2011. január 2., vasárnap

Norvégia az én szememmel..........(22 )

.


Karácsonykor jutott eszembe, hogy írok az norvég (norrøn) mondavilágról, a legendákról, hiszen nálunk a"Julinisse" jön, adventtől karácsonyig a kék és a piros nissék történetéről szólnak a mesék.

A világ teremtése

Réges-régen, még az idők kezdete előtt a sötétség és a fagy birodalma viaskodott a forróságot lihegő világgal. Vad szelek űzték a féktelenül kavargó hóförgetegeket, mindent belepett a dér és a zúzmara, észak jégpáncélján sűrűn záporoztak dél tüzes szikrái. Mígnem egyszer a küzdelem hevében meghasadt egy hallatlan méretű jégtömb. Ott, ahol a repedés különös vonala húzódott a lassan olvadozó jégből megformálódott az első élőlény: Ymír, az óriás. Hónalja izzadni kezdett, s verítékéből születtek a déróriások. Zúzmarából kelt életre Audhumla, az óriástehén, hogy tejével táplálja Ymírt. Nem léteztek még se istenek, se emberek, a mindenséget jötunok, azaz óriások lakták.
Odin, Vilje és Vé
Egy napon Audhumla a szokás szerint reggelijét fogyasztotta - dérlepte, sós sziklákat nyalogatott -, amikor a tehén leheletének párájától felmelegedett kőtömbből kiemelkedett Buri, az istenek ősatyja. Az ő fia, Bur vette feleségül Böltorn nevű óriás lányát, s nászukból születtek az első istenek: Odin, Vilje és . A fivéreknek csöppet sem volt ínyére a kietlen , zord pusztaság. Tétovázás nélkül Ymírt és tetemét elhelyezve a végtelen térben, megteremtették Midgardot, a Középső Világot. Az óriás húsából lett a föld, a véréből a tenger, csontjaiból a hegyek, koponyájából az égbolt, hajából az erdők, szempilláiból pedig falakat vontak Midgard köré. Majd állatokkal népesítették be az erdőségeket és kezük nyomán rövidesen dús növényzet borította a nemrég még terméketlen dombokat, völgyeket. Végül egy kőris- és egy szilfa törzséből életre keltették az első emberpárt., Askr-t és Embla-t.
Ám az új világ nyugalma hamarosan vége ért. A jötunok bosszút szomjazva támadtak az istenekre, hosszú és könyörtelen háborút kényszeritve a világra. A harcban végül az istenek győztek és a legyőzött óriások csak távoli, zord vidékeken, vadonokban, kősivatagokban leltek menedéket.
A harcot mégsem adták fel, szüntelenül háborgatták az isteneket. Véget nem érő viszálykodásuktól visszhangzott a világ. A tűzdémonok a vulkánok mélyére vonultak vissza, és amikor csak tehették, tűzfolyamokkal árasztották el a békés vidékeket. A tenger démonai rettenetes viharokat támasztottak az óceánokon, míg a fagy birodalmában meghúzódó óriások, a jégdémonok, hóviharokat és jégesőket küldtek a földre.
Az istenek úgy határoztak, hogy felépitik a bevehetetlen égi lakhelyüket Azgardot, ahol biztonságban élhetnek és uralkodhatnak a mindenség felett.
A föld mélyén - ahova sosem jut el fény - kedves, félénk, de rút és megközelíthetetlen törpék laktak. Az istenek és az óriások hadakozása elöl menekültek a titokzatos sötétség országába, de nekik is meg kellett hajolniuk az istenek akarata előtt.  Vénséges öregkorukig éltek, mert nekik egy holdhónap annyi volt, mint az egyszerű halandóknak egy évszázad. Néhányuk talán még ma is őrzi Skandinávia kopár hegyei mélyén a mesés kincseket.
E torz kis lények, a dvergek -akik féltékenyen őrizték a hosszú életük szorgos munkájával összegyűjtött tudását - a tűz és a fémek, a kovácsmesterség minden titkának tudói voltak. Egyedül ők ismerték a módját, hogyan kell legyőzhetetlen fegyvereket kovácsolni, varázserejű ékszereket készíteni.
Az istenek oltalmukba vették a törpéket és igyekeztek a kedvükbe járni. Tőlük kapták a titokzatos ékszereket, köztük Freyja istennő nyakékét, Briszingamen-t. Az ő remekművük volt Odin rettegett erejű kardja és bűvös dárdája Gungnír is, ami sosem tévesztett célt. Ők építették a káprázatos, arannyal bevont hajót, amely dacolt a tengerek viharával és bátran szerte át a fenyegető hullámhegyeket és a tengeri démonok semmiféle ármánykodása sem tudta útirányától eltéríteni.

.

3 megjegyzés:

Vera írta...

Ez nagyon érdekes, remélem lesz folytatás...:)

Luca írta...

Igen, lesz.

ancsapancsa írta...

Nagyon jó!

Megjegyzés küldése