kegyetlen ragadozót - miként Hlet, az alvilág úrnőjét és Jörmungandot, a Világkígyót - Angrboda óriásasszony szülte és Loke nemzette. A gaz vadállat mindent felfalt, ami az útjába került. Felső állkapcsával elérte az eget, az alsóval pedig a földet. Fenekelen bendője sosem telt meg. A jóslat szerint a démoni erők a világ vesztére törnek és az alvilág seregeit Fenris fogja Azgård ellen vezényelni.
A istenek nem akarták elpusztítani a fenevadat, nehogy bűn szennyezze be uralkodásukat. úgy döntöttek, elég, ha láncra verik. A farkas engedelmesen túrte, hogy nyakára tegyék a vastag acélbilincset, aztá megfeszítette roppant izmait és köteléke mint a vékony cérnaszál szakadt darabokra.
A farkas kajánul pislogott gonosz szemével a világ tanácstalan uraira.
- Pusztítsuk el! - bömbölte Tor, a rőtszakállú isten. Rettegett harci kalapávsával a fenevad orra előtt hadonászott, tehetetlen dühében. Az ősz szakállú Odin, a bölcsesség atyja töprengő arccal meredt a villámisten fegyverére.
- Jó ötletet adtál - nézett a zavarában rögvest lecsendesedő Torra. Miként bűvös erejű fegyvereinket, úgy Fenris béklyóját is a dvergekkel, a törpe kovácsokkal fogjuk elkészíttettni. Csak ők képesek olyan láncot kováxsolni, amilyet a fenevad nem tud széttépni.
Az istenek küldöttséget menesztettek a fémek mesterihez. A törpék csodálkozva hallgatták a mindeség urainak szokatlan kívánságát.
- Majd meglátjuk, teljesíteni tudjuk-e kéréseteket - tért ki a határozott felelet elől a kovácsok mestere.
S harmadnapra a vén, cserzett bőrű törpe megjelent az istenek színe előtt. Nyugodtan, minden alázat nélkül kotorászott tarisznyájában és lassan előhúzott egy légiesen könnyű, selymes puhaságú, hosszú szalagot.
- Szép, mint minden amit készítettek! Egy istennő ruháján biztosan jól mutatna. De elég a tréfából! Hol az igazi? - mosolyogtak az istenek.
A kovács elégedetten kuncogott. - Nincs másik. Ám, ha kételkedtek, csak rajta!  Próbáljátok meg elszakítani!
Az istenek sorra nekiveselkedtek. Előbb csak óvatosan, mert olyan gyengének tűnt. Aztán egyre hitetlenkedőbb arccal. S mikor Odin és Tor együttes erővel sem tudta eltépni, Tyr kardjával a feszülő kötlre sújtott.
- Ez lehetetlen! - hördültek fel az istenek. - Hogyan csináltátok?
- Hogy miből, nos azt elárulhatom. Nem kellett más, csak medve ina, madarak nyála, helyek lába, macskalépték nesze, asszony szakálla és halak sóhaja. Ám a hogyan, az maradjon a mi titkunk! - felelt az öreg dverg.
Az utóbbi időben a gonosz farkas egyre bizalmatlanabbá vált. Nem látszott könnyű feladatnak rávenni, hogy ismét engedje megkötözni magát. Az istenek úgy tettek, mintha játékos viadalra hívnák ki félelmetes ellenfelüket.
- Nézd ezt a szalagot! - kezdte Odin. -Egyikünk sem tudta elszakitani. Tor azt állitja, hogy te sem tudod.
- Mit árthatna neke ez a vékonyka holmi? - incselkedtek vele a többiek is.
- Nem bánom - morogta sötéten az óriásfarkas, tegyünk próbát. De csak egy feltétellel, ha valaki közületek az állkapcsom között tartja a kezét, amig rajtam lesz a kötelék.
Az istenek zavartan pislogtak egymásra. Egyiküknek sem akaródzott kockáztatni a fél karját. Úgy tünt, az agyafúrt fenevad ismét kifog rajtuk.
Ekkor a háttérből csendesen előlépett Ty, s kezét Fenris pokoltüzű szájába dugta. A többiek gyorsan megkötözték a vadállatot. A fenevad erejét megfeszítve, egyre dühösebben próbált szabadulni kötelékéből, de mozdulni sem tudott.

