2011. január 31., hétfő

Norvégia az én szememmel.........(35)


.

Heimdall


A szivárványhíd őre


A világ urai szivárványhidat építettek, a Bifröst kötötte össze Asgård kapuját a földdel. Nehogy a szörnyek vagy az óriások meglephessék  békés pihenésében az isteneket. Egyikük, Heimdall, éjjel-nappal őrt állt a szivárványhíd lábánál. 
A fényesség istene tiszteletet parancsoló harcos volt. Délceg alakján, választékos öltözékén gyakran megakadt az istennők szeme. Aranyfogai ragyogóvá tették mosolyát. A törpék hajlékony, erős kardot kovácsoltak és hosszú dárdát készítettek neki, s övé volt a híres aranykürt, a Gjallarhorn, melynek hangja a világ legtávolabbi csücskéig elhallatszott. Ha csata tört ki, riadót fújt és az istenek bármerre csatangoltak is a világban, meghallották, s azonnal Asgård védelmére siettek.
Loke gyakran felkereste Heimdallt. Az álnok isten titkon azt forgatta fejében, miként tudná lerombolni az istenek hajlékát. Gyülölte a szivárványhíd őrét is, tervei megvalósításának legfőbb akadályozóját, de mindig nyájasan viselkedett vele.
- A barátom vagy. Kimondom hát nyíltan, őszintén felháborít, amiért az istenek legkiválóbbika kapuőrzéssel tölti az idejét. Tudod, hogy míg te egész nap itt állsz...... nem is tudom, el merjem-e árulni........ amíg te itt állsz esőben, hóban a többiek szórakoznak, esznek-isznak, mulatoznak....
- Így áskálódott, abban a reményben, talán sikerül összeugrasztania Heimdallt társaival. De az isten csak mosolygott a kétszínű Loke fecsegésén. Tudta a kötelességét, pedig nehezen viselte az őrködés egyhangúságát.
Szerencsére egy tarka tollú kakas, amellyel Heimdall a hosszú évek során összebarátkozott, megosztotta vele az unalmas órákat..... 
A szivárványhíd lábánál az égi hajlék bejáratát vaspántokkal megerősített erős kaput három retesz zárta. Asgårdba idegen nem tehette be a lábát.
Brisingament
Történt egyszer, hogy Heimdall rövid időre elhagyta őrhelyét. Loke - akit ármánykodásai miatt elkergettek az istenek - kapott az alkalmon, belopódzott a palotába, s ellopta Freyja istennő arany nyakékét, a Brisingament. Majd fehér fókává változott és a kincset a legtávolabbi, jéghideg tenger mélyére rejtette, egy szikla alá.
Sikerült csaknem mindenkit becsapnia, csakhogy megfeledkezett a sasszemű Heimdallról, aki a szivárványhíd csúcsáról mindent figyelemmel kísért, ami a világban és az óceánokon történt.  
A fény istene ragyogó sörényű, fáradhatatlan paripájára pattant és egyetlen ugrással az óceán partján termett. Ő is fóka alakját öltötte és a jeges hullámok közé vetette magát. Loke hol itt, hol ott kavarta fel a vizet, így próbálva megtéveszteni üldözőjét, de az a nyomában maradt. Végül a hullám verte sziklás parton folytatódott  a két hatalmas fóka küzdelme. Heimdall alaposan elpáholta Loket, aki kegyelemért esdekelt, de szíve mélyén bosszút esküdött. Ám az isten magához vette a nyakéket és immár ismét délceg vitézként villámsebesen visszanyargalt Asgårdba.
Az istenek hálákodtak a hős daliának, úgy döntöttek, ünnepséget rendeznek a tiszteletére, de Heimdall köszönettel visszautasította a meghívást. 
- Látjátok, egy percre sem hagyhatom őrizetlenül a kaput! 
Átnyújtotta Freyjának a nyakéket, aki csókkal fejezte ki háláját.
Heimdall tovább örködött...... egészen a végső csatáig

.

2 megjegyzés:

MARIKA írta...

Köszönöm a megjegyzést és a követést

Luca írta...

Nagyon szép dolgokat csinálsz.

Megjegyzés küldése