Norvégia az én szememmel.........(34)

.

Szkrimir és a "barlang"

Thor és a varázsló

Thor és Loke ismeretlen sűrűség legmélyén találta magát. Napszálltáig írtották a bozótot, de utat semerre se leltek. Végül  egy tisztásra jutottak, melynek szélén jókora üreg ásított. Gondolták, abban meghúzódnak éjszakára. Igazán furcsa barlang volt az. A tágas mélyedés végéből aprócska folyosók ágaztak ötfelé. A Holdat komor fellegek takarták, s az istenek hiába tapogatóztak a sötétben, nem tudták megállapítani, hova kerültek. Más választásuk nem maradt..... nyugovóra tértek. Talán éjfélre járhatott, mikor tompa morajlás kergette ki szemükből az álmot. Hiába füleltek azonban, a hang eredetét nem sikerült kideríteniük, s a fáradság elnyomta éberségüket.
Reggelre kelvén Thor hatalmasakat ásítva nézett körül. Ám rögvest felpattant, mikor észrevette, hogy a barlang száját, de még falait is vastag állatbőr takarja. Ahogy megpróbált a mélyedésből kimászni, rájött, a különös függöny nem más, mint egy jötun ruhájának a darabja. Az ő horkolása zavarhatta meg éjszaka az istenek álmát. Thor jobban szemügyre vette a barlangot és alaposan meglepődött, az óriás kesztyűjében aludtak.
A bátor hadisten nyomban előkapta roppant kalapácsát és fejbevágta a jötunt. Az - mintha csak szúnyog csípte volna meg - fölhorkant, majd a hatalmas ütéstől még félig kábultan felült és körülnézett.
Egy ideig bambán bámult a jövevényekre, s csak akkor csillant meg az értelem a szemében, mikor kiderült, kikkel hozta össze a sors. Cseppet sem vette zokon, amiért kobakja közelebbi ismeretségbe került a Mjöllnírrel, sőt még köszönte is, amiért az istenek felébresztették.

"Utgards-Loke"

Szkrimir, mert így hívták a jötünt, meghívta őket kastélyába. A bástyákkal védett építmény megmászhatatlan falaival inkább tűnt bevehetetlen várnak, mint békés palotának. Amint hírét vették a vendégek érkezésének, az erődítmény hatalmas csarnoka pillanatokon belül megtelt kíváncsi jötunokkal. A két isten csak most eszmélt rá, hova került. A vár maga volt Utgard közepe, vendéglátójuk, Szkrimir  pedig az óriások birodalmának ura, ahogy itt nevezték: Udgard-Loke,
A jötunok vezére próát ajánlott Thornak. Hadd láthassák az óriások, mennyit ér az istenek legbátrabbika.
Először fenékig kellett ürítenie az itallal teli szarvat. Thor, aki máskor akár egy hordónyit is könnyen felhajtott, most hiába erőlködött. Egy ujjnyi nem sok, annyi sem hiányzott a szarvból, amikor letette. Jöjjön hát a következő próba, emelje fel a lábához dörgölődző kis fekete macskát. Thor már-már megsértődött, oly egyszerűnek tűnt a feladat! Ám mintha a földből nőtt volna ki az állat - mozdítani sem tudta. Végül Ellet, egy
törékeny öregasszonyt vezették elő, mondván, győzze le. A hatalmas termetű isten minden erejét, összeszedte, de nem bírt a töpörödött vénséggel.
Az óriások fergeteges hahotában törtek ki. Thor dühbe gurult.
- Mi történik itt? Miféle bűbáj ez?
A varázslás tudományába járatos Szkrimir elárulta a próbatételek titkát.
- A sörös kupában az óceán vize volt. A macska nem más, mint a  Világkígyó. Lehetetlen felemelni, hiszen a föld körül tekergőzik.
- És a fekete ruhás asszony?
- Elle maga az öregség. És az öregséget még soha senki nem tudta legyőzni.
Thort ez egyszer csúnyán lóvé tették. Szokása szerint heves haragra lobbant, kalapácsát az óriás fejéhez vágta, de célt tévesztett. Szkimir és a palota eltűnt.

.