Ty és Fenris

 Az istenek - látván, hogy cselvetésük sikerült - felszabadultan nevetgéltek, gúnyolták, heccelték a csapdába esett vadállatot. Csak Ty állt ott mellette méltóságteljesen, nyugodtan. Fenris lassan összeszorította állkapcsát, de az isten egyetlen mozdulattal sem kisérelte meg  elrántani a karját. Erre őrjöngve átharapta a bátor hadisten csuklóját.
Az istennők varázsbalzsammal beforrasztották sebét, de a jog és igazság istenének csonka karja egész életében az adott szó szentségét hirdette.


.

Norvégia az én szememmel..........(27 )

.

Midgard kígyója

Midgard kígyója

Erik drakkarja szélsebesen száguldott a háborgó tengeren, vtroláját tépte, szaggatta a szél. A fiatal kapitány végső erőfeszítéssel igyekezett szélirányba kormányozni a hánykolódó hajót, emberei görcsösen markolták az evezőket. Nem tudhatták, mikor csillapodik Ran istennő olthatatlannak tűnő bosszúszomja és felhagy-e üldözésükkel valaha. Csak érezték, erejük fogytán. De mintha csendesedne a vihar..... a láthatár szélén a Nap néhány halovány sugara tört át a sötét fellegeken. A hajósok új erőre kapva kapaszkodtak az evezőkbe és ahogy lassan kitisztult az ég, a még tajtékos hullámokon valósággal repült a vikingek hajója.
Néhány nap múltán lakatlan szigeten kötöttek ki. A magas szírtek oltalmában meghúzódó kék vizű öböl bőségesen ellátta őket élelemmel. Tüzet gyújtottak és jóízűen lakmároztak. Még az útra szánt maradék fókahúst is megették Csapra verték az utolsó sörös hordót és a tűz fényénél a hazatérésről álmodoztak.
Egy szó nem sok, annyi sem esett közöttük a még hátralévő út veszedelmeiről. Örültek, hogy megszabadultak a hullámistennők és a vad Ran karmai közül. Pedig mindannyian tudták a legfélelmetesebb akadály még előttük áll. Talán babonából, talán félszből, de egyikük sem mondta ki fennhangon a mindnyájukat izgalomban tartó kérdést, vajon találkoznak-e a Világkigyóval?
Bizonyosan, töprengett magába Erik. A szörnyeteg az óceánok mélyén lakozik és olyan hosszú, hogy körbeéri a Földet. Erik tudta: A Föld kerek és lapos..........mint egy tányér és körös-körül vad óceánok övezik. Márpedig az ifjú kapitány társaival éppen a világ végéről, Grönlandról tért vissza. Így biztosra vehette, hogy nem térhet ki a találkozás elől. Vajon most hol bujkálhat a szörny? Talán alszik? Vagy már ellenük fenekedik?
A következő reggelen - a kedvező szelet kihasználva - a drakkar kifutott a nyílt tengerre. A pihenés nem csupán erejüket, de önbizalmukat is visszaadta a hajósoknak. Azért csak csendesen beszélgettek. Mit lehet tudni, hol ólálkodik Ran, s merre járnak a hullámistennők?
Az alig fodrozódó víztükör, a Nap káprázatos ragyogása reménységgel töltötte el a vizek vándorait. A tenger békésen ringatta a hajót. A ragyogó napkorong már lefelé haladt égi pályáján, amikor mintha valami megjelent volna a láthatár szélén. Aztán eltünt. A tenger újra nyugodtan hullámzott.
- Képzelődtem - mormolta maga elé Erik.
Ám percek múltán ismét feltűnt az a "valami", csak sokkal közelebb és hatalmas volt............ Fojtott csend telepedett a drakkarra. A Világkígyó!

