 |
| Odin |
Odin, a bölcs és harcos
Készen állt hát Åsgård, elérhetetlenül távol az óriások kietlen, sivár birodalmától, Utgårdtól és az istenek sorra elfoglalhatták palotáikat. Az ifjú Baldr istené lett Breidablik, ahol nem volt helye kicsapongásnak, Trondheimet vette birtokba az óriásokkal örökösen harcban álló villámisten, Tor, míg Heimdal, a legfényesebb isten Himinbjörgöt, az égi hajlék kapujánál épült erődítményt választotta.
 |
| Odin és Szleipnir |
Kis idő múltán a formás kanca, amely elcsábította Szvadilfarit - és aki nem volt más,mint Loke isten - szemrevaló csikót hozott a világra. A nyolclábú paripa villámnál sebesebben suhant a tengereken, könnyedén száguldott a hegyeken, amiért is az istenektől a Szleipnir nevet kapta. Odin hátasa, elválaszthatatlan társa lett.
A szálfatermetű isten pompás harci ménjén bejárta a világot, gyakran álruhát öltött, észrevétlenül járt-kelt az emberek között, s ha kellett, megleckéztette az isteneket.
Az örökös vándort, minden titkok tudóját elsősorban mégis a háború és a hadak isteneként tisztelték. Egyik kezében villámszóró dárdájával, a soha célt nem tévesztő Gungnirrel, másikban félelmetesen szikrázó kardjával a legvéresebb harcok forgatagából is győztesen került ki. Aranyszarvakban végződő sisakja és a derekát átfogó öv roppant csatja megsokszorozta erejét. Csatáiba elkísérték vérszomjas farkasai, Geri, az "éhes" és Freki, a "falánk", s nyomában repültek a valkűrök. E bájos, ifjú szüzek győzelmet és vereséget osztottak a háborúban. Amelyik harcos előtt az ádáz viadal közepette megjelentek, az tudhatta, hogy utolsó küzdelmét vivja, Az elesetteket kézen fogva vezették Valhallba, a bátor halált halt vitézek paradicsomába.
Odin - megfáradva az örökös csatározásoktól vagy a hosszú, viszontagságos utazásoktól - gyakran megpihent
Åsgårdban. Ilyenkor palotája, Valaskjalv káprázatos, ezüstfedelű csarnokának közepén álló, magas trjónján, Lidskjalvon ült és harcosai társaságában múlatatta az időt.A finom ételeket és italokat a valkűrök szolgálták fel nekik.Odin soha egy falatot nem evett, az ételt a lábainál heverő farkasainak adta. Két fekete hollója - Hugin a "gondolkodó" és Munin az "emlékező" - nap, mint nap körbe repülte a Földet. Alkonyatkor aztán a hűséges madarak visszatértek, az isten vállaira telepedtek és elmesélték a látottakat. Amikor a vikingek megpillantottak egy-egy hollót, sosem tudhatták, hogy nem Odin követe jelent-e meg előttük.
A mindenek atyja, aki a költészet páratlan művelőjének hírében állt, roppant népszerű volt az istennők körében. Sorra csábította el Åsgård legszebb leányait, de rajongtak érte az óriások asszonyai is. Idővel feleségül vette Frigget, a házasság és a családi tűzhely istennőjét, ám még ezután is számtalan kalandba keveredett, nem csekély családi bonyodalmat okozva az istenek között.
Odin ideje legjavában a bölcsesség megszerzésén fáradozott. Halált megvető bátorsággal önmagát dobta áldozatul a tudás kedvéért. Saját kopjájával döfte át testét, s kilenc napig függött az Yggraszil világfán. Szomját nagyapja, Böltörn óriás oltotta a szent mézzel.és végül megkapta tőle a bölcsességet jelentő mágkus jeleket, a rúnákat.
Ezernyi veszéllyel szállt szembe, démoni erőkkel küzdött, míg eljutott Hel, a sötét lelkek birodalmába, hogy halálos, mély álmából felébressze a mindent tudó jósnőt és kifaggassa az istenek sorsáról.
Amikor ivott az Yggraszil tövében eredő bölcsességforrásból, a fél szemét áldozta, hogy megszerezze a tudást. A forrás elnyelte az isten szemét és ezáltal vált Odinnak, a bölcsesség istenének szeme minden bölcsesség forrásává.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése