Norvégia az én szememmel.........(32)

.

Thor szekere

Vihar közeledett..... A kőrisfa levelei megremegtek, fojtogatóan párás levegő nehezedett a vidékre, tompa mennydörgés visszhangzott a távolból... Semmi kétség..... Viking-Harald jól ismerte e baljóslatú jeleket. Odakiáltott a fiának:
- Björn! Thor közeleg! Zár be az állatokat!
Már a fiatal Björn is látta, a tintakék égen szélsebesen robogott feléjük a bátor hadisten szekere. Igen, ez maga Thor, a vihar, a mennydörgé istene. Odin és Jörd, a Föld fia, aki apja nevéhez méltó, híres harcos.
Ha rossz kedve támadt, Thor az eget járta két kecskebak vontatta szekerén, kezében lóbálta elmaradhatatlan harci kalapácsát, a Mjöllnírt. Kecskéi - Tanngniostr és Tanngrisnir -, a "fogcsikorgatók" bőszülten raposták a gomoly fellegeket. Nyomukban mindig rettenetes orkán támadt.
Björn épp be tudott húzódni az istállóba, amikor égzengés rázta meg a vidéket. A félelemtől reszkető lovak szorosan összebújtak, ember és állat egyaránt csak abban r4eménykedhetett, a villámisten nem időz sokáig ezen a tájon.
A tagbaszakadt, vörös szakállú Thor mindig kész a harcra örök ellenségeivel, a szörnyekkel és az óriásokkal, de az embereket nem bántotta. Nem állt gonosz isten iírében, sőt a nők és a gyermekek oltalmazójának tartották. Björn tudta ezt, de eszébe véste apja tanítását, a villámisten akaratlanul is veszélyes lehet. Vihart támaszt, s ilyenkor pusztulás jár a nyomában. A legvadabb orkánt túlharsogó hangját, félelmetes nevetését hallván a legbátrabbaknak is inába szállt a bátorsága.
Thor az aranyhajú Szif istennőt vette feleségül, de házassága után is szívesen udvarolgatott az istennőknek, kivált a szépséges Freyjának csapta a szelet..... Nem vetette meg az asztal örömeit sem, szeretett iszogatni, különösen a sört kedvelte. Akárcsak Odin, ő is nagy lendülettel vetette magát a harcokba, mindig a legvadabb kavarodás kellős közepébe. Ha csatába készült, derekára kötötte varázsövét, melynnek hatalmas csatja megkettőzte erejét. Ha elhajította a törpék kovácsolta félelmetes varázsfegyverét, a Mjöllnírt, az villámsebesen szelte át a levegőt, halálra sújtotta az ellenséget, majd engedelmesen visszatért gazdájához. S Thor máris célba vehette következő ellenfelét. A bűvös kalapáccs számtalanszor eldöntötte a harc kimenetelét. Hiába voltak hatalmas számbeli fölényben, a villámisten megjelenése a harcmezőn félelmemmel töltötte el a szörnyeket és az óriásokat.
Miként az istenek általában, Thor is Azgårdban lakott ötszáznegyven teremből álló palotájában, Trodheimben. Végeérhetetlen vacsorákon itt látta vendégül barátait. De gyakran maga mögött hagyta az istenek égi hajlékát, s nekivágott a nagyvilágnak. Hogy ne ismerjék, mindig más és más alakot öltve kereste fel az embereket és az isteneket.

Loke és Szif

Nyílt jelleméből és jó természetéből fakadóan Thor nem óvakodott eléggé Loketól. Egy nyári éjszakán - Szif mély álmát kihasználva -  Loke lenyírta az istennő gyönyörű, aranyszőke haját. Thor reggel felesége kétségbeesett zokogására ébredt, aki könnyezve panaszolta el szégyenét. A villámisten azonnal tudta, honnan főj a szél. Tőrt vetett Lokenak, s addig kínozta, mig az be nem vallotta tetté és meg nem ígérte, jóváteszi bűnét. Csakhogy Szif haját nem lehetett visszaragasztani. Több évszaknak kellene eltelnie, míg az aranyhaj újra régi szépségében pompázhat. Loke rémülten felkereste hát a kovácstörpéket és Ívaldi fiaival egy éjszaka leforgása alatt csodálatos -az eredetivel pontosan egyező - aranyhajat készíttetett. Mikor másnap átadta a hajkoronát, az azon nyomban az istennő fejéhez nőtt, mintha igazi lenne. Szif megint csak könnyekben tört ki, de most az örömkönnyekben. Olyan szép, finomszálú, lágy esésű hajzuhataga lett, mint egyetlen más nőnek sem a világon. Csillogó aranyszínű hajtincseivel sok ellenséget szerzett a féltékeny istennők körében....... de Loke elnyerte Thor bocsánatát.

Szif

.