Hirtelen óriási víztömeg tört a magasba, roppant zuhatagként árasztva el a fedélzetet, s a néhány pillanattal korábban még sima víztükör helyén rettenetes mélység tátongott. E hullámvölgyből iszonyatos rém bukkant elő: Jörmungand, a Midgard kígyója. Dühösen fújtatatva közeledett.
A drakkar már nem tudott kitérni a tekergőző szörnyeteg útjából. A hajósok tudták, ez a vég. S tudták azt is, hogy életüket nem adják olcsón.
Erik még emlékezett apja tanítására: ilyenkor csupán egyetlen lehetőség marad. Igyekezzen a bárkát egy helyben tartani, lassan fordítsa körbe, s várja meg, mig a szörny elcsendesedik, netán elalszik. És akkor próbáljon gyorsan átsiklani fölötte.
A kapitány éppen ki akarta adni a parancsot - kormányt balra! - mikor újabb roppant víztömeg zúdult a hajóra. A hátborzongató  rém ott tornyosodott fölöttük. Még néhány láb és izzé-porrá zúzza a drakkart.
Már semmit sem tehettek. Erik túlkiabálta az iszonyú morajlást:
-Mindenki mentse az életét! Kapaszkodjatok a kötélekbe vagy a hajó oldalába!
A bárkát, mint valami játékszert emelte magasba a szökőár, ott himbálódzott egy pillanatig a semmiben, majd teljes súlyával visszazuhant egy hullámvölgybe................ szerencsére a kígyó mögé.
Éltek. Kezük az evezőt markolta, s úgy húzták, mint addig még soha. Másodszor sem hagyta el őket a szerencse. Segítségükre sietett Njörd, a tengerek istene: kedvező szelet küldött, amely Izland partjai felé hajtotta a sok hányattatáson keresztülment drakkart. A tengeröbölben megbúvó apró falucska apraja-nagyja méltán ünnepelhette a Nagy Óceánon átkelt bátor viking hajósokat.

Njörd a tengerek istene

.

Norvégia az én szememmel..........(26 )

.

Ágir a tengerek óriása

A vad Rán kudarca


A tengerek óriása, Ágir az óceán homályába vesző szirtjei között élt káprázatos palotájában. Csak ő tudta, milyen végtelen a vizek mélyének gazdagsága. Szerette a pompát, a csillogást, az ízletes ételeket és a tüzes italokat. S mivel nem tűnt kedvére valónak háborúzni az istenekkel, gyakran látta vendégül őket. Asszonyt is az istennők közül választott, a vad Ránt, ki nagy kedvét lelte a vizek magányos utazóinak háborgatásában.  Gyakran örvendeztette meg férjét az emberektől elragadott színültig telt pénzesládákkal, remek mívű fegyverekkel vagy a vikingek mesterien épített hajóival.
De Ágir legtbb gyönyörűségét mégiscsak kilenc leányában, az ifjú istennőkben lelte és ha látogatója érkezett, büszkén mutatta be vendégének mindahányat.
Njörd, a tengerek istene valahányszor Ágir óriásnál járt, nem mulasztotta el hódolatát kifejezni a hajadonok szépsége előtt. A bőbeszédű isten ilyenkor kihasználta az alkalmat arra is, hogy panaszkodjon egy keveset feleségére, Szkádira.
- Tudod - mesélte Ágirnek , rengeteget veszekszünk, mert Szkádi gyűlöli a tengert. Ez mégiscsak sértő rám, a vizek istenére nézve. Eszelősen bizonygatja, hogy a sirályok rikoltozása elűzi szeméről az álmot. Arra meg csak legyint, ha én  ellenvetésül a zord helyek fehér farkasainak üvöltését tartom elviselhetetlennek. Roppant nehezen tudtunk egyezségre jutni. Azóta kilenc napot noutunbéli kastélyunkban töltünk a tengeren, kilenc napot pedig Szkádi megboldogult apja, Tjászi  óriás birtokán vendégeskedünk Trymheimben, a hófödte hegyek között.
Az óriás sajnálkozott barátja sanyarú sorsán és megértően bólogatott Njörd szóáradata közben. Titkon jót mulatott rajta, elégedetten gondolva saját szerencséd választására, a fergeteges szelek asszonyára, Ránra.
Eközben a vad Rán a Fekete Sziklák között rejtőzködött. Izland szerte rettegték a hajósok e zátonyokkal tűzdelt, keskeny tengerszorost. Az istennő néha mélyen alámerült a habokban, máskor tajtékká változva rohant a hullámok hátán és láthatatlanul leste áldozatait. Mindig keze ügyében tartotta hatalmas hálóját....
Most nem kellett sokáig tétlenül várakoznia. A láthatár szélén egy drakkar halvány körvonalai bontakoztak ki a derengő napsütésben. Imbolyogva bukdácsolt a hullámokon, mintha mély álmában a legénység a vakszerencsére bízta volna a bárkát. Hosszú száműzetéséből Vörös Erik tért vissza társaival Grönland jeges földjéről. Egy álló hétig küszködtek a rettenetes orkánnal, s mikor végre csendesedett a vihar, kimerülten rogytak le a drakkar hideg deszkáira. Maradék erejüket is felemésztette az elemekkel vívott közdelem.
A hajnal sápadt fényénél a fiatal kapitány a messzeséget fürkészte. Nem először szelte át a jeges tengereket, tán épp ezért gyanakodott. Apja, Rőtszakállú Harald  már akkor beavatta a hajózás rejtelmeibe, amikor Erik még járni sem tudott. Elmagyarázta, miként tájékozódjon a madarak röptéből, mit jelent az ég és a víz színének változása, s azt is, hogyan fedezheti fel még időben a hajós a felszín alatti sziklazátonyokat. Harald óva intette fiát a vad Rántól és kilenc lányától......
Abban a percben, mikor Erik az istennőre gondolt, Rán hatalmas hullámokat támasztott, oly erőset, hogy a drakkar iszonyú recsegés-ropogás közepette vágódott a szirtek közé. Rán diadalmas mosollyal jár nyúlt is hálója után... de nem számolt a fiatal kapitány lélekjelenlétével. Erik kis híján lesodorta a fedélzeten átcsapó roppant víztömeget. Csak az utolsó pillanatban sikerült belekapaszkodnia az egyik vitorlakötélbe, de azonnal talpra ugrott és az örjöngő tenger morajlását túlkiabálva már osztogatta a parancsokat. A legénység egy része csáklyákkal próbálta eltolni a veszélyesen ágaskodó sziláktól a bárkát, mások a vitorlát igyekeztek kifeszíteni, izmos karok ragadták meg az evezőket és a kormányrudat és a drakkar lassan lecsúszott a gyilkos szilákról.

Rán hitetlenkedve bámulta a távolodó hajót. Ám kudarca fokozta csak a dühét.
- Ami nem megy erőnek erejével, sikerül majd szépszerével - mosolygott elillanó zsákmánya után sötéten.
Kilenc lánya a drakkar köré gyűlt és csábos táncával énekével csalogatni kezdte a hajósokat. Erik rémülten kérte embereit, oda ne hallgassanak, oda ne nézzenek! Ő tudta, ha csak egy pillantást vet bárki a gyönyörű hajadonokra többé nem tud ellenállni az istennők vakító szépségének és valamennyien a tenger mélyén végzik.
A hajósok behunyták szemüket és oly elkeseredetten daloltak, hogy túlharsogták a szirének énekét. Lábukat megfeszítették és minden erejükkel húzták az evezőt. Nem láttak, nem hallottak, csak eveztek.
A hullámistennők hiúságukban mélyen megsebezve, ezúttal zsákmány nélkül tértek haza.

Vikinghajók - szikla rajzok

.

Norvégia az én szememmel..........(25 )

.

Yggdrasil

A világ tengelye

A világ tengelye egy hatalmas kőrisfa az Yggdrasil.  Gyökerei alatt, a fold mélyén gonosz erők uralkodtak, de törzse biztos támaszául szolgált az emberek lakta középső világnak., Mitgardnak. Égbe szökő ágai a Napot és a Holdat súrolják (itt épült fel Asgådrd, az istenek lakhelye). A földet, melyek közepén a roppant fakolosszus magasodott, háborgó tengerek fogták körbe.
A világfa három legvastagabb gyökere a Föld szívéig nyúlt. Az első messze elkerülte a mélység azon sötét zugait, ahol a démoni erők uralkodtak. Mellette csörgedezett az Urd-forrás, melyet a nornák őriztek. A három istennő - Urd (a sors), Verdande (a születés) és Skuld (a kötelesség) úrasszonya - fáradhatatlanul fonta a Sors fonalát. Ha egy szál elszakadt, véget ért egy ember élet. Urd, a legidősebb norna nap , mint nap vizet merített a forrásból és meglocsolta az égbe nyúló fa rövét. Bár az Yggdraszil gyökereit Nidhogg sárkány és a kígyók rágták, lombját rénszarvasok harapdálták, az éltető forrás vize mégis megóvta a kiszáradástól.
A másik gyökér, Undgard veszélyes, durva óriásaihoz vezetett és közelében fakadt a bölcsesség forrása. Mimir óriás éberen vigyázta a titkok mézédes vizét, örökre magába zárta Odin tudásért áldozott szemét. 
A harmadik mentén Nilfheimbe, a holtak országába lehetett eljutni. Istennőjük egyike volt a mindenség három szörnyetegének, kiket Loke nemzett. A félig kék, félig hússzínű görnyedt hátú Hel őrjöngve száguldott föl-alá az árnyak birodalmának nyirkos termein. A világ e zord táján született Hvelgermir, az zubogó üst. hogy táplálja a földeket behálózó patakokat s folyókat

Vedrfolnir

A világkőris csúcsán a bölcs sas fészkelt társával, Vedrfolnirrel, a hidegtől kékre vált sólyommal.  

Ratatosk

Az éles szemű, hatalmas madár és az alattomos Nidhogg sárkány szópárbaját a fa törzsén futkározó, villámgyors mókus, Ratatosk közvetítette, aki boldogan vitte-hozta az üzeneteteket az istenek és a lenti világok között.A megtörhetetlen erejű Yggdrasil legádázabb ellensége, a Világkígyó éjt, nappallá téve rágta., cibálta a kőris gyökereit. Valahányszor nekifogott, mindig pusztító földrengéseket okozott. Ám ilyenkor a bölcs sas kiterjesztett szárnyakkal aláereszkedett a mélybe, csörébe kapva a szörnyeteget felszállt vele és messzire hajította.


Yggdrasil elpusztíthatatlan volt..............

.

Norvégia az én szememmel..........(24 )

.

Odin

Odin, a bölcs és harcos

Készen állt hát Åsgård, elérhetetlenül távol az óriások kietlen, sivár birodalmától, Utgårdtól és az istenek sorra elfoglalhatták palotáikat. Az ifjú Baldr istené lett Breidablik, ahol nem volt helye kicsapongásnak, Trondheimet vette birtokba az óriásokkal örökösen harcban álló villámisten, Tor, míg Heimdal, a legfényesebb isten Himinbjörgöt, az égi hajlék kapujánál épült erődítményt választotta.

Odin és Szleipnir

Kis idő múltán a formás kanca, amely elcsábította Szvadilfarit - és aki nem volt más,mint Loke isten - szemrevaló csikót hozott a világra. A nyolclábú paripa villámnál sebesebben suhant a tengereken, könnyedén száguldott a hegyeken, amiért is az istenektől a Szleipnir nevet kapta. Odin hátasa, elválaszthatatlan társa lett.
A szálfatermetű isten pompás harci ménjén bejárta a világot, gyakran álruhát öltött, észrevétlenül járt-kelt az emberek között, s ha kellett, megleckéztette az isteneket.
Az örökös vándort, minden titkok tudóját elsősorban mégis a háború és a hadak isteneként tisztelték. Egyik kezében villámszóró dárdájával, a soha célt nem tévesztő Gungnirrel, másikban félelmetesen szikrázó kardjával a legvéresebb harcok forgatagából is győztesen került ki. Aranyszarvakban végződő sisakja és a derekát átfogó öv roppant csatja megsokszorozta erejét. Csatáiba elkísérték vérszomjas farkasai, Geri, az "éhes" és Freki, a "falánk", s nyomában repültek a valkűrök. E bájos, ifjú szüzek győzelmet és vereséget osztottak a háborúban. Amelyik harcos előtt az ádáz viadal közepette megjelentek, az tudhatta, hogy utolsó küzdelmét vivja, Az elesetteket kézen fogva vezették Valhallba, a bátor halált halt vitézek paradicsomába.
Odin - megfáradva az örökös csatározásoktól vagy a hosszú, viszontagságos utazásoktól -  gyakran megpihent
Åsgårdban. Ilyenkor palotája, Valaskjalv káprázatos, ezüstfedelű csarnokának közepén álló, magas trjónján, Lidskjalvon ült és harcosai társaságában múlatatta az időt.A finom ételeket és italokat a valkűrök szolgálták fel nekik.Odin soha egy falatot nem evett, az ételt a lábainál heverő farkasainak adta. Két fekete hollója  - Hugin a "gondolkodó" és  Munin az "emlékező" - nap, mint nap körbe repülte a Földet. Alkonyatkor aztán a hűséges madarak visszatértek, az isten vállaira telepedtek és elmesélték a látottakat. Amikor a vikingek megpillantottak egy-egy hollót, sosem tudhatták, hogy nem Odin követe jelent-e meg előttük.
A mindenek atyja, aki a költészet páratlan művelőjének hírében állt, roppant népszerű volt az istennők körében. Sorra csábította el  Åsgård legszebb leányait, de rajongtak érte az óriások asszonyai is. Idővel feleségül vette Frigget, a házasság és a családi tűzhely istennőjét, ám még ezután is számtalan kalandba keveredett, nem csekély családi bonyodalmat okozva az istenek között.
Odin ideje legjavában a bölcsesség megszerzésén fáradozott. Halált megvető bátorsággal önmagát dobta áldozatul a tudás kedvéért. Saját kopjájával döfte át testét, s kilenc napig függött az Yggraszil világfán. Szomját nagyapja, Böltörn óriás oltotta a szent mézzel.és végül megkapta tőle a bölcsességet jelentő mágkus jeleket, a rúnákat.
Ezernyi veszéllyel szállt szembe, démoni erőkkel küzdött, míg eljutott Hel, a sötét lelkek birodalmába, hogy halálos, mély álmából felébressze a mindent tudó jósnőt és kifaggassa az istenek sorsáról.
Amikor ivott az Yggraszil tövében eredő bölcsességforrásból, a fél szemét áldozta, hogy megszerezze a tudást. A forrás elnyelte az isten szemét és ezáltal vált Odinnak, a bölcsesség istenének szeme minden bölcsesség forrásává.

.

Elállt a hóesés egyenlőre...........

.

Játszótér

Ennyi hó lett mára és egypár kép róla....

Na, kitudja a márkájukat?

.

Könnyű lenne felmászni a cseresznye fára.....

Délután fel kell menni és letakarítani

A kert

.

Ömlik a hó............

.

Fél órája készült(19:00)

Tegnap délután óta szakad a hó és azt igérték holnap estig fog. Kb. 40 cm havat igértek, de szerintem már most sincs messze ettől  amennyi  frissen esett .
Mircike meg kihasználja, hogy fa alatt aludjon, amig áll a karácsonyfa:

.

Norvégia az én szememmel..........(23 )

.

Yggdrasil

Az istenek égi hajléka

Åsgård

Az isteneket bosszantotta és nyugtalanította az óriások zaklatásai, büszkeségüket sértette a legyőzöttek acsarkodása. Hiába fogadta barátjául Odin Mimírt, az Yggdraszil  világfa tövében fakadó bölcsességforrás titokzatos urát és hiába látogattak el Égír, a tengeri óriás lakomájára, a békétlenkedő démonok alattomos támadásainak hevessége mit sem lankadt. A világ urai nem tehettek mást, hozzáfogtak égi lakhelyük felépítéséhez. A bölcsesség  mindenható urának, Odinnak a fejében fogant a gigantikus terv. Åsgård bevehetetlen várában háboríthatatlanul élhetnek majd. 

Ám az isteneknek nem nagyon fűlt a foga a fáradságos munkához. Úgy döntöttek, hogy inkább egy óriást fogadnak fel építőmesternek. Hamar-ban rátaláltak a legmegfelelőbb mesterre, de a rendkívüli munkáért nem mindennapi fizettséget kért.

- Akaratotok szerint felépítem nektek az istenek városát, ha cserébe nekem adjátok a Napot, a Holdat és .......a gyönyörű Freyját.

Az istenek alig akartak hinni a fülüknek, döbbenten meredtek Hamarra. 

-Égbekiáltó! - Háborogtak valamennyien. - Még hogy Freyját, a szépség, a szerelem és a termékenység istennőjét?

Odin zavartan hallgatott. 

Aztán meghányták - vetették a dolgot és még mielőtt Odin hollói, Hugin és Munin  visszatértek volna napi útjukról, készen álltak a válasszal:

- Legyen kívánságod szerint - mondták a démonok építőmesterének, ám nekünk is vannak kikötéseink:

másfél év alatt készüljön el a vár az összes tornyával, álljanak a paloták, s közöttük a legnagyobbnak,  Valaszkjalfnak, ezüstből legyen a fedele.  Az építkezésben sem óriások, sem emberek nem segédkezhetnek. Az óriás, az istenek legnagyobb meglepetésére, mit sem törődve a teljesíthetetlennek tűnő  feltételekkel, habozás nélkül bólintott és másnap már faragta is a hatalmas kősziklákat. Ida-mezőn -ahol  Åsgård falai egyre magasabban álltak - rövidesen hatalmas rakásokban állt a távoli erdőségekből származó durva rönkfa. És nem tudni hogyan,  de napról, napra nőttek e beépítésre váró sziklahalmok is. A pallér vésője alatt szikráztak a kövek, szekercéjével csodálatos gerendázatot csinált. Égett a keze alatt a munka.

Az istenek eleinte elégedetten szemlélték a semmiből egyre nagyobbra növő városukat, ám ahogy az építkezés haladt, egyre borúsabban mászkáltak a félkész paloták között. Egyre azon törték a fejüket, vajon milyen úton-módon juthatnak ily könnyedén Åsgårdba a roppant súlyos kőtömbök és a hatalmas fatörzsek. 

- Mindenáron rá kell jönnünk az óriás titkára. Olyan gyorsan halad a munka, hogy még mielőtt a határidő lejárna, elkészül az építkezéssel. Pedig semmiképp sem lehet az övé a szépséges istennő, Freyja!

Az esti szürkületben elrejtőztek az épülő paloták közelében. Nem sokáig kellett várakozniuk. Rövidesen szilaj paripa körvonalai bontakoztak kis a félhomályból,  Szvandiílfari, a varázserejű mén könnyedén vontatta súlyos terhét, az egymáshoz kötözött szálfákat. Az óriás megveregette a ló nyakát, majd újra útjára bocsájtotta. A paripa a következő éjszakákon is rendre megjelent és hordta az építőanyagot az óriásnak, vagy segített az irdatlan kőtömböket a helyükre emelni.

Három nappal a kitűzött határidő előtt már csupán Åsgård kapujának helyén tátongott hatalmas rés. Az óriás akár egy éjszaka alatt elkészülhet vele, ha Szvadilfari időben megérkezik a gerendákkal. Az istenek megrémültek. Ám hiába tanácskoztak egy álló napig, megoldást nem találtak.

- Még hogy odaadjuk a Napot, a Holdat és szépséges Freyját! Ezt nem hagyhatjuk! őrjöngött Loke  tehetetlen dühében. Miután nem volt semmi ötletük, társai rábízták, hogy tegyen, ahogy jónak látja.....

A ravasz isten cselhez folyamodott. 

A következő éjszakán tüzes kanca jelent meg az óriás lova előtt. Szvadilfari még sosem látott ilyen gyönyörűt! Megfeledkezve kötelességéről eltépte istrángját, sorsára hagyta a szálfákkal megrakott szekerét és őrültt iramban vágtatott a szépséges kanca nyomában. Az elbűvölt ló csak három nap múltán tért vissza.... Későn.

Segítsége nélkül  az építőmester nem tudta helyükre tenni az utolsó köveket. A félig kész kapu is ott hevert még a bejáratot őrző tornyok előtt. Åsgård csaknem teljesen elkészült.............. de az idő lejárt.

Az óriás megértette, hogy az istenek rútul rászedték és nem fogják betartani ígéretüket. Rettentő haragra gyúlt:

- Adjátok ide, ami jár nekem! - bömbölte. Enyém a szépséges istennő!

- Már hogyan kaphatnád meg Freyját? - utasította vissza Odin hűvösen, hiszen nem készültél el .

Az óriás fékezhetetlen haragjában törni-zúzni kezdett. Ha már nem kaphatja meg áhított kincsét, akkor az isteneknek se legyen lakhelye.... Ám fergeteges erővel zúdult koponyájára Mjølnír, Tor villámisten harci kalapácsa, örökre elnémítva , eljövendő lakhelyük minden titkának egyedüli ismerőjét.

Tor

.